II. II. A MOTORIKUS KÉPESSÉGEK (Váczi Márk)

A MOTORIKUS KÉPESSÉGEK FAJTÁI ÉS KÖLCSÖNHATÁSAI

A motorikus képességek olyan fizikális vagy testi tulajdonságegyüttesek, melyek egy adott célra orientált mozgásos cselekvés végrehajtásának feltételei (Báthory, 1994). A motorikus képességek lehetnek veleszületettek, vagy pedig a biológiai fejlődés során szerzett tulajdonságok. Ezek a tulajdonságok, képességek szorosan összefüggnek egymással, és valójában a teljes emberi személyiség alkotórészeiként foghatók fel (Dubecz, 2009). Dubecz (2009), Nádori és Harsányi (2000) műveit integrálva, a motorikus képességeket az alábbiak szerint csoportosíthatjuk (2.1. ábra):

2.1. ábra. A motorikus képességek felosztása, fajtái, valamint azok kombinációiból elnevezett speciális képességek.

A motorikus képességeknek három típusát különítjük el: kondicionális képességek, koordinációs képességek és ízületi mozgékonyság. A kondicionális képességek a mozgások végrehajtásának energetikai feltételeit jelentik és fizikai mértékkel jellemezhetők. Ezek olyan paraméterek, amelyek a mozgások közbeni erőkifejtés mértékét, sebességét és időtartamát jellemzik, és amelyek idegrendszeri, izomszöveti, szív-keringési, légzési és anyagcsere rendszerek működési kapacitásától függnek. A kondicionális képességek a legpontosabban mérhető és leggyakrabban mért képességek, ezek ugyanis kiválóan jellemzik a szervezet aktuális teljesítő képességét, vagy az abban lezajló adaptációs jelenségeket. A mozgáskoordináció főleg az idegrendszer működési szintjétől függ és a mozgások pontosságát, eredményességét és gazdaságosságát jelenti. A mozgáskoordináció egy bonyolult szenzomotoros jelenség, mely a cselekvések szabályozási hátterét tükrözi és jóval nehezebben vizsgálható motorikus képesség, mint a kondicionális képességek. Az ízületi mozgékonyság a mozgásoknak olyan feltétele, mely az emberi test mozgatórendszeréhez tartozó anatómiai képletekből adódó és a különböző idegrendszeri mechanizmusok által szabályozott mozgásterjedelem szabadságát illetve korlátait jelenti.

Fontos megjegyezni, hogy a fentiekben említett motorikus képességek és azok típusai önállóan szinte soha nem jelennek meg. Bár vannak olyan mozgásformák, melyek teljesen szélsőséges módon szinte egyetlen elkülönült fizikai képességen múlnak, valójában valamennyi motorikus képesség összefügg a többivel. A motorikus képességek tehát egyrészt kölcsönhatásban állnak egymással, másrészt az egyes mozgásformákban keverten jelennek meg, és az egyes mozgásformákat a motorikus képességek részesedési aránya az, ami megkülönbözteti. A motorikus képességek altípusait és azok kombinációit ebben a tankönyvben Nádorihoz (1991) hasonlóan speciális képességeknek nevezzük (2.1. ábra).

A motorikus képességeket jelentősen befolyásolják a humánbiológiai tényezők. Míg a korábbi hazai szakirodalom nem hozta összefüggésbe a fizikai teljesítőképességet a morfológiai, vagy más néven antropometriai paraméterekkel, mi hangsúlyozzuk, hogy a motorikus képességek értékeit gyakran az antropometriai méretekkel együttesen kell értelmezni. Ezek közül is elsősorban a testösszetételi változókat érdemes vizsgálni, melyek jelentősen befolyásolják egy mozgás végkimenetelét.

A MOTORIKUS KÉPESSÉGEK MÉRÉSÉNEK FELTÉTELEI

Az emberi képességek a fizikai, emocionális és kognitív tulajdonságok komplex termékei (Dubecz, 2009), ezért a képességek mérésének kimenetelét nagyon sok tényező befolyásolja. Ha egy adott képességet két egymás utáni alkalommal mérünk fel egy vizsgálati személynél, szinte biztos, hogy a két mérés eredménye nem lesz azonos. Aktuális motorikus képességeinket befolyásolhatják pszichés, érzelmi és környezeti hatások, melyek folyamatosan változnak, ezért a mérések elvégzésekor ezeket a befolyásoló faktorokat, főleg a teljesítményt kedvezőtlenül befolyásoló tényezőket, a lehető legnagyobb mértékben csökkentenünk kell. A motorikus képességek mérésének három szempontból van jelentősége: 1. két vagy több csoport összehasonlításának céljából (keresztmetszeti mérés), 2. az intervenciós program hatásának vizsgálata miatt (hosszmetszeti mérés), 3. a vizsgálati személyek motorikus képességeinek általános jellemzése érdekében (egy bizonyos populációt jellemző minta felmérése). Az összehasonlíthatóság és pontosság érdekében a motorikus próbáknál az alábbiakat kell figyelembe venni:

Fontos a tesztek validitása (Thomas és Nelson, 1996). Ez alatt azt értjük, hogy a teszttel valóban azt a képességet mérjük, amelyre kíváncsiak vagyunk, és a korlátozott számú vizsgálati személy esetén mért teszteredmények vajon általánosíthatók-e a teljes populációra (külső validitás). Ha egy mozgásprogram hatékonyságát vizsgáljuk motorikus próbákkal, akkor azt is fontos ellenőrizni, hogy vajon tényleg a programnak tudható-e be a vizsgált személyekben mért változás, és nem pedig más tényezőnek (pl. biológiai érési folyamat, táplálkozás, betegség, stb.) (belső validitás). Érdemes irodalmi munkákban leírt, más szerzők által validált mérési eljárásokat alkalmazni. Természetesen saját magunk is kifejleszthetünk szakterületünknek megfelelő speciális teszteket, ilyenkor érdemes validitásvizsgálatot végezni.
A tesztnek megbízhatónak kell lennie (Thomas és Nelson, 1996), vagyis ugyanazon teszt elvégzése egy másik alkalommal ugyanazoknál a vizsgálati személyeknél közel azonos eredményt kell, hogy mutasson.
Standardizálni kell a felmérések körülményeit a mérés pontossága érdekében. Pl. azonos hőmérséklet, páratartalom, helyszín, évszak, napszak, pszichikai állapot.
Standardizálni kell az eszközöket. Két különböző alkalommal lehetőleg ugyanazokkal az eszközökkel végezzük a méréseket.
Standardizálni kell a vizsgált módszert és a vizsgálati személyek felkészítését a mérésre. Azonos bemelegítési eljárást kell alkalmazni, a teszteknél adott szóbeli utasításoknak azonosnak kell lenniük. A vizsgáló személy is lehetőleg azonos legyen.
A vizsgálati személyeket ugyanúgy kell motiválni, buzdítani a tesztek során.

A mérések lebonyolítása sok esetben fontos előkészületet igényel a vizsgálati személyek biztonságának érdekében. Bár vannak olyan tesztek, amelyek viszonylag egyszerűbbek és bármilyen előkészület nélkül is kockázat nélkül elvégezhetők (pl. szorítóerő mérés), a legtöbb esetben körültekintően kell eljárnunk. Az alábbiakban felsorolunk néhány olyan szempontot, amelyet biztonsági okokból figyelembe kell vennünk a motoros képességek mérése során:

A vizsgálati személyeket szóban (tudományos kutatások esetén írásban is) tájékoztatni kell a felmérő próbák céljáról, menetétéről és a tesztekből adódó lehetséges sérülések kockázatáról.
A tesztek végrehajtásának módját ismernie és értenie kell a vizsgált személynek.
A tesztek lebonyolítása előtt megfelelő bemelegítést kell végezni, figyelembe véve a bemelegítés általános szempontjait és a tesztek specifikumait.
A teszteket próbaszerűen is el kell végeztetni.
A tesztek elvégzését szakember irányítsa.
Ellenőrizni kell a tesztek lebonyolításához szükséges eszközök állapotát, biztonságos működését.
Balesetek, sérülések, vagy újraélesztés esetére biztosítani kell az alapvető ellátáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket.
Az erő mérésére szolgáló tesztek során külső személy(ek)nek kell biztosítani a súlyok kontrollált mozgatását a sérülések és balesetek megelőzése érdekében.

PÁLYATESZT VAGY LABORATÓRIUMI TESZT?

A motorikus képességeket az élsportban, a testnevelésben, valamint a rekreációs és fittségi edzésben elsősorban úgynevezett pályatesztek kel mérjük. Ezek egyszerű mérési eljárások, amelyeknek nincs nagy eszközigényük, magukkal az egyébként is alkalmazott edzéseszközökkel és a szokásos edzéskörnyezetben/sportlétesítményben elvégezhetők. A felmérések közül a pályatesztek hasonlítanak legjobban a természetes (emberi) mozgásokhoz, így azok valóban azokat a motorikus képességeket mérik, amelyek az adott mozdulatsor, mozgásforma végrehajtásához szükségesek. (pl. ugró-, futó- és dobótesztek). Éppen ezért az ilyen teszteket funkcionális teszteknek is nevezik.

A pályatesztek általában olyan mérési eljárások, amelyek több izomcsoport együttes működését és több ízület együttes mozgását tartalmazzák. Így előfordulhat, hogy fontos biomechanikai vagy élettani paramétereket figyelmen kívül hagyunk, amelyek egyébként jelentősen befolyásolják a motorikus képességeket. A laboratóriumi tesztekkel olyan apró mechanizmusokat is megfigyelhetünk, melyekkel kideríthetjük az adott motorikus képességben rejlő hiányosságokat. Míg például a Cooper-teszttel csupán a lefutott távolságról kapunk információt, addig egy spiroergométeres futótesztnél az aerob kapacitás, az aerob-anaerob részesedési arányt, vagy az anaerob küszöb mellett számos egyéb terhelés-élettani paramétert is képesek vagyunk meghatározni.

Fontos megjegyezni, hogy a motorikus képességek felmérésére irányuló tesztek (főleg a pályatesztek) nagy része nem alkalmas arra, hogy a speciális képességeket elkülönítve vizsgáljuk, ugyanis, mint ahogyan már korábban említettük, az egyes képességek szorosan összefüggnek egymással. Ha pl. egy ötösugrás tesztet végeztetünk, akkor a végrehajtás eredményességéhez (ugrás távolsága) számos kondicionális képesség (maximális erő, reaktív erő) és koordinációs képesség is (egyensúly, gyorsasági koordináció, propriocepció) is hozzájárul, annak ellenére, hogy a szerzők a reaktív erő mérésének módszertanához sorolják. Minél jobban szeretnénk elkülönítve vizsgálni a speciális képességeket, annál bonyolultabb laboratóriumi mérésekre van szükség. Ebben a könyvben azok a pálya- és laboratóriumi tesztek kerülnek bemutatásra, amelyeket világszerte a leggyakrabban alkalmaznak a motorikus képességek mérésére. A különböző edzettségi és életkori jellemzőkkel rendelkező személyeknél eltérő mérési eljárásokra lehet szükség, így az egyes tesztek ismertetésekor ajánlásokat teszünk, hogy azok mely populáció felmérésére alkalmasak.