2.

2. Az aerobik kialakulása, rövid nemzetközi és hazai története

Fiatal mozgásformáról van szó, de nem csak fiataloknak ajánlott fizikai aktivitás. Az aerobik ma már egy gyűjtőfogalom, melynek eredete a 60-as évekig nyúlik vissza. Dr. Kenneth H. Cooper neve a szabadidősport tárgykörében nem ismeretlen, hiszen „A tökéletes közérzet program” című műve világszerte elterjedt és általa indult útjának egykor az aerobik mozgalom. Cooper San Antonio Amerikai Légierő Kórház orvosaként a NASA űrhajósainak fizikai állapotának javítása érdekében hozta létre mozgásprogramját. Mindezzel az volt a célja, hogy segítse megelőzni a koszorúér megbetegedések kialakulását. Módszerének lényege abban állt, hogy a gimnasztikai gyakorlatokat, feladatokat magas ismétlésszámmal, pihenő nélkül végeztette. „Aerobik testgyakorlásnak” nevezett minden olyan hosszú távú fizikai aktivitást, amely során az oxigén felvétele és felhasználása egyensúlyban van, vagyis az aerobik az oxigén jelenlétében végzett munkavégzésről kapta nevét.

A 80’-as években vette kezdetét az aerobik őrület, Jane Fonda, Jackie Sorensen és mások Cooper módszerét átvéve, zenével ötvözve különböző koncepciókat alakítottak ki. Senki nem gondolta volna, hogy ennyire népszerű lesz nemcsak a hölgyek körében, az ekkor még nem tesztelt mozgásanyag. A hangsúly még az erőnléti és nyújtógyakorlatokon és a teljesítménynövelésen volt. Az otthoni körülmények között végzett mozgásforma esetlegesen helytelen végrehajtási móddal és felszerelésekkel, nem kímélte az ízületeket. A későbbiekben a szakértők átértékelték az aerobik mozgásanyagát, áttevődött a hangsúly az egészségmegőrzésre, ízületvédelemre, a képzett oktatók nevelésére.

2.1. Az aerobik felosztása, rendszerbe foglalása, irányzatok

Az aerobikot, mint zenére végzett mozgásos tevékenység, napjainkban két alapjaiban megegyező, de céljaiban eltérő ágra bontják:

1. FITNESZAEROBIK, melynek legfőbb célja a fizikai kondíció (aerob állóképesség) fenntartása és fejlesztése, a főbb izomcsoportok, legfőképp a helyes testtartásban szerepet játszó izmok erejének növelése, nyújtása, az optimális testösszetétel elérése, mozgáskoordináció fejlesztése, stressz oldás (Tihanyiné, 1999).

2. VERSENYAEROBIK (Aerobics Gymnastics) versenysport révén célja a legjobb teljesítmény elérése. A versenyaerobikozás olyan tevékenység, mely során folyamatosan komplex és magas intenzitású mozdulatokat hajt végre a versenyző zenére, mely mozdulatok a tradicionális aerobik mozgásból származnak. A versenyzőnek demonstrálnia kell a folyamatos mozgást, ízületi mozgékonyságot, az erőt úgy, hogy a hét aerobik alaplépést használja, és minden mozdulatot, valamint nehézelemet tökéletes kivitellel hajt végre. (Versenyaerobik meghatározása a FIG Code of Points 2013-2016 alapján.)

Az aerobik, mint sportág a fitneszaerobik órákból ered, azok módosított mozgásanyagára épül ún. nehézelemekkel kiegészítve. Meghatározott időtartamú zenére végzett művészi előadású kreatív koreográfia készítését és előadását igényli.

A továbbiakban a fitneszaerobik irányzataival, felosztásával foglalkozunk. Mozgásanyaga céljainak megfelelően az egészség megőrzésére, fenntartására és emelésére helyezi a hangsúlyt. Céljából fakadóan döntően aerob munkavégzéssel jár. A fittség megszerzésére irányul. Széles tömeget mozgósít. Népszerűségének okai többek között a zene, amely az érzelmeket befolyásolva motivációs eszközként is tekinthető. De fontos tényező, hogy társas mozgásforma, egy közösséghez való tartozás érzése még tovább tudja növelni a résztvevők motivációját, illetve átsegít, az un. holtpontokon. Az oktató karaktere, személyisége, az óra levezetésének módja, hangulata is a sikeresség kulcsa. A fitnesz iparág innovációknak köszönhetően az óratípusok kínálata egyre bővül, így mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelő órát, eszközt, stílust.

Az óratípusok rendszerbefoglalása több szempont alapján történhet:

Az élettani hatás/célja szerint: (Tihanyiné, 1999)

  1. Állóképesség-fejlesztés
    1. Keringés és légzőrendszer fejlesztésének módszerei
      • High-impact óra
      • Intervall óra
      • Köredzés
    2. Izom erőállóképesség-fejlesztésének módszerei
      • Saját testsúllyal végzett gyakorlat
      • Csukló és bokasúllyal végzett gyakorlat
      • Gumiszalag használata
      • Köredzés
      • Steplépcső használata
  2. Testsúlycsökkentés módszerei:
    1. Low-impact óra
    2. High/low kombi óra
  3. Testépítés-erőfejlesztés módszerei eszközei:
    1. Erőgépek
    2. Súlyzók
    3. Gumiszalag használata

Az eszközigény szerinti csoportosítás:

  1. Szárazföldi aerobik (teremben, szabadban)
    1. Eszköz nélküli fitneszaerobik órák:
      • low-impact aerobik óra
      • high-impact aerobik óra
      • low-high, high-low (kombi óra)
      • intervall óra
      • alakformáló
      • testösszetétel javító
      • erősítő, tónusfokozó
      • stretching
      • különböző táncos stílusok: dance, aerodance, latin, afrodance, street dance (hip-hop, funky, city jam), disco, Rock’n roll, Country-western, pompom aerobik, zumba, stb.
      • nem, vagy csak részben aerobik mozgásanyagára épülő óratípusok (egyéb stílusok): primatorna, gerinctorna, kismama torna, baba-mama torna, mélyizom torna, pilates módszer, Callanetics, Jóga, NIA, Intimtorna, Body art, stb.
      • különböző sportági mozgások ötvözve az aerobik mozgásanyagával: boksz aerobik, Well boksz, Kick-boksz, Karate, Tae-bo, Capoeira, D.F.T., Sí aerobik, stb.
    2. Eszközzel végzett fitnesz aerobik órák:
      • kézisúlyzó
      • step, 3 step
      • gumiszalag
      • gumikötél
      • gymstick
      • fittball
      • softball
      • slide
      • flexibar
      • X-co
      • bosu
      • spinning
      • kangoo
      • kocept regatta
      • core-board
      • drilling
      • power dumbell/body pump
      • hot iron, iron system
      • body Balls
      • Pro Ski Training
      • cross Fit
  2. Vizi aerobik:
    • Aqua fitness
    • Aqua step
    • Aqua spinning
« Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet »