3.

3. A tartó- és mozgatórendszeri elváltozásokról röviden

Az ortopédiai jellegű betegségek széleskörűen érinthetik az óvodás és iskoláskorú gyermekeket. Jelen fejezetben ezért azok a deformitások kerülnek bemutatásra, melyek az érintett korosztályra jellemzőek, továbbá a nevelési programokban utalást találunk rájuk.

A betegségek ismertetése során nem térünk ki a veleszületett vagy öröklött betegségek ismertetésére. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a szerzett, funkcionális gyermekbetegségekre, melyek preventív szemlélettel megelőzhetőek.

A láb statikai deformitásai

A láb elváltozásaival azért érdemes foglalkozni, mert ha az emberi testre, mint egységes egészre tekintünk, akkor elmondható, hogy ha rossz az alátámasztási felület, akkor a statika megbomlik, és a felette lévő ízületekben is elváltozás alakulhat ki, avagy ez ellentétesen is megtörténhet. Ami kezdetben még csak tartási rendellenesség, az a későbbiekben komoly gerincbetegség kialakulásáért felelhet.

A lábboltozatot érintő elváltozások

Lúdtalp, bokasüllyedés (pes planus, pes planovalgus)

Lúdtalp
Fotó: saját kép

A láb statikai elváltozásának legfőbb oka, hogy a teherbírás és a megterhelés közötti egyensúly felbomlik, a túlterhelt láb szalag- és izomrendszere elfárad, és ez által a hosszanti- és harántboltozat ellapul.

Az OGYEI adatai alapján a lúdtalpasok száma évről évre növekszik. Mivel a NAT-ban és a Kerettantervi követelményekben megjelenik a láb statikai megbetegedéseire irányuló prevenciós torna igénye, ezért remélhetőleg az elkövetkező években a testnevelők kellő figyelmet fordítanak a megelőzésre, és csökkenést fognak mutatni az adatok.

Lúdtalp – OGYEI adat
http://www.ogyei.hu/upload/files/2012__2013_evi_iskolaegeszsegugyi_jelentes.pdf
Letöltés ideje: 2014. augusztus 17.

A lábon kétféle boltozatot különböztetünk meg:

  • a hosszanti boltozatot alkotja a I. metatarsus (lábközépcsont) íve a sarokcsonthoz, illetve az V. metatarsus íve a sarokcsonthoz, és
  • a keresztboltozatot (harántboltozat) a metatarsusok fejecsén végigfutó domború ív alkotja.
  • A: sarokcsont (calcaneus)
  • B: V. lábközépcsont fejecse (metatarsus)
  • C: I. lábközépcsont fejecse (metatarusus)

A láb boltozatai
http://bicomed.hu/talpvizsgalat/
(Letöltés ideje: 2014. augusztus 24.)

A boltozatok jelentősége a rugalmasság biztosítása, és a lépés során kialakult ütközés csökkentése, illetve a testsúly rugalmas közvetítése a talaj felé. Amennyiben a boltozatok ellaposodnak, elveszítik rugalmasságukat, így nem képesek a tompításra. Így a boltozatok hiánya hatást gyakorol a további ízületekre, és károsítják azokat (pl. térd, gerinc).

Láb szerkezete
https://www.mozaweb.hu/Lecke-BIO-Biologia_11-A_mozgasszervi_betegsegekkel_kapcsolatos_egeszsegugyi_ismeretek-102566
Letöltés ideje: 2014. augusztus 27.

A láb megtekintése után gyanúkeltő, valószínűsíthető jeleket kell keresni, melyek arra utalnak, hogy lúdtalppal, bokasüllyedéssel állunk szemben.

Szempontok lehetnek az alábbiak:

  1. lábujjak állása (deformitásra utaló jel);
  2. bel- és külboka egymáshoz való viszonya;
  3. boltozatok hiányának/meglétének ellenőrzése;
  4. a sarokcsont helyzetének megítélése.

Láb elől- és oldalnézetből
Fotók: saját kép

A sarok helyzetének vizsgálata
normál állás - valgus állás - varus állás
http://www.arsis.hu/oldalak_a_labrol_a_lab_felepitese.php
Letöltés ideje: 2014. augusztus 17.

Gyermekkorban nagy a veszély a boltozatok lesüllyedésére, és a lúdtalp kialakulására. Ennek oka többek között lehet:

  • az állás és járás korai erőltetése csecsemőkorban (vezetgetés a két kezét fogva);
  • nem megfelelő testsúly;
  • mozgásszegény életmód;
  • nem megfelelő cipő viselése.

A szemrevételezést kiegészítheti a talplenyomat (vizes talpnyomat) megtekintése is, mely megerősítheti feltevésünket a deformitást illetően: (normál-boltosult-lúdtalp)

Talplenyomatok
http://www.szimpatika.hu/cikkek/5741/a_ludtalp_okozta_fajdalom_kezelese/
(Letöltés ideje: 2014. augusztus 17.)

A gyanú felmerülésekor (pl. fájdalom, járási nehézség, stb.) a gyermeket szakorvoshoz kell irányítani, a pontos diagnózis felállítása miatt, továbbá mert panaszok esetén lúdtalpbetétet ő tud felírni. Semmiképp ne magunk válasszunk a különböző termékek közül! A talpnyomás mérése is hasznos lehet, mert képet ad a láb állapotáról, a nyomáspontok elhelyezkedéséről, és az esetlegesen meglévő aszimmetriákról is.

Számítógépes talpnyomásmérés
http://www.gysgy.hu/GYSGY/?dir=szerkesztett_oldalak_inc&oldal_id=23
Letöltés ideje: 2014. augusztus 17.

Talpnyomás számítógépes képe
http://ormosintezet.hu/diagnosztika/szamitogepes_talpnyomasmeres/
Letöltés ideje: 2014.augusztus 17.

Lúdtalpas gyermekeknél kiemelten kell figyelni a testsúlyra, és nem javasoljuk a tartós futást, és gyaloglást, a kemény, rugalmatlan talajon való sportolást, valamint kerüljük a terhek vagy társak hordását. Rendszeresen erősíteni kell a talpizmokat a lábtorna gyakorlatainak végeztetésével.

A megfelelő cipőválasztás – mind a hétköznapi, mind a sportolásra, testnevelés órán használt – segítheti, hogy ne alakuljanak ki különböző deformitások. A helyes cipő rugalmas talppal rendelkezik, szellőző, természetes anyagból készül, a saroknál támasztó kéreg támogatja a stabil helyzetet, és belsejében a hosszanti boltozatot segítő alátámasztást találunk. Továbbá fontos megjegyezni, hogy mindenki a saját lábméretének szükséges cipőt, szandált válasszon magának, mert a lúdtalpon és boltozatsüllyedésen kívül egy szűk, vagy már kicsi cipő lábujjdeformitást is okozhat.

Hallux valgus

Hallux valgus
http://www.gelenkzentrum.de/hallux_valgus_methode.html
(Letöltés ideje: 2014. július 20.)

Hallux valgus röntgenkép
http://www.stuedeli.net/reto/medizin/kdb/content/chirurgie/Ortho/HalluxValgus.html
(Letöltés ideje: 2014. július 20.)

Az öregujj statikus elváltozása, amely során az ujj kifelé hajlik, és közben befelé fordul. Lehet örökletes betegség, de legtöbb esetben a nem megfelelő cipő vagy túlterhelés okozza a deformitást. A túlterhelés hatására a harántboltozat lesüllyed, és megváltozik az öregujj távolító izom lefutása és közelítő funkciót fog betölteni, amely következtében kifelé hajlik. A bütyök növekedésével egyre nehezebb a zárt cipő hordása, és a kiemelkedésnek megfelelő nyáktömlő duzzanata és gyulladása tovább rontja a helyzetet.

Digitus malleus (kalapácsujj)

Digitus malleus
http://gyogykozpont.hu/butyok-kalapacsujj/kalapacsujj
(Letöltés ideje: 2015. július 20.)

A kalapácsujj kialakulását nagyban befolyásolja a lábra nehezedő teher (akár túlsúly, akár a rendszeresen 2,5 cm-nél magasabb cipősarkú cipők hordása), a cipő ujjaknál való tágassága (pl. női cipők szűkek, V alakban kényszerítik az ujjakat), illetve a teljes belső talphossz is. Ha az előlábra nehezedő tehernek nem tud ellenállni a lábközépcsontok fejecsénél lévő harántboltozat, és lesüllyed, majd a megváltozott helyzet miatt alakul ki a lábujjak rendellenes tartása. Ha az ujjak nem férnek el a cipőben, akkor kényszerhelyzet alakulhat ki, melynek során a lábujjak zsugortartásban fixálódnak. Ehhez járulékosan a lábháti oldalon kialakulhat bőrkeményedés, ami további panaszokat okozhat.

Az lábujjak deformitásán kívül a sarkon is megjelenhetnek elváltozások.

Apophysitis calcanei

Apophysitis calcanei
http://www.fwiegleb.de/haglund.htm
(Letöltés ideje: 2014. július 20.

Apophysitis calcanei röntgenkép
http://www.thion-medical.com/de/45-sever-krankheit
(Letöltés ideje: 2014. július 20.)

A sarokcsont gumóján kialakuló csontosodási rendellenesség, amely gyermekeknél és serdülőknél erős túlterhelés (pl. kézilabdázó vagy labdarúgó, akik sokat vannak sportcipőben) hatására jön létre. Fájdalmas, a bőr piros, megvastagszik. Minden cipőben végzett tevékenység – az egyszerű járás is – fájdalmat okoz.

A gerincet érintő elváltozások

A gerinc testünk tartóoszlopa, mely 4 fiziológiás görbülettel rendelkezik. Ezek a következőek:

  • Nyaki szakasz: lordosis
  • Háti szakasz: kyphosis
  • Ágyéki szakasz: lordosis
  • Keresztcsonti szakasz: kyphosis

Mozgási irányok: előre és hátra, oldalra hajlás, rotáció, rugózás.

A gerincoszlop felosztása
http://www.kalinger.hu/index.php?m=g
Letöltés ideje: 2014. augusztus 27.

A gerinc szerkezetéből és alkotóiból adódik, hogy egyszerre rugalmas és szilárd. Ha valamely alkotóelemében változás áll be (pl. porckorong, csigolya, ízületi vagy szalagrendszer, megváltozik a mozgásait meghatározó izmok tónusa, működése), akkor a gerinc kényszerhelyzetben a test súlypontját igyekszik megtartani, ami hosszútávon valamely elemében tartós elváltozást fog okozni.

A korosztály figyelembevételével a legjellemzőbb a nyílirányú görbületekben bekövetkező változás, ritkább esetben az oldalirányú eltérés.

A tartási rendellenességek

Legjellemzőbb tartási hibák3
Helyes testtartás Hanyag tartás Fokozott háti és ágyéki görbületű hát Nyerges hát Lapos hát Domború hát

Tartáshibákról akkor beszélünk (Perjés 2005), ha a gerinc görbületei a fiziológiás méretektől eltérnek (kisebbek vagy nagyobbak), és a medence dőlésszöge nő vagy csökken. A test súlyvonala nem a fiziológiás pontokon halad át, tehát az egyes testrészek elhelyezkedése egymáshoz képest az optimálistól eltér.

Hanyag tartás: izomeredetű gyengült tartás, mely a csontrendszerben még nem okozott károsodást. Figyelemmel még képes a fiziológiás görbületek kialakítására és megtartására.

Fokozott kypholordosis: mind a háti kyphosis, mind az ágyéki lordosis fokozottabb a fiziológiás görbületnél. Jellemző a hát-, has- és a farizom gyengesége, a medence előrebillen, és a törzs hátrahelyezetté válik.

Lordosis: a lordotikus tartásban az ágyéki szakaszon fokozódik a lordosis. Jellemző a hát- és a hasizom általános gyengesége, és a medence előrebillenése.

Kyphosis: a háti kyphosis erőteljessé válik, átterjed az ágyéki szakaszra is, a gerinc egy nagy kyphotikus ívet mutat. Ebben a formában a hátizmok megnyúlnak és gyengülnek, míg a mellizom zsugorodik, valamint a teljes légzés helyett a hasi légzés kerül előtérbe.

Lapos hát: a fiziológiás görbületek részben vagy teljesen hiányoznak, ezáltal a hát lapossá válik. Ilyen esetben a gerinc rugózása meggyengül, és vigyázni kell, hogy a porckorongok károsodását elkerüljük, hogy abból gerincsérv ne alakuljon ki.

Tartási rendellenesség – OGYEI adat
http://www.ogyei.hu/upload/files/2012__2013_evi_iskolaegeszsegugyi_jelentes.pdf
Letöltés ideje: 2014. augusztus 17.

Az OGYEI adatok alapján folyamatos növekedést tapasztalunk az iskoláskorúak tartási rendellenesség szűrési eredményei alapján, amely a csökkenő gyereklétszám tekintetében azt mutatja, hogy rosszabbodik az általános tartási minőség a gyermekeknél.

A Scheuermann-féle kyphosis

A Scheuermann-féle kyphosis eredményei drasztikusan csökkentek az OGYEI adatai alapján, mégis azért hívjuk fel rá a figyelmet, mert itt már nem csak izomeredetű probléma merül fel, hanem a csigolyákat érintő probléma is. A nyílirányban bekövetkező erőteljes háti kyphosisnak és ágyéki lordosisnak köszönhetően a csigolyák benyomódnak és ék alakúvá válnak. Ez később háti fájdalmat, mozgáskorlátozottságot okozhat.

Morbus Scheuermann – OGYEI adat
http://www.ogyei.hu/upload/files/2012__2013_evi_iskolaegeszsegugyi_jelentes.pdf
Letöltés ideje: 2014. augusztus 17.

Olykor a felügyelet alatt végzett gyógytorna kevésnek bizonyul, és műtét szükségességét veti fel a fokozatosan romló állapot.

Műtét előtti (preop) és műtét után (postop) állapot
http://www.spineuniverse.com/conditions/kyphosis/scheuermanns-kyphosis-non-operative-surgical-treatment
(Letöltés ideje: 2015. augusztus 27.)

A scoliosis

A frontális síkban bekövetkező elhajlást scoliosisnak, gerincferdülésnek nevezzük. Amennyiben az elhajlás 5o feletti, abban az esetben a csigolya elcsavarodásával képes a gerinc az egyensúlyi helyzetet megtartani.

Scoliosis – OGYEI adat
http://www.ogyei.hu/upload/files/2012__2013_evi_iskolaegeszsegugyi_jelentes.pdf
Letöltés ideje: 2014. augusztus 17.

Az OGYEI adatai alapján sajnálatosan folyamatosan növekszik mindegyik mért korosztályban a gerincferdülésesek száma, amely többek között összefüggésben lehet az egyoldalú teherhordással (a válltáskáknak köszönhetően) és az inaktivitással.

A gerinc oldalirányú elhajlása több okból kifolyólag, és az élet bármely szakaszában előfordulhat. Ezért nagy gondot kell fordítani a szimmetrikus munkavégzésre, a kétoldalú fejlesztésekre, a helyes ülés, állás és teherhordás megtanítására.

A kezdetekben a görbületet fokozódását a gyógytornász által vezetett gyógytorna gyakorlatokkal célszerű megakadályozni. Amennyiben az nem elég, akkor fűző (korzett) vagy műtéti megoldás is szóba kerülhet.

Gerincműtét előtt és után
http://en.wikipedia.org/wiki/Scoliosis
(Letöltés ideje: 2014. augusztus 19.)

Fűző viselése előtt és után
http://en.wikipedia.org/wiki/Scoliosis
(Letöltés ideje: 2014. augusztus 19.)

A scoliosis kialakulásának kórképe sokoldalú, okainak feltárása orvosi diagnózist igényel. Összességében elmondható, hogy a nagy ívű balra convex háti scoliosis (ha a görbület elsimul az előrehajlást követően, és bordapúp nem látható), akkor funkcionális scoliosisról beszélünk, amely esetében a rendszeresen végzett gerinctornával illetve törzsizom-erősítéssel és általános izomerősítéssel visszaállítható a megzavart egyensúlyi helyzet.

Helyes testtartás, helyes ülés

Az ismertetett deformitások tükrében felmerül a kérdés, hogy mit is nevezünk akkor biomechanikailag helyes testtartásnak, helyes ülésnek.

Biomechanikailag helyes testtartás
http://www.elitmed.hu/folyoiratok/szemle/0502/4.htm
(Letöltés ideje: 2014. július 20.)

Biomechanikailag helyes testtartásról – Somhegyi és mtsai alapján4 – akkor beszélünk, ha az ízületi tokok és szalagok feszülése a fiziológiásnak megfelelő, a tartásért felelős izmok harmonikus együttműködése miatt az izomzat erőkifejtése minimális, mindezek következtében az ízületi felszínek terhelése egyenletes. Oldalnézetből az egyes szegmentumokon áthaladó súlyvonal egybeesik a testet elülső és hátulsó félre osztó frontális síkkal. A testtartás akkor ideális, ha ez a vonal a következő pontokon halad át: a fejtetőtől indulva a fülön át, a másodiktól az ötödik nyakcsigolya testén, majd a vállon áthaladva végighalad a másodiktól az ötödik ágyéki csigolya testén is. Ezután áthalad a második keresztcsonti csigolya előtt lehelyezkedő súlyponton, a combfej középpontja mögött, a térdízület középpontja előtt, de a térdkalács mögött, végül a külboka előtt az alsó ugróízületen áthaladva éri a talajt.

Seyffarth szerint a jó testtartást a helyes egyensúly jellemzi. Ez úgy jön létre, hogy a tartási reflexek tudatunktól függetlenül gondoskodnak a megfelelő izmok állandó munkájáról, s ez megakadályozza a gyermeket az elesésben. Bár a gyermek látszólag mozdulatlanul áll, teste tulajdonképpen állandó dinamikus egyensúlyban van, testsúlya hol lábfején, hol sarkán nyugszik.5 Továbbá nem szabad elfelejteni, hogy a helyes testtartás megítélése nagyon szubjektív, hiszen a tartást befolyásolja az aktuális pszichés állapot, a környezet, a kor, a nem, a tápláltság vagy az öröklött alkati adottság is.

A gyerekek sok időt töltenek el üléssel az iskolában, majd ugyanezt folytatják otthonukban a számítógép vagy a TV előtt. Sajnálatos az is, hogy az ülő, inaktív szabadidő eltöltése nem csak az iskolásokra, hanem az óvodásokra is jellemző. A mindennapi mozgásigény kielégítése nehéz feladat elé állítja a szülőket, de a testnevelőktől is átgondolt, aktív tanóraszervezést követel meg. A helyes ülésnek rendkívüli szerepe van abban, hogy a tartási rendellenességek, nyak-, váll-, csukló vagy derékfájdalmak kialakulását megakadályozzák.

A porckorong terhelése a különböző mozdulatok során
http://www.origo.hu/egeszseg/20130522-ules-ulo-eletmod-mozgasszegeny-gerinc-porckorong.html
(Letöltés ideje: 2014. július 20.)

Ha ülésről beszélünk, akkor különbséget lehet tenni, hogy háttámlás széken ül-e tartósan a gyermek, illetve, hogy van-e a széken karfa vagy nincsen. Általánosságban viszont kiindulhatunk abból, hogy az óvodai és iskolai környezetben háttámlás, de nem karfás székek állnak rendelkezésre. Az ilyen székeken az alábbi szempontokat kell figyelembe venni a helyes ülés során:

  • a szék alkalmazkodjon a használó- és az asztal magasságához;
  • az ülés ne történjen felhúzott vállal és görbe háttal;
  • a talp teljesen a talajon támaszkodjon (esetlegesen 90o helyett 120o-ig elfogadható a láb állása, ha van talptámasz);
  • a lábak legalább csípő-, de akár vállszéles terpeszben legyenek;
  • annyira üljünk hátra a széken, hogy a támla meg tudja támasztani a háti (esetlegesen az ágyéki) szakaszt a lapockák alatt;
  • az alkar is legyen alátámasztva.

Ha valaki számítógépezéssel tölt hosszabb időt, akkor oda kell figyelni, hogy néha álljon fel, járkáljon, mozgassa át végtagjait. Ez azért fontos, mert ha a keringés lelassul, akkor segíteni kell a szív pumpafunkcióját. Számítógépes munkavégzés során ügyeljünk arra, hogy a monitor a szemünkkel egy magasságban,- (előre nézzünk, ne oldalra tegyük a monitort), és a billentyűzet differenciált magasságban legyen az asztal síkjához képest (laptopnál mindkettő probléma). Figyeljünk továbbá arra, hogy a szék ülőfelületén minimum ¾ részben a combunk legyen alátámasztva, és ne hajoljunk előre, hanem billentett csípővel, fejtetővel felfelé nyújtózva üljünk, miközben a háti és az ágyéki szakasz csak a normál görbületi ívre jellemzően legyen megtartott.

Mivel a gyerekek sokat ülnek, mert az intézményi szabályozás iskolapadba köti őket, ezért célszerű lenne minden órán ergonómiai ülő- vagy állótornát alkalmazni, melyek a felfrissülést, az izomlazítást, esetlegesen az erősítést is magába foglalná.

« Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet »