TÁMOP-4.1.2.E-13/1/KONV-2013-0012
"Sporttudományi képzés fejlesztése
a Dunántúlon"
- -> Tananyagfejlesztés
- -> Sportjátékok...
- -> Kézilabda
- -> 5.
5.
5. Védekezés technikája és oktatása
- 5.1. Alaphelyzet
- 5.2. Mozgás alaphelyzetből
- 5.3. Ütközések
- 5.4. Sáncolás
- 5.5. Kisodrás, halászás, a labda elütése – labdaszerzési módok
A védekezés technikai elemei a következőkre oszthatók: alaphelyzet, mozgások alaphelyzetből, ütközések, sáncolások, a labda megszerzésére irányuló tevékenység (halászás, a labda elütése, kisodrás). Részletesen az alaphelyzettel, a mozgásokkal, az ütközésekkel és a sáncolással foglalkozunk.
5.1. Alaphelyzet
A védekező alaphelyzetnél a boka-, a térd- és a csípőizület enyhén hajlítva, a lábfejek enyhén kifelé fordulva, közel a párhuzamoshoz, terpeszállásban helyezkednek el. A törzs kissé előredől, a súlypont lejjebb van, a testsúly eloszlik a talpon. A karok a test két oldalán, könyökben enyhén hajlítva vállmagasságban helyezkednek el (Szabó, 2003; Fekete, 2007). A legfontosabb az alaphelyzet kialakításában, hogy a karok fent legyenek, megnehezítve ezáltal a támadó játékos kapuralövését, valamint, hogy az alaphelyzetből a lehető leggyorsabb irányváltoztatásra legyen képes a tanuló, a kilépés, a sáncolás, a labdaszerzés és az ütközések végrehajtása érdekében.
Oktatásának menetét célszerű rövid magyarázattal és ismertetéssel kezdeni, melyek során elmondjuk az alaphelyzet jelentőségét, célját és a technikai végrehajtásnak legfontosabb elemeit. Ezután bemutatjuk vagy bemutattatjuk a mozgást.
A leggyakrabban előforduló hibák a nyújtott alsó végtag, a súlypont nincs kellőképpen leengedve, a karok lógnak a test mellett. Kiemelten fontos ezeknek a hibáknak a kijavítása, mert a rossz alaphelyzet elsajátítása az egész védekező mozgásra hatással lehet.
3. kép: Védekező alaphelyzet
Forrás: saját felvétel
4. kép: Védekező alaphelyzet
Forrás: saját felvétel
Gyakorlatok:
- Alaphelyzet felvétele különböző testhelyzetekből (alapállás, ülés a talajon, térdelőtámasz, hason- illetve hanyatfekvés, stb.).
- Lassú futás közben jelre alaphelyzet elfoglalása.
- Oldalazó mozgás közben alaphelyzet felvétele.
5.2. Mozgás alaphelyzetből
A mozgások alaphelyzetből lehetnek mélységi és szélességi, egyenes vonalú vagy rézsútos mozgások. A játékhelyzettől függően lehet oldalazó mozgás, előrefelé futás, hátrafelé futás, utánlépés, keresztlépés, fordulólépés vagy felugrás is.
A mozgás technikai kivitelezésében nem adódhatnak nagyobb hibák, itt elsősorban az alaphelyzet a fő kiindulópont. Az a legfontosabb, hogy minél gyorsabban tudják a tanulók az alaphelyzetből a fent felsorolt mozgásformákat végrehajtani.
Gyakorlatok:
- Alaphelyzetből mozgás a tanár felemelt karja irányába, pár másodpercenként váltogathatja a mozgásirányt (előre, hátra, jobbra, balra, rézsút, stb.).
- Egymástól 4 m-re elhelyezett padok érintése oldalazó mozgással, majd előre-hátrafelé futással versenyszerűen.
- Alaphelyzetből rézsút előre ugrás jobb, majd bal lábra érkezve.
- Vonalfutás alaphelyzetből (alapvonalról a 6-os, a 9-es és a félpálya vonalait érintve).
- Taposás alaphelyzetben medicinlabdával vagy zsámollyal.
5.3. Ütközések
„Ütközésnek a támadó- és védőjátékos dinamikus, testtel és végtagokkal történő találkozását nevezzük” (Fekete, 2007:26). Az ütközések elsajátítása nagyon fontos, mert egyrészt a mai modern kézilabdázás egyik nélkülözhetetlen védekező technikai eleme, másrészt a testi kontaktus elfogadásával a baleset-megelőzésben kiemelt jelentősége van. Az üközések fő célja az ellenfél támadó tevékenységének megállítása, mozgásának késleltetése, a pontos átadások megakadályozása ezáltal a támadás és a gólszerzés meghiúsítása.
Az ütközések a támadó mozgásától függően történhetnek talajon és levegőben is.
A talajon lévő ütközések legfőbb technikai sajátossága, hogy a védő játékos a kitámadás után széles és stabil harántterpeszbe érkezik a labdás támadó elé, a támadó dobókarjával szemben lévő láb kerül előre. A teste kissé előredől, mert főként azt használja a támadó megállítására. A támadó lövő karjával szembeni karját a támadó alkarjára helyezi, a másik kezével pedig a csípőjét támasztja meg az esetleges cselező mozgás megállítása és a támadó saját testsíkja előtti tartása céljából. A két kar fokozatosan behajlik csökkentve ezáltal az ütközés keménységét (Fekete, 2007).
A leggyakrabban előforduló hibák, hogy a védekező játékos későn kezdi meg az ütközés végrehajtását, az előremozgás során felugrik lehetőséget adva a támadónak cselezés végrehajtására valamint a harántterpesz nem elég széles (instabil, nem tudja megállítani a támadót. További hiba lehet még, hogy a védő karja csak a támadó felkarját támasztja meg (alkarral és csuklóval még mindig ellőheti a támadó), és a másik kar nem fogja meg a támadó csípőjét. Előfordul, hogy a védő becsukja a szemét. (Fekete, 2007).
Az ütközéseknél nagyon fontos a kellő gyakoroltatás, hogy a tanulók megszokják a test-test elleni küzdelmet és hogy bátran merjenek ütközni.
Rávezető gyakorlatokként alkalmazni lehet különféle küzdő játékokat és feladatokat, hogy fokozzák a tanulók bátorságát és a fájdalomtűrő képességüket (pl.: kakasviadal, fogójátékok ütközéssel, társ emelése és hordása, birkózások, területfoglaló játékok, stb.).
19. videó: Ütközések talajon
20. videó: Ütközések levegőben
Gyakorlatok:
- Két tanuló egymástól 2-3 m-re helyezkedik. Az egyik labdával a támadó mozgást modellezi, felső dobásra készítve a labdát. A másik tanuló a védő ütközik vele a fent említett technika alkalmazásával. Labdacsere után szerepcsere következik.
- Ugyanaz a feladat egymástól 5-6 m-re, lendületszerzés után.
- Felállás egymással szembe 2 m-re, egyik tanuló a támadó labdával a kezében, egy lépés lendületszerzés, páros lábról felugrás és ütközés végrehajtása. A talajraérkezés is páros lábbal történik.
- Két tanuló egymástól 3 m-re helyezkedik. Ütközés végrehajtása két lépés után felugrásból és páros lábra érkezés mindkét tanulónál.
- Ütközések végrehajtása lendületből, labdaváltás után.
- Ütközések végrehajtása a védő játékos különböző testhelyzeteiből (pl. ülés, hanyattfekvés, térdelőtámasz, fekvőtámasz stb.).
5.4. Sáncolás
„A sáncolás a védőjátékosok kapura lövések elleni tevékenysége, melynek során a védő az átlövéssel dobott labda útjába helyezi kezét, karját, illetve valamely más testrészét” (Fekete, 2007:32). Ez a technikai elem a védő játékosok utolsó lehetősége, hogy megakadályozzák a gólszerzést. A mai modern kézilabdázásban leginkább akkor használják, ha a védekező játékosoknak már nincs lehetősége ütközni a támadó játékossal. A sáncolás lehet aktív (ténylegesen érintkezik a védő a labdával) vagy passzív (a jól helyezett sánc eredményeként a támadó vagy feladja a kapuralövési szándékát, vagy a sáncoló által szabadon hagyott területre lő, ahol a kapusnak nagyobb esélye van a védésre – a védőnek nincs közvetlen kontaktusa a labdával).
A sáncolásokat feloszthatjuk egyéni és csoportos, egykezes és kétkezes, talajon vagy levegőben végrehajtott sáncolásokra.
A felugrásos lövés sáncolásának technikai végrehajtása: a védekező játékos páros lábról felugorva (helyből, vagy a támadó irányába történő kilépéssel) a két karját a lehető legrövidebb úton magastartásba emeli, a labda átmérőjénél kisebb távolságra egymástól. A kar izomzata feszített, az ujjak nyújtott helyzetben vannak, hogy a dobás ereje ne okozzon kárt a sáncoló felső végtagjában.
A leggyakrabban előforduló hibák a csukott szemmel történő sáncolás, a kar izmai nem kellően feszítettek, a karok túl távol vannak egymástól és a védekező játékos előre irányuló ütőmozdulattal próbál sáncolni.
21. videó: Sáncoló mozdulat
Gyakorlatok:
- Felsődobás sáncolómozdulatának végrehajtása védő alaphelyzetből és más testhelyzetekből (ülés, fekvőtámasz, hanyattfekvés,stb.).
- Két tanuló egymással szemben helyezkedik 2 m-re, egy kilépés után páros lábról elrugaszkodás egyszerre és kezek összecsapása (taps).
- Páros feladat: a tanulók egymással szemben 2-3 m-re helyezkednek, a támadó labdával a kezében felsődobást imitál, a védő pedig sáncol.
- Ugyanez a feladat, a dobó játékos a kapu irányába dobja a labdát, a védő sáncolni próbálja.
- Két tanuló oldalazó mozgást végez ellentétes irányba a hatos vonal előtt párhuzamosan a hatossal, a harmadik tanuló 10-11 m-en helyezkedik labdával. Jelre a támadó 3 lépés lendületből megkísérli a kapuralövést, a védők pedig egymáshoz közelítenek és párosan sáncolnak.
5.5. Kisodrás, halászás, a labda elütése – labdaszerzési módok
A kisodrás a védekezés egyik technikai eleme, amely a kapuralövés megakadályozásának egyik módja, bár alkalmazása nagyon balesetveszélyes, így az oktatását és a használatát is körültekintően kell elvégezni, illetve alkalmazni.
A kisodrás technikai leírása: a védekező játékos a támadó után ugrik fel, legtöbbször oldalazó mozgást követően, a saját kapuelőtere fölé, ügyelve, hogy ne lépjen a vonalra. Az ellenfélhez közelebbi karját nyitott tenyérrel, alulról felfelé irányuló mozgással lendíti, ezáltal a támadó lövéshez felkészített kezéből görgeti ki a labdát. Nagyon fontos, hogy a mozdulat végzése közben sem kézzel, sem más testrésszel nem érintheti a támadót (Fekete, 2007).
A mai modern kézilabdázásban a kisodrás használatát az esetek döntő többségében időleges kiállítással és büntetődobással „jutalmazzák”, ugyanis nagyon nehéz megítélni, hogy ténylegesen volt-e érintkezés a játékosok között. Oktatását és használatát inkább egyesületi szinten sajátítják el a tanulók.
Gyakorlatok:
- A labda terelgetése a talajon nyitott tenyérrel oda – vissza guggolásban, terpeszülésben és más testhelyzetekben.
- Két tanuló egymástól 1 méterre háttal és kissé oldalt állnak fel. A támadó felkészíti a labdát a felsődobáshoz, a védő pedig hátranyúlva óvatosan kisodorja a kezéből.
- Két tanuló egymástól 1 méterre háttal és kissé oldalt állnak fel. A támadó keresztlépéssel felkészíti a labdát, a védő pedig hátrafele futva sodorja ki a támadó kezéből a szert.
- Felállás párosával egymástól 1 méterre az egyik tanuló háttal a másik oldalt helyezkedik, a támadó egy lépésből beugrással lő, a védő hátrafelé felugorva a levegőben hajtja végre a kisodrást.
A halászást az ellenfél átadásának megszerzésére alkalmazzuk. A védő játékosnak célszerű a mozgását úgy időzítenie, hogy a labdát átadó támadó játékos azt ne sejthesse meg, majd megfelelő ütemű hirtelen közbelépéssel megszerezni a labdát. Technikája, hogy a védő játékos a támadó átadást végző mozdulatával egy időben, gyors mozdulattal támad ki az átadás feltételezett irányába, ezután a labda röppályája útját keresztezve közelebbi kezével belenyúl az átadásba (Marczinka, 1993).
Az oktatás alapját különböző testhelyzetekből végrehajtott rövid és gyors futások képezik. A testnevelési játékok bizonyos csoportja (adogatójátékok, pontszerzők, stb.) a labda megszerzését, elkapását készítik elő (Fekete, 2007). Labdaátadási helyzetekben nagyon fontos a megfelelő időzítés és a labda megszerzésére irányuló mozdulat ritmusa.
Gyakorlatok:
- Két tanuló egymással szemben helyezkedik 8 – 9 méterre, egy kilépéssel, egykezes felső átadással továbbítják a labdát a társnak. Mindegyik mögött egy – egy védő helyezkedik, akik időnként a passzolók mögül előrelépve megpróbálják elütni vagy elfogni a labdát.
- Két tanuló egymással szemben helyezkedik 8 – 9 méterre, egy kilépéssel, egykezes felső átadással továbbítják a labdát a társnak, de az adogatók mögötti védők kilépését észlelik a passzolók, akkor az átadást csellé módosíthatják.
- Két támadó folyamatosan adogatja a labdát jobb és bal átlövő pozícióban, egy védő pedig a kapuelőtér vonalon helyezkedik, a dobómozdulat megkezdésekor a védő kitámad és a labda útjának keresztezésével igyekszik megszerezni az átadást.
A labda elütése is a labdaszerzés egyik módja. Lényege, hogy a védő játékos a támadó játékos labdavezetése vagy pattintott bejátszása elleni védekezése következményeként nyitott tenyérrel elüti a labdát, amikor az elhagyja a támadó kezét vagy visszafelé pattan a talajról. Az elütést előnyös megkísérelni akkor, amikor a labda elhagyja a talajt és fokozatosan lassulva emelkedik. A labda elütését erőteljes súlypontsüllyesztéssel és határozott, de ugyanakkor lágy csuklómozdulattal hajtja végre a védekező játékos az ellenfélhez közelebbi kézzel (Marczinka, 1993). Az elütést végezhetjük visszarendeződés során és rendezett védelem felállása esetén is (Fekete, 2007).
A sikertelen elütés főbb okai:
- a kilépés rossz időzítése
- a kilépés lassú, rövid, vagy nem elég mély
- nem a labdára irányul a mozdulat
- a labdától távolabbi karjával nyúl keresztbe
- túl közel lép a támadó játékoshoz (Fekete, 2007:48)
Gyakorlatok:
- A tanulók párokban szemben állnak egymással és az általuk leejtett labdát átütik a 2 – 3 méterre álló társuknak.
- A tanulók párokban szemben állnak egymással és az általuk leejtett labdát talajközelből, mélyen előrehajolva átütik a 2 – 3 méterre álló társuknak.
- Két tanuló alaphelyzetben, érintő távolságon belül vezeti a labdát, míg mindketten igyekeznek a társuk labdáját elütni és megszerezni.
- A tanulók párokban helyezkednek el, az egyik a kézilabda pálya egyik oldalvonalán áll, labdával a kezében, vele szemben a társa 1 méterre. A labdás játékos labdavezetéssel előre halad, a védő pedig igyekszik elütni a labdát szabályos körülmények között.
- Előző feladat, a támadó játékos indulócselek alkalmazásával igyekszik elkerülni a labda elütését.
- Létszámtól függően a tanulók labdával a kézben helyezkednek el a pályán (fél pálya, szabaddobási vonalon belül, kapuelőtér vonalon belül). Jelzésre tetszőlegesen haladnak labdavezetéssel és közben megpróbálják elütni a társaik labdáját, hogy közben a sajátjukat is figyelni kell.
| « Előző fejezet | Tartalomjegyzék | Következő fejezet » |
Események
Jelenleg nincs aktuális esemény.