11.

11. Ajánlások, további lehetőségek és feladatok

Munkánk tanulmányozását a közoktatás minden résztvevőjének ajánljuk. Mindenki számára tanulságos és figyelemre méltó eredményeket olvashatnak a másik fél véleményéről, álláspontjáról. Külön szeretnénk ajánlásunkban kiemelni a testneveléssel foglalkozó pedagógusokat, hiszen az egyes kutatásokban található eredményeket látva szembesülhetnek azzal, hogy ők az a célcsoport, akik szemléletben és hozzáállásban minden másik vizsgált csoportnál rosszabb értékekkel szerepeltek. A szakmódszertani részben bemutatott óravázlatok egyértelműen bizonyítják számunkra, hogy az ép és sérült gyermekek közös testnevelése megvalósítható, és reálisan kivitelezhető feladat a meglévő körülmények között is.

A közoktatásban dolgozó pedagógusok kiemelt feladata lehet, hogy megindítsák a tanulók szemléletváltásának folyamatát. Ehhez természetesen hozzátartozik az, hogy először az ő szemléletüket is változtatni kell. Elsősorban az integráció folyamatának elméleti ismereteit kell elsajátítani, köztük természetesen az új Uniós törekvéseket. A gyakorlati munkát ezen ismeretek alapján kell felvállalni újszerűsége és inkluzivitása miatt.

« Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet »