7.

7. Önvédelmi gyakorlatok

A gyakorlatok végrehajtása során a technikákat először ellenállás nélkül gyakoroljuk, majd kis ellenállással, ezután fokozatosan növeljük az ellenállás mértékét. Mindkét oldalra gyakoroltassuk minden technikát. Alkalmazzunk ütő- és rúgópárnát, zsákot az ütések és rúgások hatékony végrehajtásához szükséges erő gyakorlásához, s arra, hogy a tanulók megszokják, hogy a támadás becsapódásakor a felülettel történő érintkezés ellenerőt fejt ki (ízületek helyzete stb.). Mindig tudatosítsuk a tanulókban, hogy elsődleges a fizikai kontaktus elkerülése, így tehát a távolság megtartása a támadóval szemben, illetve a menekülés. Azonban, ha mégis szabadulni kényszerülünk mindenképpen fontos a határozott, késlekedés nélküli erőteljes fellépés. Fontos a távolságbecslés képessége (ütés ás rúgás megválasztásához), továbbá az, hogy képesek legyünk a fogásból, szorításból felmérni támadónk erejét.

Igyekezzünk életközeli helyzeteket teremteni, hirtelen támadással, illetve előre nem megbeszélt támadó technikával történő szituációkat is gyakoroltatni (az ismert technikákon belül). Számos technika létezik, azonban itt hely hiányban – igazodva az ajánlott óraszámokhoz –csak kiválasztott technikák kerülnek bemutatásra.

Egykezes szemből történő csuklófogásból szabadulás

A támadó és a védő egymással szemben helyezkedik el harántterpeszállásban. A támadó elöl lévő lábával megegyezően jobb (bal) kezével a védő szemközti bal (jobb) csuklójára fog felülről.

Egykezes csuklófogás

Kép 3.: Egykezes csuklófogás

A védő erőteljes súlypontsüllyesztéssel, térdhajlítással és a hátul lévő láb irányába történő törzsfordítással egy időben a támadó hüvelyk- és mutatóujja irányába alkarfordítást végezve, oldalra-lefelé történő karszabadítást hajt végre. A szabadítás a leggyengébb ellenállási pont irányába történik, így a támadó hüvelyk és mutatóujjának érintkezésénél, lényeges pont az alkar rotációja. A végrehajtás során a könyök a támadó felé mozog. Ezután menekülés következik.

Egykezes szemből történő csuklófogásból szabadulás - videó

 

A technika akkor a leghatásosabb, ha a szabadulási kísérlet előtt élet- vagy érzékenypontot támadunk ütéssel / rúgással.

Egykezes szemből történő csuklófogásból szabadulás - videó

 

Egykezes keresztben történő csuklófogásból szabadulás

A támadó és a védő egymással szemben helyezkedik el harántterpeszállásban. A támadó elöl lévő lábával megegyezően jobb (bal) kezével keresztben a védő jobb (bal) csuklójára fog felülről.

Egykezes keresztben történő csuklófogás

Kép 4.: Egykezes keresztben történő csuklófogás

Egykezes keresztben történő csuklófogás

Kép 5.: Egykezes keresztben történő csuklófogás

A védő karját 45 fokos szögben felfelé lendíti, majd csuklóját hajlítva visszafog a támadó alkarjára, másik kezével pedig a támadó tenyerébe fog úgy, hogy négy ujja a tenyeret, a hüvelykujja pedig a készhátat támasztja (kép). Ha a támadó szorítása enged, akkor a kiszabadított kézzel szintén az előbb említett módon fog vissza. A támadó csuklóját a könyök és váll irányába feszítve szabadulunk, majd menekülünk.

Egykezes keresztben történő csuklófogásból szabadulás - videó

 

Egykezes keresztben történő csuklófogásból szabadulás - videó

 

Ha a technika végrehajtása során a támadó behajlítja könyökét, akkor karját a háta mögé vezetve a csuklót és alkart a lapocka irányába toljuk.

Egykezes keresztben történő csuklófogásból szabadulás - videó

 

A technika akkor a leghatásosabb, ha a szabadulási kísérlet előtt élet- vagy érzékenypontot támadunk ütéssel / rúgással.

7.1. Kétkezes csuklófogásból szabadulás

A támadó és a védő egymással szemben helyezkedik el oldal-, vagy harántterpeszállásban. A támadó mindkét kezével ráfog a védő csuklójáról felülről. A védő mindkét kezét könyökben behajlítva, tenyereit maga felé fordítva, alkarfordítást végez, és hirtelen mozdulattal kirántja csuklóját felfelé. Ezután menekülés következik. A technika akkor a leghatásosabb, ha a szabadulási kísérlet előtt élet- vagy érzékenypontot támadunk rúgással.

Kétkezes csuklófogásból szabadulás - videó

 

7.2. Kétkezes szemből történő karok feletti átkarolás elleni védekezés (megelőzés)

A támadó és védő egymással szemben helyezkedik el harántterpesz állásban. A támadó a védő felé lép és két karjával megpróbálja átkarolni a védőt. A védő az átkarolást megelőzve hátralép támadóállásba, s két kezével a támadó csípőjét (mellkasát) megtámasztva térdével a támadó ágyékába / hasába rúg. Ezután menekülés következik.

Kétkezes szemből történő karok feletti átkarolás elleni védekezés - videó

 

7.3. Kétkezes szemből történő karok alatti átkarolás elleni védekezés

A támadó és védő egymással szemben helyezkedik el harántterpesz állásban, a támadó mindkét karjával a védő karjai alatt átkarolja őt. Mivel a karok szabadon maradtak, ezért a szabadulás előtt a támadót ellentámadással megtörjük (szembe nyúlás/ fülek ütése / arcba támadás). Ezt követően ágyékon rúgjuk a támadót, s az átkarolás meggyengülésekor menekülünk.

Kétkezes szemből történő karok alatti átkarolás elleni védekezés - videó

 

7.4. Kétkezes szemből történő fojtás védése (megelőzés)

A támadó szemből két kezes fojtásfogást készül végezni, a védő megelőzve a támadót, hüvelykujjait a többitől eltávolítva felüti a támadó karjait, majd menekül.

Kétkezes szemből történő fojtás védése - videó

 

7.5. Kétkezes szemből történő fojtás védése

A támadó szemből két kezes fojtást végez, a védő köríves ütéssel (pofonnal) meggyengíti a támadót (elvonja figyelmét), majd jobb (bal) kezével keresztben átfog a támadó jobb (bal) kezére, úgy, hogy támadó tenyerébe fog: négy ujja a tenyeret, a hüvelykujja pedig a kézhátat támasztja.

Csuklófeszítés

Kép 6. Csuklófeszítés

Hirtelen törzsfordítással balra (jobbra), társa tenyerét felfelé forgatja, majd a másik kezével szintén az előbb említett módon támasztja meg a támadó tenyerét. A támadó csuklóját a könyök és váll irányába feszítve szabadulunk, majd menekülünk.

Kétkezes szemből történő fojtás védése - videó

 

7.6. Egykezes hajtóka (póló) fogásból történő szabadulás

A támadó a védő pólójára fog szemből jobb (bal) kezével. Védő a könyökízületet kívülről támadva szabadul. A technika akkor a leghatásosabb, ha a szabadulási kísérlet előtt élet- vagy érzékenypontot támadunk rúgással/ ütéssel.

Változat: A védő egyik kezével a másik kezének csuklójára fog, majd felülről erőteljesen a támadó alkarjára, csuklójára üt, miközben súlypontját süllyeszti és enyhe törzsfordítást végez a szabadulás irányába. Menekülés.

Egykezes hajtóka (póló) fogásból történő szabadulás - videó

 

7.7. Kétkezes hajtóka (póló) fogásból történő szabadulás

A támadó szemből két kezes pólófogást végez, a védő köríves ütéssel (pofonnal) meggyengíti a támadót (elvonja figyelmét), majd jobb (bal) kezével keresztben átfog a támadó jobb (bal) kezére, úgy, hogy támadó tenyerébe fog: négy ujja a tenyeret, a hüvelykujja pedig a kézhátat támasztja (kép). Hirtelen törzsfordítással balra (jobbra), társa tenyerét felfelé forgatja, majd a másik kezével szintén az előbb említett módon támasztja meg a támadó tenyerét. A támadó csuklóját a könyök és váll irányába feszítve szabadulunk, majd menekülünk.

Kétkezes hajtóka (póló) fogásból történő szabadulás - videó

 

Kétkezes hajtóka (póló) fogásból történő szabadulás - videó

 

Csuklófeszítés

Kép 7. Csuklófeszítés

7.8. Egykezes hajfogásból történő szabadulás

A támadó egy kézzel a védő hajára fog. Védő ráfog a támadó kézfejére felülről, majd oldalsó szúrórúgást végez a támadó térde fölötti részére (esetleg combrúgást / ágyék rúgást végez). A korábban már többször bemutatott módon tenyérbe fogva szabadulunk, menekülünk.

Egykezes hajfogásból történő szabadulás - videó

 

7.9. Kétkezes hátsó karok feletti átkarolásból történő szabadulás

A támadó a védőt hátulról, annak karjai felett fogja át két karral. Védő hirtelen mozdulattal süllyeszti súlypontját (erőteljes térdhajlítás), karjait mellső középtartásba lendíti egyszerre ezzel egy időben, tomporát hátratolja. Menekülés.

Kétkezes hátsó karok feletti átkarolásból történő szabadulás - videó

 

7.10. Kétkezes hátsó karok alatti átkarolásból történő szabadulás

A szabadulás ellentámadással indul könyökütéssel a fejre, illetve hátrafejeléssel a támadó felé. (A támadó magasságától függően!). Ezt követően a támadó összefogott kézfejére ütünk a behajlított középső ujjunk felületével, ököltartásban, a fogás gyengülésekor szabadulunk és menekülünk.

Esés hátra / Zuhanó esés hátra oktatása - videó

 

Kétkezes hátsó karok alatti átkarolásból történő szabadulás - videó

 

7.11. Hátsó félkaros fojtásból történő szabadulás

A támadó jobb hátsó fél karos fojtással befogja a védőt. Fontos, hogy a védő állát leszegje, és ne engedje súlypontját hátra billenteni a támadó irányába, mert így egyrészt feszül a gerinc, másrészt a szabadulás behatárolt.

Változat 1.: Védő a támadó alkarjára fog mindkét kezével, lefelé süllyeszti súlypontját, állát leszegi, a támadó alkarját nyakától távolítja. Ezt követően a támadó átkarolást végző karjával megegyező tenyerével (jobb) a támadó könyökét felfelé tolja. Eközben másik kezével (bal) a védő csuklóját lefelé húzza, majd a nyitott oldalra (balra) történő fordulattal a támadó felé fordul. A könyökre fogó karral a könyököt feszíti, csuklóra fogó karral pedig egyidejűleg a csuklót. Ellentámadást (rúgás) követően menekülünk.

Hátsó félkaros fojtásból történő szabadulás - videó

 

Változat 2.: A támadó hátrahúzásával egyidejűleg hanyatt/ oldalfekvésbe ereszkedünk, miközben a támadót is lefelé húzzuk. Ezután a támadó lábára fogva a talajra rántjuk, majd menekülünk.

Hátsó félkaros fojtásból történő szabadulás - videó

 

7.12. Egyenes ütés védése

Támadó támadóállásban helyezkedik el, egyenes ütést végez előrelépéssel. A védő két kezes védést végez kitéréssel. A kitérés történhet a zárt és nyitott oldal irányába is, védést követően ellentámadás és menekülés következik.

Egyenes ütés védése - videó

 

Egyenes ütés védése - videó

 

7.13. Köríves ütés védése

Támadó támadóállásban helyezkedik el, köríves ütést végez. A védő egykezes / kétkezes védéssel hárítja a támadást. A védést követően ellentámadás és menekülés következik.

Köríves ütés védése - videó

 

7.14. Kalapácsütés védése

Támadó támadóállásban helyezkedik el, kalapácsütést végez. A védő egykezes felső védéssel hárítja az ütést, majd ellentámadás és menekülés következik.

Kalapácsütés védése - videó

 

7.15. Egyenes rúgás védése

Támadó támadóállásban helyezkedik el, hátul lévő lábával egyenes rúgást végez előre. A védő kitérése történhet a zárt és nyitott oldal irányába is, az egykezes söprő védést követően ellentámadás és menekülés következik.

Egyenes rúgás védése - videó

 

Egyenes rúgás védése - videó

 

7.16. Köríves rúgás védése

Támadó támadóállásban helyezkedik el, hátul lévő lábával köríves rúgást végez előre. Védő kétkezes / egykezes alkarvédéssel hárítja a támadást, majd ellentámadás és menekülés következik.

Köríves rúgás védése - videó

 

« Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet »