5.

5. Az úszás élettani hatásai

Az úszás fiziológiai hatásainak szakirodalmi feldolgozottsága rendkívül széleskörű. A szakértők a kérdést sokféle szempontból közelítik meg, de egyetértés mutatkozik abban, hogy a rendszeres úszás kedvező alkalmazkodási folyamatot vált ki a mozgató, szív és keringési, légző-, valamint szabályozó rendszerekben, fejleszti a motoros képességeket. Úgy gondoljuk, hogy a téma nem szűkíthető le sem magára az oktatási folyamatra, sem egy bizonyos életkori szakaszra, mivel a rendszeres úszás előnyei részben csak az életkor előrehaladtával fejeződnek ki, gyakran eközben vállnak egyre jobban szükségessé. Mindez azonban csak növeli az oktatás jelentőségét. A kimondottan úszással foglalkozó szakkönyvek elsősorban a versenysport szemszögéből, terhelés élettani szempontból közelítik meg a kérdést, az egyes szervrendszerek edzésadaptációs mechanizmusait vizsgálva, az úszás speciális sajátosságaira helyezve a hangsúlyt. A döntően állóképességi sportok esetében a központi alkalmazkodás jelentős hasonlóságokat mutat, a perifériás alkalmazkodásban nagyobb különbségek figyelhetők meg. A fejezetben az úszás sajátos jellemzői mellett az adaptációs folyamatok általános vonásait is igyekeztünk bemutatni. Kísérletet teszünk a szakirodalomban fellelhető ellentmondások feloldására, az általános megfogalmazások konkrétumokkal történő magyarázatára, valamint az általunk fontosnak tartott, de a könyvekből kimaradt kérdések megválaszolására. Mindezek helyenként szükségessé teszik a téma egészségügyi és edzéselméleti vonatkozásokkal történő kiegészítését is. Bár a hatások ismertetése jelen esetben is az egyes szervrendszerek szintjén történik, lényeges kiemelni, hogy a valóságban a szervezet egységéből adódóan a folyamatok szorosan összefonódnak.

Az úszás sokoldalúan fejleszti a vázizom rendszert. „Az edzés során használt izomrostokban növekedik a mitokondriumok száma és mérete, a mioglobintartalom, a glikogén, adenozintrifoszfát (ATP) és kreatinfoszfát (KP) raktározása, az aerob, nonaerob és anaerob enzimaktivitás, a kapillárisok sűrűsége, a pufferkapacitás és a fehérje tartalom.” (Tóth, 2008 371.o) „Az úszók víz ellenében végzett erőkifejtés útján hajtják előre testüket.” (Tóth, 2008 13.o cit. Barton, 1986) Az úszómozgás során általában a mérsékelt erőkifejtés és a hosszantartó munkavégzés jellemző, a kondicionális képességek állóképességi, erő-állóképességi tényezője a meghatározó. A gazdaságos haladás érdekében az úszók sajátos testhelyzetet tartanak fenn a vízben, ezáltal olyan izomcsoportok is tartós aktivitásra kényszerülnek, amelyek szárazföldön ilyen formában nem. További fontos tény, hogy az úszómozgás közben az ízületek lényegesen kisebb terhelésnek vannak kitéve, mint a legtöbb szárazföldi mozgás esetében. A napjainkban gyakori mozgásszegény, ülő életmód egyik káros következménye a helyes testtartás kialakításában szerepet játszó, gyengülésre hajlamos izmok megnyúlása, valamint a rövidülésre hajlamos izomcsoportok túlzott zsugorodása. A folyamat jellemzően már gyermekkorban elkezdődik, és az életkor előrehaladtával fokozatosan súlyosbodik. Az iskolába kerülve a gyermekek fizikai aktivitása általában drasztikusan lecsökken, majd a serdülőkorban az izomzat fejlődése rendszerint elmarad a csontok hirtelen növekedésétől. Az iskolából kikerülve a felnőttek jelentős részének nem sikerül életmódjába beiktatni a káros hatásokat kompenzáló mozgásformákat. Mindez idővel a gerinc, majd az egész mozgatórendszer statikájának megbomlásához vezethet. Megfelelő korrekció hiányában először csak funkcionális elváltozások alakulnak ki, amelyek idővel strukturális elváltozásokká súlyosbodnak. Az úszás jól alkalmazható-e problémák megelőzésére, kezelésére.

Ezen kívül tehermentesíti a lábat és előnyös környezetet teremtve ezáltal a mozgásszervi elváltozások javítására. Enyhébb esetekben az úszás önmagában is hatékony, súlyosabb esetben szükséges az úszásnem és a gyakorlatok problémához igazodó körültekintő megválasztása. Hasonló megfontolásból az úszás fontos kiegészítő sport lehet az aszimmetrikus terhelést jelentő sportágakban is.

A rendszeres edzés hatására növekszik a csontok vastagsága és sűrűségére, így ellenállóbbá válnak a terhelésekkel szemben. „ A csontok specifikusan alkalmazkodnak ahhoz a mozgásformához, amelyet a gyerekek végeznek.” (Tóth, 2008 338.o) Valószínűsíthető, hogy az úszás önmagában nem jelent elégséges ingert a csontrendszer egészének a megfelelő fejlődéshez, ilyen szempontból tehát nem pótolhatja teljes mértékben a szárazföldi mozgásformák hatását. Tóth (2008) is kiemeli a sokoldalú fejlesztés fontosságát, azonban felhívja a figyelmet arra, hogy nagy ellenállással szemben végzett erőfejlesztő edzéseket csak felnőtt sportolókkal szabad végeztetni. Ellenkező esetben a csontok növekedési felszínei megsérülhetnek, ami kisebb mértékű növekedést eredményez.

A vízben végzett mozgások kiegészítésére jól alkalmazhatóak a gimnasztika általánosan és sokoldalúan képző előkészítő gyakorlatai, az ember természetes mozgásaira épülő gyakorlatai, és a különböző testnevelési játékok. A terhelés meghatározásánál azonban itt is figyelemmel kell lenni az életkori sajátosságokra. A saját testsúllyal végzett gyakorlatok általában nem jelentenek veszélyt, de a szakemberek álláspontja alapján a célirányos erőfejlesztést a biológiai életkortól függően csak 12-15 éves kortól lehet elkezdeni. A pontosítás kedvéért ismertetek két erre vonatkozó iránymutatást.

„Megelőző, rendszeres gyakorlás után a 12 éves kortól kerülhet sor fokozatosan a nehezebb kéziszerek – pl. a ½-1 kg-os kézisúlyzó – alkalmazására. 2-3 éves fokozatos, programozott munka után megkezdődhet az általános kéziszer-gimnasztikázás 1-2 kg-os kézisúlyzóval, 2-4 kg-os medicinlabdával és homokzsákkal, majd a kifejezett erőgyakorlatok alkalmazásával.” (Erdős, 1992 7.o)

Katics és Lőrinczy (2010. 187.o) az élet- és edzéskort figyelembe véve táblázatban határozza meg a fiatalkorúak esetében alkalmazható külső terhelés nagyságát. Ennek alapján például egy 1 éves edzésmúlttal rendelkező 15 éves sportoló esetében, a terhelést az egyéni (becsült) maximális érték 20-40 %-a között kell megválasztani. Tapasztalataink alapján számos olyan sportág van, ahol az edzők és sportolók nem tartják be ez utóbbi szabályt. Az úszás esetében talán ez kevésbé jellemző, már csak azért is, mert az úszóteljesítmény szempontjából a maximális erőnek nincs meghatározó szerepe.

A rendszeres úszás a szív és keringési rendszerben is alkalmazkodási folyamatokat indít el. Az edzések hatására növekszik a szívizomzat vastagsága és a szív üregeinek, elsősorban a kamráknak a térfogata. Az állóképességi sportok esetében szív ürege jelentősebben, míg fala kevésbe erőteljesen növekszik meg, az erősportok esetében erőteljesebb kamrafal vastagodást és kisebb üregméretbeli növekedést tapasztalhatunk. (Osváth, 2004)

„Az edzések hatására a nyugalmi szívfrekvencia csökken, mivel a szív erősebbé válik, és így minden egyes ütésre több vér pumpálására képes, vagyis kevesebb szívverés szükséges, hogy a testet pihenéskor ellássa.” (Tóth, 2008 310.o) Az iménti megállapításhoz fontosnak tartjuk a következő kiegészítést hozzátenni: Osváth (2004) eredményei alapján az edzett egyének nyugalmi pulzusszáma alacsonyabb, nyugalmi pulzustérfogatuk viszont megegyezik az edzetlenek erre vonatkozó értékeivel. Ebből következik, hogy az edzettek nyugalmi perctérfogata alacsonyabb, mint az edzetleneké. A jelenség magyarázata, hogy a „… sportolók szövetei jobb oxigén-kihasználással működnek, ami azt jelenti, hogy kevesebb vérmennyiségből is ki tudják nyerni a szövetek számára szükséges oxigénmennyiséget.” (Osváth, 2004) Maximális terhelés során azonban az edzett egyének pulzustérfogat és perctérfogat értékei jóval meghaladják az edzetlenek erre vonatkozó adatait. A keringési rendszer alkalmazkodása során növekszik az érfalak rugalmassága, valamint az egyes szerveket behálózó kapillárisok száma is. Osváth (2004) az izmok, a szív és a tüdő léghólyagjainak hajszálerezettségében kialakuló fejlődést említi, amely a vörösvértestek számának növekedésével együttesen a szervek anyagcsere-folyamatainak magasabb színvonalát eredményezi.

Az úszás közben elfoglalt vízszintes testhelyzet további előnyöket jelent a keringési rendszerre nézve. Jelentősen megkönnyíti a szív munkáját, a vénás áramlást a szív felé, ezért az úszás a keringési szervek rehabilitációjában is felhasználható. (Gárdos és Mónus, 2004).

Magyarországon kardiovaszkuláris betegségek okozzák a halálesetek megközelítőleg

50%-át. A magas vérnyomás, különösen az aorta és carotis erekben kialakuló magas centrális vérnyomás pozitív összefüggést mutat a szív és érrendszeri megbetegedések, illetve agyér-katasztrófák kialakulásával. A kardiovaszkuláris rizikó csökkentésének hatékony módja a rendszeres testmozgás. Egy amerikai kutatásban (Nualnim és mtsi, 2012) 12 hét rendszeres úszást követően a nyugalmi vérnyomás csökkenését és a carotis erek rugalmasságának növekedését mutatták ki 50 év felettiekben.

Hasonló eredményre jutott az a vizsgálat is (Tanaka és mtsi, 1997), amely során 80, ismeretlen eredetű magas vérnyomásban szenvedő felnőtt esetében, 10 héten át tartó rendszeres úszást követően, szignifikáns vérnyomáscsökkenést regisztráltak.

Egy másik vizsgálatban (Nualnim és mtsi, 2011) a rendszeresen úszók, futók és a legalább egy éve nem sportolók összehasonlítása során, az úszók szisztolés vérnyomása magasabb volt ugyan, mint a futóké és nem sportolóké, de a kardiovaszkuláris rizikóval jobb összefüggést mutató carotis szisztolés vérnyomás szignifikánsan alacsonyabb volt az úszóknál, mint a nem sportolóknál. Az úszók és futók ugyanezen értékei között nem volt eltérés. A vizsgálat megállapításai alapján a futás eredményesebb a kardiovaszkuláris rizikó csökkentésében, mint az úszás. Ennek ellenére, az úszás az ízületeket nem terheli, így különösen a kardiovaszkuláris rizikóval terhelteknek, így az elhízottaknak és az ízületi bántalmakkal küzdő időseknek, előnyösebb mozgásformát jelent.

Az úszás légző rendszerre kifejtett kedvező hatása köztudott. Az úszás során a mellkasra ható hidrosztatikai nyomás nehezíti a belégzést és könnyíti a kilégzést. A vízben végzett rendszeres edzések hatására erősödnek a légzőizmok, növekszik a vitálkapacitás, a léghólyagok összfelülete, fokozódik a kapillarizáció a léghólyagok falában. Mindezek hatására javul a vér oxigénnel való ellátottsága. Gárdos és Mónus (2004) megfogalmazása szerint „… az úszás egyike azoknak a sportágaknak, amelyek a legkedvezőbb mértékben befolyásolják a légzőrendszer funkcionális állapotát.”

Osváth (2004) az úszást nélkülözhetetlen eszköznek tekinti a gyermekkori asztma és az obstruktív bronchitis kezelésében, valamint a páradús környezet kedvező hatásait említi. Jády (2010) az asztmás gyermekek speciális igényeihez igazodó, több éves úszásoktatási és edzésprogramot ismertet. Megállapítása szerint az edzettségi szint növekedésével az egyén könnyebben teljesít egy adott terhelést, ezáltal csökken az asztmás roham kialakulásának esélye, illetve a rohamok súlyossága. Kiemeli, hogy a lehetséges fizikai aktivitások közül az úszás esetében a legkisebb a befulladás kockázata.

Gárdos és Mónus (2004 110-111.o) megállapítása szerint a ritmikus légzés hatására fokozódik a mellkas rugalmassága és ezáltal a légzés terjedelme, valamint a tüdő szöveteinek rugalmasságát fokozza a levegő vízbefújása. „Vízzel szemben kismértékben megnő az ellenállás kilégzéskor, s ez optimális ingert jelent a tüdőszövetek számára.” A szerzők ugyanakkor kiemelik azt is, hogy „… kerülni kell a párás, rossz levegőjű uszodában történő foglalkozást.” (Gárdos és Mónus, 2004 111.o).

A levegő minősége, tisztasága nem csak a légzőszervi betegségben szenvedők számára lényeges szempont. Több tanulmány is felhívja a figyelmet az uszodai környezet légző rendszerre gyakorolt lehetséges kockázataira. Nemery és munkatársai (2002) szerint vannak arra utaló jelek, hogy az úszóversenyzők gyakrabban küzdenek légzőszervi panaszokkal, mint más sportolók. Bár az okokat nem látják teljesen tisztázottnak, valószínűsítik, hogy a víz fertőtlenítésére használt vegyszerek irritáló hatása lehet a háttérben. Kiemelik ugyanakkor, hogy az asztmások valószínűleg gyakrabban választják az úszást, mint sportot. Egy belga kutatásban (Bernard és Nickmilder, 2006) pozitív összefüggést találtak a túl korán kezdett csecsemőúszás és a későbbi asztma kialakulásának valószínűsége között. Egy másik vizsgálatban (Thickett és mtsai, 2002) uszodai dolgozók vizsgálata során megállapították, hogy a fedett medencék légteréből belélegzett nitrogén-triklorid asztmát okozhat. Ez esetben a sportágválasztás szerepe nagy eséllyel kizárható. Javaslatuk szerint azokban a fedett uszodákban ahol klórt használnak, legalább akkora figyelmet kellene fordítani a levegő minőségének ellenőrzésére, ahogyan a vízminőség esetében ez már teljesen alapvető.

A probléma háttere, hogy a medencék vizének fertőtlenítésére leggyakrabban használt klór vízben oldott vegyülete, reakcióba lép a fürdőzők által bevitt fehérjékkel, amelyek származhatnak például vizeletből, verítékből, hámsejtekből. A szakértők a reakciósor egyik végtermékeként keletkező nitrogén-trikloridot tekintik a légúti betegségek fő kiváltó okának. A probléma különösen jelentős a tanmedencék esetében, részben a kisebb térfogat (és nagyobb fajlagos terhelés) miatt, részben pedig azért mert a kisgyermekek esetében gyakran előfordul, hogy szükség esetén nem mennek ki WC-re. Ezért fontos lenne kiemelt figyelmet fordítani az uszodák légterének folyamatos ellenőrzésére, szellőztetésére, illetve számításba venni a klórmentes fertőtlenítő eljárások alkalmazásának lehetőségét. Az úszásoktató feladata és felelőssége, hogy megkövetelje a tanulóktól vízbemenetel előtti alapos zuhanyozást, felhívja a figyelmüket arra, hogy még óra előtt végezzék el szükségleteiket, illetve biztosítsa, hogy szükség esetén a foglalkozás alatt is ki merjenek kéretőzni.

Mindezek ellenére az úszás légzőrendszerre gyakorolt kedvező hatásai valószínűleg jelentősen meghaladják az említett kockázatok mértékét.

A gazdaságilag fejlett országokban egyre nagyobb népegészségügyi problémát jelent az elhízás, a gyermekek és felnőttek körében egyaránt.

Gárdos és Mónus (2004) az elhízás okait endogén és exogén, azaz külső és belső tényezőkre osztják. A külső okokhoz a mozgásszegény életmódot és a túltápláltságot, a belsőkhöz a neuroendokrin rendszer zavarait, és az alkati tényezőket sorolják.

Az elhízás számos betegség kialakulásának kockázatát növeli. Úgy gondoljuk, hogy a külső tényezők nagy hatással vannak a belső folyamatok alakulására, pozitív és negatív értelemben egyaránt. A gyermekkorban elkezdett rendszeres sporttevékenység segít megelőzni a probléma kialakulását. Az úszás azon kívül, hogy nagy mennyiségű energiát igényel, rendszeresség esetén az alapanyagcsere mértékét is növelheti.

Osváth (2004) megállapítása szerint az edzett egyének „… több energiát igényelnek nyugalomban, mert az edzés következményeként kialakuló fejlődési, erősödési folyamatok, valamint a magasabb izomzati arány megemeli az alapanyagcserét.”

Az úszás a már elhízottak esetében is az egyik legmegfelelőbb mozgásforma lehet a testzsír arányának csökkentésére. A szárazföldi mozgásformák esetében a mozgatórendszer adott elemei, valamint a szív és keringési rendszer fokozott terhelésnek vannak kitéve a túlsúlyból adódóan. Ez a negatív hatás a vízben végzett mozgások során lényegesen kisebb mértékben érvényesül.

Testzsír csökkentési céllal végzett úszás esetében, Stager és munkatársainak (2005) adatai alapján az intenzitást a maximális pulzusszám 65-75%-a között célszerű megválasztani az alacsony intenzitású aerob zónában, és a mozgás időtartamát kell minél inkább növelni.

Az úszás idegrendszerre gyakorolt hatásával kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy segít a mindennapos feszültség, stressz, és a felesleges energiák levezetésében. A gyermekek esetében ez utóbbinak különösen nagy jelentősége van, mivel a felesleges energiák gyakran eredményeznek agresszív viselkedést, vagy akár koncentrációs zavarokat az iskolapadban ülve. A pozitív mozgásélmény javítja a kedélyállapotot, ezáltal nagyban hozzájárul a pszichoszomatikus betegségek kialakulásának megelőzéséhez.

A belső szervek működését a vegetatív idegrendszer hangolja össze, amely a szabályozási folyamatok hatását tekintve szimpatikus és paraszimpatikus területekre bontható. Nyugalomban a paraszimpatikus, aktivitás során a szimpatikus hatások dominálnak. (Osváth, 2004)

„A szimpatikus idegrendszer szabályozza az energia felszabadítását a mozgásokhoz, a paraszimpatikus idegrendszer pedig a tápanyagok pótlását a pihenőidő alatt.” (Tóth, 2008 334. o)

A rendszeres testmozgás a neuroendokrin rendszer alkalmazkodási folyamatait is eredményezi.

„Az edzés csökkenti az inzulinszint süllyedését a mozgás során, ami hosszabb időn keresztül magasabb vérglükózszint fenntartását teszi lehetővé.” Az edzettségi szint fokozódásával „… a glukagon és a katekolaminok, az adrenalin és noradrenalin kevésbé válnak aktívvá a mozgás során, következésképpen a glikogénfelhasználás csökkenni, a zsíranyagcsere pedig növekedni fog.” (Tóth, 2008 337.o)

Az iménti megállapítás értelmében, az edzettségi szint növekedésével, adott intenzitás mellett, az energianyerési folyamatok a zsírbontás irányába tolódnak el. Ez nyilvánvalóan központi alkalmazkodásnak tekinthető, és nem kizárólag az úszás sajátossága. A korábbi megállapítások alapján azonban kijelenthető, hogy különösen az elhízottak, ízületi bántalmakban, szív és keringési megbetegedésben szenvedők, mozgásukban korlátozottak számára, az úszás esetében a legkedvezőbbek a feltételek ezen alkalmazkodási folyamat megvalósulásához.

Több szempontból is igen kedvező hatással van a fejlődő gyermekre ez a sportmozgás. Első és nagy jelentőségű szempont, hogy az izmokra és csontokra gyakorolt hatása kiegyensúlyozott. Az ízületek terhelése szinte elhanyagolható a "szárazföldi" sportokhoz képest. Gondoljunk csak arra, hogy nincsenek hirtelen nagy erőbehatások, esések, ütések. Az izmok és csontozat kedvező gyermekkori fejlődésének kulcsszerepe van az időskori csontritkulás és más mozgásszervi betegségek megelőzésében. Fontos az is, hogy az izmok közül szinte mindegyik részt vesz a mozgásban, ezért nagyon egyenletes az igénybevétel. A fentiek alapján is kifejezetten ajánlott a mellkasi fejlődési zavarok, gerincferdülés esetében. Szintén fontos szempont a légzés javítása. Az úszás során nagy a szervezet oxigénigénye. Ennek következtében az állandó fokozott légzés miatt, hosszútávon nő a tüdő befogadóképessége, teljesítőképessége. Az egyenletes és kíméletes terhelés mellett nagy energiafelhasználással járó sport az úszás, így kifejezetten jó a túlsúlyos gyerekek számára is.

Oktató-nevelő tevékenységünk alanya döntő részben a kisiskolás gyermek. 4-10 éves korig terjedő időszak az, amelybe a gyermek fizikai és értelmi tekintetben is alkalmasak az alapismeretek, alapképességek elsajátítására. Az Országos Pedagógiai Intézet megállapítása szerint a kisgyermek egyik legjellemzőbb tulajdonságának nagyfokú mozgásaktivitását, bio­lógiai fejlődése felgyorsult tempóját tekintjük (Kiricsi J. 2002.).

Az úszás – mint mozgásos cselekvés – számos dologban különbözik a szárazföldi sportágak mozgásanyagától. Legszembetűnőbb különbség a sajátos közeg. Vízbe merülve a tanuló olyan fizikai hatásoknak van kitéve, amilyeneket szárazföldi mozgása során nem ta­pasztalt. Ebben a közegben sajátos biomechanikai törvényszerűségek érvényesülnek.

Az értelmi és érzelmi sajátosságoktól függ a gyermekek terhelhetősége. Kiricsi János kisiskolásoknak írt úszásoktatással foglalkozó szakkönyve alapján mindenképpen érdemes áttekinteni a 4-10 éves korú gyermekek legfontosabb jellemzőit az úszás megtanulásának szempontjait figyelembe véve. Ezek szerint:

Idegrendszer: az idegrendszer fejlődésének eredményeképpen a tanuló képes a figyel­mét hosszabb időn át egy tárgyra, feladatra irányítani. A 4-6 éves gyermekre jellemző az ön­kéntelen figyelem. Az 5-7 éves gyermekek legfeljebb 15 percig tudnak egy feladatra koncent­rálni. Ezért úszásoktatásnál, próbáljuk arra törekedni, hogy a figyelemkoncentrációt igénylő anyag kb. 2×10-15 perces legyen. Ezeket, az egységeket lehetőleg szabad foglalkozásokkal és játékkal szakítsuk meg. Amikor az oktató az érdeklődés felkeltését akarja elérni, akkor s gyermek természetes kíváncsiságával manipulál.

Látás: az úszásoktatás megkezdésének időszakában, az óvodás- és kisgyermekkorban mind morfológiailag, mind funkcionálisan kialakult, és tökéletesnek mondható.

Az oktatás folyamán nagyon fontos az elégséges fényintenzitás biztosítása. A látás segítségé­vel az úszástanulás során sok információhoz jut a gyermek. Ezt a szembe csurgó víz korlá­tozza, ebből következően a gyermek dörzsöli a szemét, nem figyel. Ezeket a kellemetlen fi­gyelem elvonó hatásokat a merülési gyakorlatokkal tudjuk csökkenteni.

Hallás: az úszástanulásnál a hallást jól helyettesítheti a szájról olvasás, a tanár jó bemutatása és az ügyesebb társ figyelése. Jelentős különbségek tapasztalhatók a halló gyer­mekek javára, még akkor is, ha figyelembe vesszük a siketeket érő egyéb gátló tényezőket. Oktatás során nagyon sok kisgyermekben az egyetlen rossz élmény a tanár kiabálása. Ezt a tényt mindenképp vegyük figyelembe az úszástanításánál. A nyugodt, csendes környezetben zajló úszásoktatás hatásfok összehasonlíthatatlanul magasabb.

Egyensúlyozás: az egyensúlyozás szervei 4 éves kor tájékán, jelentős változáson esnek át. Kutatási eredmények bizonyítják, hogy az úszástanulás sikere és az egyensúlyszerv fejlett­sége között összefüggés található. Élettani mutatókkal kiegészítve helyesnek tartjuk, ha a víz megismerése és az úszómozgás tanítása 4-7 éves kor között kezdődik meg. Az egyensúlyozás a szárazföldön végzett mozgások jelentős részében függőlegesen zajlik. Az úszómozgás közben végzett feladatoknál már változik a testhelyzet, a víz hullámzó mozgása új ingerhatást jelent. Mozgástanulás elején ez az összhatás bizonytalanságot, félelmet, rosszul végrehajtott mozgást eredményezhet. Fontos, hogy balesetek elkerülése érdekében, mindig győződjünk meg arról, hogy a gyermekek képesek-e biztonságosan járni, fordulatokat végezni a vízben.

Reflex: A feltételes reflex tevékenysége (ha nem idézzük elő), azt nem erősítjük meg feltétlen ingerrel, akkor csökken, és kialszik. Pl: ha ritkán követik egymást az úszásoktatási napok, akkor a tanult elemeket elfelejtik a gyerekek, és újra meg kell tanítatni velük. Ezért az optimális a heti 2-3 úszás óra. A szemhéjzáródási reflex következtében a szemgolyót érő víz hatására a szem reflexesen becsukódik. A függőleges nyaki beállítódási reflex, egy védő gát­lás, amely a legrosszabb hatással a hátúszás megtanításában van.

Légzés: nyugodt lassú úszómozdulatok végzése közben a teljes oxigénfogyasztás légző izmokra jutó része kicsi, a teljes energiafogyasztás 1 %- át igényli. A légzés tehát viszonylag ,,olcsó” funkció (szívműködés kb. 20 %). Rossz mozgás, félelem esetén a szívmű­ködés emelkedik, el kell érnünk, hogy a felhasznált oxigénfogyasztás ne jusson gazdaságtalan szintre. Az életkor, a nem, az előképzettség, nagyban befolyásolja mennyi oxigént használnak fel a tanulók. Gyerekeknél, a mellkasi légzésnél helyesebb a hasi légzés, melyet tanítanunk kell nekik, de úszás közben néhányuknál automatikusan kialakul.

Alkati adottságok, motoros tulajdonságok: testméretek és a testösszetétel, a motoros tulajdonságokkal együtt, befolyásolják az úszástanulás-tanítás folyamatát. Az úszástudást befolyásolja a keskeny váll (kedvezően), a testsűrűség, a fiúk hosszúsági méretei és a lányok bőrvastagodása és a zsírszázaléka. Fiúk és lányok között az úszás tanulás folyamatában és a végeredményében nincs különbség. A jobb képességgel rendelkező fiúk se haladnak gyorsab­ban az úszás tanulás során. A Fleishman-próba eredményei igazolják, hogy a téri tájékozó­dási és mozgásátállító képesség magasabb szintje kedvező hatással van az úszástudásra. 4-6 éves gyerek az úszás elsajátítása után igen nehezen, vagy egyáltalán nem képesek a medence aljára lemerülni, ezt a nagyobb testzsír százalék, ennek következtében a nagyobb felhajtóerő és a gyakorlatlanság eredményezi.

Lelki tényező: 5-7 éves korra tehető az egocentrikus térszemlélet, vagyis az én központú tájékozódás a konkrét jelenségekhez igazodva. Úszás órán a tanári bemutatás mindig a gyerek közelében, mellette történjen. A gyerekek időészlelése lassabban fejlődik, mint a tárgyi- és térészlelése, az időbeli egymás utánisága is másképpen tevődik össze (pl. múltkori órát tegnapinak, a jövő heti órát holnapinak hívja). 9-10 éves korra tehető az az idő­szak, amikortól a szabályok és összefüggések felismerésére képesek, a bonyolult szabályjáté­kokat csak ezután tudják alkalmazni. 3-5 éves gyerekeknél az érzelmek gyorsan változnak, néha sírásból nevetésbe, néha nevetésből sírásba csapnak át. Az 5 éves kortól tartósak, diffe­renciáltak, a 6 éves gyermek pedig megtanulja fegyelmezni magát, kialakul benne a köteles­ség- és felelősségtudat. Ez az életkor, amikor már alkalmassá válik a csoportos úszástanu­lásra. A végső célunk, hogy az úszás tanulása és gyakorlása örömet jelentsen nekik, de ez saj­nos nem mindig jön könnyen létre. A víztől és a környezettől való félelem nem más, mint az ismeretlentől való tartózkodás. A várakozás, az ismerkedés, a szemlélődés, majd a megisme­rés folyamán pozitív érzelmekké válnak. A félelem a tanulás kezdeti szakaszában fordul elő a leggyakrabban. Az oktatás folyamán az oktató egyénre szabott lépcsőfokokat, haladási ütemet biztosíthat a kudarcra különösen hajlamos, érzékeny gyermekek számára. Rendkívül fontos a kisgyermekeknél az ,,első benyomás”.

Ez az ismerkedés első szakaszában olyan elemekből tevődhet össze, mint fellépés, a hangnem, a segítőkézség, a szép arc stb. Legfontosabb az, hogy az oktatónak jelentős szerepe van abban, hogy a gyermeknek jó kapcsolata legyen a vízzel és az úszástanulással, úszásoktatással. A tanár a megfelelő magatartásával, egyéniségével beléphet a tanuló ,,aurájába” és az oktatás folyamán megtarthatja tanítványa bizalmát.

Szociális hatások: befolyásolják az úszástanítási folyamatát. A társak véleménye, a csoportban elfoglalt helye lehet, motiváló vagy gátló tényező. A szülők társadalmi helyzete, iskolázottsága, kultúrája szintén befolyásolhatja a tanulási kedvet. A szociális érettség szoros kapcsolatban van az idegrendszer fejlődésével, kiegyensúlyozottságával. Az óvodás labilis, könnyen bomló kapcsolatba van a társaival. (,, Nem vagyok a barátod!”) Az együtt játszás, az együtt sportolás öröme erősíti a közösségi érzést.

Technika, ellenállások: az ellenállások a felületes vizsgálódó szerint csak károsan befolyásolják az úszást. Az előrehajtó mozdulatok természetesen az ellenállások következtében jöhetnek létre. Az ellenállások, melyek gátlólag hatnak az előrehaladásra, egyrészt a testformákból adódnak. Az úszástanításánál a helyes testhelyzet kialakítására, a helytelen előrehajtó mozdulatok következtében fellépő kilendülések, kitérések csökkentésére kell törekedni. A gyors- és hátúszásnál a törzsnek a nyújtott kar előre vitelének következtében fellépő oldalirányú kimozdulását, illetve a mellúszásnál a térdek túlzott mértékű felhúzását kell elkerülni (korrigálni). Az oktató célja, hogy az úszástanulás folyamán az előrehajtó mozgás elsajátítása mellett, időről-időre a kedvezőtlen ellenállásokat is csökkentse.

Motiváló tényezők: úszás tanulás folyamán a szervezetet sok új mozgás inger éri. A mozgások sikeres elsajátításának egyik fontos tényezője a megfelelő motiváltság. A motiváció maga egy állapot, mely a tanulás folyamatának fontos feltétele. Úszás óra folyamán könnyen elérhetjük a gyerekek motivált állapotát, ha a megelőző élmények jók, és ezek követ­keztében a gyerekek nagy becsvággyal érkeznek az úszás órákra. Azonban arról sem szabad megfeledkezni a motiváltság kialakításánál, hogy döntő szerepe van a környezetnek, az okta­tónak, a vízhőfoknak is. Egy kellemes hőmérsékletű uszoda, a víz kék színe, a falak színes­sége mind-mind fontos kellék. A tanulási folyamat sikerében nagy szerepet játszik a tanár felkészültségén túl, az egyénisége is. A kisgyermekekkel való foglalkozásnál nagy jelentősége van az oktató kedvességének, barátságosságának és közvetlenségének. Több országban az alapfokú oktatást nők végzik, mivel jellemző rájuk a kedvesség, barátságosság, ,,anyai szere­tet és megértés”, amellyel a szorongásokkal, félelemmel, gátlásokkal érkező kisgyermekek okta­tása is eredményesebb lehet. A gátlás kialakulása általában nem természetes módon követke­zik be. A kisgyermek sohasem születik ,,víziszonnyal”. Általában a csecsemő- és kisgyer­mekkor valamely szakaszában szerzett kedvezőtlen élmény hatására alakulhat ki a víztől való félelem. Sok esetben a szülők hozzá nem értő magatartása is kialakíthat valamilyen szorongást, félelmet a gyermekben. Mindezek a tényezők együttesen kedvezőtlenül befolyásolhatják a motivációs szintet (Kiricsi J. 2002.).

« Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet »

Események

Jelenleg nincs aktuális esemény.

További események... »

Ajánló

A pályázat egyetemi oldala

Sporttudományi és Testnevelési Intézet

Sportközpont

TTK Tanulmányi Osztály

Szentágothai János Szakkollégium

Botanikus Kert

BTK-TTK Könyvtár

Egyetemi Könyvtár

Nyitott Egyetem

Táncoló Egyetem

Univ Pécs

TTK meteorológiai állomás