7.

7. A motoros tanulási-tanítási folyamat

Az iskolai oktatás-nevelés – így a testnevelés tantárgy – átfogó és végső célja a személyiség fejlődésének biztosítása, a személyiségformálás az egészséges, kulturált életmód, a konstruktív életvezetés kialakítása érdekében. A cél elérésének eszköze a tanítás-tanulás és a nevelés, az útját pedig a tanítási-tanulási-nevelési folyamatok sajátos és bonyolult, összefüggő rendszerei alkotják. A tanulás értelmezése alatt leginkább az értelem kiművelését érti a pedagógiai szakirodalom, és elsősorban a „kognitív motívumrendszer” (belső indíték és energiaforrás) és a „kognitív képességrendszer” (információfeldolgozás) (Nagy J. 1996.) kialakítását célozza. Nevelési feladataként a pozitív szociális szokások és a magatartás, viselkedési kultúra kiépítése jelenik meg, amelyek a személyiség pszichikus összetevőinek, jellembeli oldalának erősítését szolgálják.

A testnevelésben és a sportban általánosan a „mozgástanulás” fogalma­ terjedt el, amely félreértésekre ad okot – leszűkítve a tanulás fogalmát –, mintha csupán a mozgások mechanikus elsajátításáról lenne szó. Azért lenne szerencsésebb a szaknyelvben is a mozgásos cselekvések tanulásáról beszélni, mert ez kifejezi azt a lényeges vonást, hogy a mozgások, mozgássorok megfelelő szintű elsajátítása egyben cselekvés is, ami azt jelenti, hogy az egész személyiség vesz részt benne. Azaz mindig feladatmegoldásról van a szó abban az esetben is, amikor a különböző technikai­-taktikai ismeretek oktatása során problémahelyzetekbe kerül a tanuló, és az abban való értelmes cselekvési megoldások alkalmazása a cél. A testne­velés oktatásában az arra való törekvés nyilvánul meg, hogy a mozgások értelmes és célszerű felhasználását tanulják meg a tanulók. Ebben a folyamatban nem csupán fizikai képességeivel, azaz fizikailag vesz részt, hanem ahhoz teljes értelmi képességeit, akaratát felhasználva érzelmi beállítódással is viszonyul. Az iskolai oktató-nevelő munka lényegét képező személyiségformálás a testnevelés és sport cselekvésein keresztül megy végbe, amelyben a mozgások, testgyakorlatok csupán eszközök, míg magában a teljesítményben – amit a mozgások végrehajtása során és személyisége révén létrehoz – realizálódik az eredmény. Ebben a felfogásban a „mozgástanulás” ugyanolyan kognitív folyamatok részvételét, motivációs bázis meglétét stb. igényli, mint amelyek más tanulási értelmezésekhez és formákhoz (pl. verbális tanulás) adottak. Csupán eszközrendszerének mássága az, amely magát a tanítási-tanulási folyamatot is sajátossá teszi a testnevelés és a sport vonatkozásában.

A testnevelésórákon a különböző feladathelyzetek célszerű és értelmes megoldásainak oktatásán keresztül történik a tanulás, amelyben alapvető szabályozó folyamatok érvényesülésével alakulnak ki az emberi aktív cselekvések, magatartások. A társadalmi igényekhez igazodva a régebben ismeretközlésre, ismeretközvetítésre szűkült tanítási gyakorlat áttért a rendszerszemléletű, pedagógiai folyamatot tervező iskolai gyakorlatra, amely magában foglalja az oktatási folyamatokat – összefüggésben a nevelői hatásrendszerekkel. Így a személyiség alakításának folyamatában (tanulás révén) az öröklött adottságok és képességek kiegészülnek – az egyéni dinamikus rendszer tevékenységétől függően – a felhalmozott társadalmi értékek és tudás egyéni feldolgozásának minőségileg is új formáival. Az így megszerzett ismeretek már a meglévő rendszerbe lépnek, ezzel megváltoztatva az eddigi összetételt és szerkezetet, ezáltal is bővítve a választás lehetőségeit, a cselekvés-végrehajtás mennyiségi mutatóit.

Igaz, hogy a mozgásos cselekvések tanulásának folyamatában, kezdetben a kognitív funkciók (gondolkodás, figyelem, emlékezet, képzelet stb.) nagyobb szerepet kapnak, és a mozgások készséggé történő alakítása során­ azok a funkciók háttérbe szorulnak. A mozgások irányítása alacsonyabb rendű idegrendszeri központokba tevődik át, ez azonban nem jelenti egyben a tudati funkciók kikapcsolását is. A tudatosság teszi lehetővé,­ hogy a külső körülmények vagy egyéb más hatások következtében az ember képes legyen mozgásai korrigálására, a szituációhoz igazodó és a cél szempontjából legeredményesebb végrehajtására. A testnevelés egyik legfőbb feladata, hogy azt a képességet fejlessze ki, amelynek során a cselekvések motorikus tevékenységei tudatos szabályozás alá kerüljenek (az automatizált mozgás-végrehajtás mellett), azaz az ember uralkodjon mozgá­sai, cselekedetei felett. Ennek megvalósulásához szükségesek a fizikai képességek (motoros képességek, testi adottságok stb.), és a pszichikai szabályozású rendszerek (motivációs, akarati, kognitív stb.) megléte egyaránt.

Az is igaz, hogy a mozgások finom koordinációja, vagyis a minél pontosabb és tökéletesebb kivitelezése elsősorban az egyén ideg-izom apparátusából kapott információk (kinesztézis) alapján történő szabályozási folyamatok eredménye, azonban ez a szabályozás nem csupán a külső feltételektől függ. A cél az, hogy a mozgásos cselekvések összhangba kerüljenek az egyén érzelmi és lelki beállítottságával is, hiszen ezek a folyamatok sokszor az emberi akaraton kívül jönnek létre (pl. levertség, apátia, túlfűtöttség stb.) kedvezőtlenül hatva a mozgás-végrehajtások minőségére, a kivitelezés pontosságára. Bár a cselekvések külső megjelenési formái a mozgások, ezekben mégis az egész személyiség mutatkozik meg.

Ahhoz, hogy a testnevelés és sport cselekvési formáit el lehessen sajá­títani, szükséges az eddig, a testnevelés és sport történeti fejlődése során felhalmozott gyakorlati és elméleti ismeretek, cselekvési törvényszerűségek és elvek megismerése, átszármaztatása. Az oktatás során a technikai elemek kivitelezése feltételezi a velük kapcsolatos elvek és törvényszerűségek ismeretét, sőt lehetővé teszi a változó körülményekhez adekvát módon történő igazítását is. Ugyanakkor ezeknek a technikai elemeknek mechani­kus ismételtetése és gyakoroltatása nem nevezhető tanításnak-tanulásnak. Csak a konkrét tevékenységben megfogalmazható cél, a feladatmegértés és a tudatosítás válthat ki hatékony oktatási folyamatot, és eredményez célszerű és értelmes tanulást.

Bár a tanulási folyamat hibái mindig a sikertelen mozgás-végrehajtásban jelentkeznek, az okok sokkal összetettebbek. A gyakorlat szempontjá­ból elsősorban a képességbeli hiányosságokban szokták először keresni, holott származhat a motiváltság alacsony fokából, vagy akár a feladatmegértés, a figyelemösszpontosítás stb. hiányaiból is. A tanulás a testnevelést, sportot tekintve is csak a teljes személyiség harmonikus együttműködése során történhet meg. Ugyan a tanulás eszközeiből – a cselekvésekből, mozgásformákból – adódóan ki lehet emelni a motorikum működését, azonban mindig figyelembe kell venni a végrehajtó személyiség egészét. Ez igazolja azt a tételt, amely szerint a testnevelés tantárgyon keresztül a cselekedtetéssel történő személyiségformálás megy végbe.

7.1. A mozgásos cselekvéstanulás folyamatának szerkezete

A mozgásos cselekvéstanulás sajátos folyamatában a társadalmi kihívá­soknak és igényeknek megfelelően az irányított, problémaközpontú ­tanulás útján a személyiség formálása áll a központi helyen az ismeret­közvetítő funkció és tevékenység eddig megszokott gyakorlata helyett. Azaz nem egyszerűen oktatási folyamatot kell terveznie a testnevelő ­tanárnak, hanem a nevelő hatékonyság figyelembe vételével pedagógiai folyamatot. A pedagógiai folyamat részeként jelenik meg a tanterv által előírt tananyag átadása, és elsajátítása (a tanítás-tanulás), amelyet az oktatási folyamat keretein belül valósít meg együttesen a testnevelő tanár és tanulói. Mindkettő aktivitására, tényleges részvételére szükség van a sikeresség érdekében.

A testnevelés tantárgy mozgásos cselekvéstanulást takar, szerkezeti ­értelmezése szerint két fő egységre osztható, amelyek szoros összefüg­gésben vannak egymással, átfedik és állandóan felváltják egymást.

Az ismeret­szerzés és az alkalmazás fázisai két olyan komplex összetevőt jelentenek, amelyek magukban foglalják a feldolgozás és gyakorlás, valamint a rögzí­tés és ellenőrzés rész-fázisokat is. Ezek bizonyos esetekben önálló mozza­natot is jelentenek, mivel a rögzítést megelőző ismeretek rendszerezése és a tanultak megerősítése a rendszeres gyakorlás során, hosszabb időt igénylő tevékenységekkel érhető el. Az ellenőrzés kapcsolódik az értékeléshez is, amely tulajdonképpeni visszajelzést ad egyrészt a pedagógus, másrészt a tanuló számára is. Az értékelés az egész tanulási­-tanítási folyamatra, azzal együtt a célokra és eredményességre is kihat, mivel az értékel­hető teljesítmény az oktatási folyamat következményeként jön létre. A testnevelés és a mozgásos cselekvéstanulás egyik sajátossága, hogy a tanár­ azonnali visszajelzést kap a feladat megértéséről, a kivite­lezés színvonalá­ról, az elsajátítás szintjeiről. A cselekvéstanulás a tanár „szeme láttára” zajlik le, a kezdeti próbálkozások fázisában észlelt téves értelmezések azonnali­ javítására van lehetőség, amely egyben igényli is a tanár részéről az állandó hibajavítást az egész oktatási folyamat alatt. Valamennyi tanuló egyénenként szolgáltat információkat a testnevelő tanárnak arról, hogy milyen mértékű az előrehaladása, milyen problémákkal küzd a mozgásta­nulás elsajátításában, illetve feltárhatók a végrehajtást nehezítő hibák okai is. Így az ellenőrzésnek, értékelésnek más funkciói is vannak a ­közismereti tárgyakkal szemben. A „formáló-segítő értékelés” lényege a mozgásfolyamat vagy különböző képességek színvonalának emelését szolgálja, s nem kifejezetten tudásszint mérését jelenti. Az „összegző-lezáró értékelés” az, amely a számonkérés egyik formájaként is felfogható, amikor az azonos feltételek között elsajátított mozgások szintjének a tanulók közötti összehasonlításáról van szó. Az ellenőrzés és értékelés folyama­tában a technikai­ berendezések (videoka­merák és lejátszók, info-kommunikációs technikák stb.) megkönnyíte­nék a tanulók azonnali információ-ellátását is saját ­mozgásukról, azonban az iskolai testnevelésben még hiányosak ezek a lehetőségek. Az önellenőrzés, amelynek során a tanulók kezdetben látási ­információk alapján (pl. tükör használata) a testrészek mozgásainak ellenőrzéseiből, majd a belső érzékelések segítségével (kinesz­tézis, egyensúlyérzékelés stb.) ítélik meg saját­ mozgásuk eredményességét, a tanulás ­folyamatában az önszabályozás kifejlődését eredményezi. A mozgásos cselekvéstanulásban az ellenőrzés-értékelés fázisában az is előnyt jelent, hogy a tanulók saját maguk győződhetnek meg eredményeikről és teljesít­ményeikről, lehetőségük van értékelni tudásukban a jól elsajátított mozgásrészeket, illetve a hiányosakat, társaikhoz képest gyenge szinteket. Fejlődik ezáltal önértékelésük, helyes önbecsülés és önelfogadás ala­kulhat ki, tanári irányítással a társuk iránti tisztelet és elismerés, az önzetlen öröm kinyilvánítása a másik sikere esetében (stb.). Olyan pozitív tulajdonság-együttes fejlesztésére ad lehetőséget, amely valóban a személyiség alakítását, szocializációs képességeinek és esélyeinek emelését eredményezi.

Az úszásoktatás folyamatának első lépéseként a magzati életben már kapcsolat alakulhat ki a gyermek és a víz között. Az anyaméhben a víz biztonságot, védelmet nyújt. A vízzel való kapcsolat következő találkozójaként megemlíthetjük a korszerűnek mondható vízből-vízbe születést, de a későbbiekben a búvárreflex kihasználásával lebonyolítható babaúszó programot is. A tanulási folyamat következő mozzanatai már tudatosan és tervezetten összeállított vízhez szoktató feladatok, amelyet követ az úszásnemek megtanítását célul kitűző úszásoktatás. Mindenképpen meg kell említeni, hogy a vízzel való kapcsolattartás egyik gátló eleme lehet a nem szakszerű oktatás, amelynek a későbbiekre nézve jelentősen hátrányos hatásai vannak (pl. szülők, barátok oktatási „segítsége”).

A motoros tanulási-tanítási folyamat tág értelmezése az úszásoktatásban a komplex ciklust jelenti, tehát magába foglalja a vízhezszoktatás és az úszásoktatás feladatait is. A folyamat szűk értelmezése ebben az esetben egy elsajátítandó oktatási feladatot jelent (pl. gyorsúszás lábtempó megtanítása). Mindkét értelmezésben a folyamatot együtt kell értelmezni és kezelni a kognitív fejlesztés lehetőségével, feladataival (tudatosítás).

7.2. A mozgásos cselekvéstanulás egyik lényeges eleme: a motiváció

Bár a könyv korábbi fejezetében volt már szó az úszásoktatással kapcsolatos motivációról, ugyanakkor általános értelemben a motiváció és a motiválás kérdéskörének kiemelése azért látszik szükségesnek, mert egy olyan témakört ölel fel a mozgásos cselekvéstanulás és a testnevelés folyamatában, amelyben sok ellentmondásnak tűnő jelenség­ is tapasztalható. Jelen esetben nem feladat a motivációnak, mint fogalomnak a meghatározása. Értelmezését és elemzését, a mozgásos tevékenységekben betöltött szerepének és módszertani lehetőségeinek ismertetését a sporttudomány egyes tudományágai (sportpedagógia, sportpszichológia, sportszociológia stb.) elvégzik. Mivel azonban a testnevelés oktatásának folyamatában a legnehezebb tanári feladatok közé tartozik a tanulók aktivizálása, motiválása a testedzésre, a fizikai terhelések vállalására, elviselésére; helyénvalónak tűnik kiemelten foglalkozni a témával, néhány szempont áttekintését adva.

A tanári motiválás feladatköre kettős. Egyrészt az oktatási folyamat megindításában van jelentős szerepe, másrészt a motiváció szinten tartása­ is állandó odafigyelést, megújulni tudást, módszertani-peda­gógiai-pszichológiai felkészültséget igényel. Az emberek – főleg a gyerekek – általában szívesen mozognak, többségük a vízben való játékot is kedveli, életelemük gyermekkorban a mozgás. Ha a mozgásigényüket szülői vagy egyéb ráhatás (kortársak, ­pedagógusok stb.) következtében még tudatosan fokozták, akkor a ­mozgásos cselekvéstanulás nem okoz különösebb gondot számukra a későbbiekben sem. Többnyire mégis az tapasztalható, hogy a kötött keretek között végzett (testnevelési vagy uszodai órán) mozgásos cselekvéstanulás már nem annyira okoz számukra örömöt, mint a szabad mozgás. Ez a fajta szembefordulás pedig a kisgyermekkortól az iskolai életkor növekedésével szinte egyenes arányban fokozódik. Nyilván hozzájárul ehhez egyrészt a kényszer a mozgásigény visszaszorításában (túlságosan kicsi lakótér a családok számára, ahol kevés lehetőség van a családtagok és a szomszédok zavarása nélkül nagyobb mozgásokra; illetve az iskolában is leszűkül a mozgáslehetőség: sok ülés az órákon, és a szünetekben is legtöbb helyen tiltott a futkározás a balesetek elkerülésére való hivatkozással), másrészt a biológiai fejlődéssel, serdüléssel együtt járó átmeneti növekedési és érési tényezők befolyásolhatják a kedvet és a mozgások iránti beállítódást.

A másik problémát az adja, hogy a mozgások megtanulásának kü­lönböző fázisaiban a gyakorlás során, illetve a szükséges képességek ­megszerzésének folyamatában sablonossá válik a motiválás, és az erőfeszítések, monoton feladatvégrehajtások, a fizikai fájdalom (pl. izomláz) megjelenése nem teszik vonzóvá a mozgástanulást. Mivel a mozgások elsajátítása rendkívül bonyolult és összetett feltételrendszer alapján megy végbe, előfordulnak sikeresebb és sikertelenebb időszakok, nagy különb­ségek mutatkozhatnak ugyanazon egyénnél is a különböző idő­sza­kok között. Ezért lényeges, hogy már a tanulást megelőző időszakban, és azzal párhuzamosan is állandó tudatosításra van szükség a testnevelő tanár részéről annak érdekében, hogy tanítványai mindig világosan ­lássák az értelmét és a célját tevékenységüknek, hogy képesek legyenek a ­velejáró terhek elviselésére és vállalására, aktív részvételre a tanulási ­folyamat egészében. Ennek ellenére számítania kell arra, hogy az osztály egy része nem szívesen vesz részt a közös munkában.

A motiválás eredményessége attól függ, hogy a tanár hogyan tudja változatossá tenni az elvégzendő feladatot, hogyan tudja variálni módszereit annak érdekében, hogy biztosítsa valamennyi résztvevő aktivitását azzal, hogy az óra valamely anyagrészéhez pozitív érzelmekkel tudja kap­csolni tanítványait.

A másik lehetőség a tanulók motiváltságának szinten tartására a közösségben végzett tevékenység előnyeinek kihasználása. Az egyén számára motiváló tényezők figyelembe vétele után van lehetőség azok közösségben való érvényesítésére.

7.2.1. Motiváló tényezők az egyén számára

Siker

Lehet bármilyen eredményes munkavégzés, probléma- vagy feladatmegoldás; siker az, amikor valamilyen teljesítményt ér el az egyén. Az eredményesség további teljesítményekre ösztönöz (teljesítménymotiváció). Ha megfigyelünk egy kosárra dobó fiatalt, aki egyedül játszik vagy gyakorol, amikor már egy bizonyos szögből viszonylag nagy biztonsággal talál a gyűrűbe, akkor nehezítve a feladatot keres magának újabb kihívást - azaz a már elért teljesítmény motiváló hatással bír.

Elismerés

Mindenki vágyik az elismerésre, a megbecsülés valamilyen formájára, apró jelére. Még egy megjegyzés, bármilyen csekély dicséret elegendő lehet, ha az őszinte és helyénvaló, azaz valós teljesítmény jutalma. A kisgyermekek számára az érzelmi kötődés erős hatása miatt még fontosabb a folyamatos pozitív megerősítés, a legkisebb eredmény elismerése is.

Lehetőség a fejlődésre

A változás olyan előrelépést jelent az egyén számára, amely során bővülhetnek lehetőségei – jelen esetben – további új mozgáselemek tanulására, ezáltal jobb pozíciót tölthet be (pl. kezdőcsapatba kerül), új perspektívák nyílnak meg előtte.

Felelősség

Akkor motiváló tényező az egyén számára, ha a felelősség tényleges, amelynek érvényesítéséhez a megfelelő pozíció („hatalom”) is velejár. Ilyen lehet például egy csapatkapitányi feladatkör, vagy játékvezetői ­megbízás, vagy az uszodában az önálló gyakorlás lehetőségének biztosítása.

Maga a tanulás

A tanulás egyes fázisai ténylegesen motiváló tényezőkké válnak abban az esetben, ha az önmegvalósítás, önkiteljesedés lehetőségét adják. Vagyis lehetőséget teremtenek a problémák, feladathelyzetek kreatív megoldásaira, a tanulás folyamatában az egyéni elképzelések megvalósítására.

Ha az egyéni szükségleteket, a motivációkat és az értékeket összhangba képes hozni a testnevelő tanár a közösségeken belül, a mozgásos cselekvéstanulás és a testnevelés oktatása terén folyamatos sikerre számíthat. Ugyanis az elismerés utáni szükséglet kettős értelemben is érvényesül. Egyrészt a tanári (szülői) elvárásoknak való megfelelés tekintetében, másrészt a nagyon erős, kortársak általi elismerési, megbecsültségi vágy ­motivál.

A következő szempontok segíthetik a testnevelő tanárt tevékeny­ségében:

  • A közös és reális célok megvalósításában elért siker kialakítja a csoportidentitás érzését, az úgynevezett „mi”-tudatot. A győzelem, a cél elérésének pillanata megszűnteti a közösség tagjai közt meglévő távolságokat, a csapatszellem természetes módon megerősödik, amelyet az uszodai foglalkozások alkalmával is biztosíthatunk tanítványaink számára (ld. játékok során);
  • A korábbi sikerekre támaszkodva (ld. teljesítménymotiváció), a „mozgásos kommunikáció” és fejlett csapatszellem nagy valószínűséggel növeli a közösség teljesítőképességét, s egyben jobb légkört is teremt az egyének számára a nehézségek elviseléséhez, a terhelések vállalásához;
  • A közösségnek azon tagjai, akiknek az igényeit figyelembe veszi a közösség, s akik érzik, hogy egyéni és értékes módon járulhatnak hozzá a közös feladatok megoldásához és a közösségi együvé tartozás érzésének fenntartásához, azok mindkét területen többet tudnak teljesíteni;
  • Azonban, ha egy közösség többször kudarcot vall valamilyen feladat végrehajtása során, akkor kezdenek felerősödni a közösség belső széthúzó erői, és az egyén szükségleteire egyre kevésbé lesznek tekintettel a többiek;
  • Ha nincs egység a közösségen belül, és nem harmonikusak a tagok közötti belső kapcsolatok, akkor ez kedvezőtlenül befolyásolja a tanulási teljesítményt, és az egyéni tanulási szükségletek kielégítését is;
  • Azt is érdemes figyelembe venni, hogy ha a közösség tagjai közül valaki csalódott és elkeseredett, akkor nem fog maximális mértékben hozzájárulni sem a közös feladatok megoldásához, sem pedig a csapatszellem fenntartásához. Főleg akkor, ha csalódottságának oka a közösség általi elismeréssel van összefüggésben.

A fent leírtak az uszodai foglalkozásokra is érvényesek, azonban ott elsősorban az individuális (egyéni, személyes) teljesítmények határozhatják meg az uszodai csoportban elfoglalt helyet; ugyanakkor közösségként kezelve a tanulói csoportot, hasonló hatásmechanizmusok játszódnak le annak ellenére, hogy a testnevelő tanárnak jobban oda kell figyelnie az egyének kudarcainak gyakoriságára és ezek pozitív élményekkel történő háttérbe szorítására.

A testnevelő tanár motivációs lehetősége és ereje abban rejlik, hogy felismeri azt a tényt, hogy az elégedettség nagy része abból származik, ha a tanulók legyőzik vonakodásukat a feladat végrehajtásától. Ennek elérése azonban nem egyszerű feladat, függ a tanár motivációs módszereinek széles skálájától, beleérző képességétől, pedagógiai képességeitől, s nem utolsósorban céltudatosságától. Tudatosítani kell a köztudatban, hogy a rendszeres testnevelés gyakorlata strukturálja a tanulók idejét, társas kapcsolatokat, közös célt, azonosságtudatot és rendszeres tevékenységet kínál számukra. Kitartásra ösztönöz, amelynek hiányában a feladatok végrehajtása kudarcba fullad. Tulajdonképpen ez a kitartás is hozzájárul az emberi elégedettség érzéséhez, és a jó közérzet kialakulásához. A tanulók túlnyomó többsége az önmaga által motivált szabadidős tevékenységek során ritkán képes ugyanilyen eredményeket elérni. Ezért lényeges a kollektív céltudat és a helyes önértékelés a tanulási folyamatban. Szabadidőben, az aktív foglalatosságokban, mozgásos tevékenységekben sokkal inkább dominál a szórakoztató, kikapcsolódó jelleg (ld. vízparti nyaralások, élményfürdők, strandok kínálata, stb.), amely kevésbé teremt optimális feltételeket és körülményeket a mozgástanuláshoz. A kötetlen formában (szabadidőben) a teljesen szabad, egyéni cél- és határidő-választás gyakran parttalanná teszi a tevékenységet, főként azok esetében, akik kevésbé céltudatosak.

Összességében a motivációval kapcsolatosan a tanulókhoz és a hivatáshoz való hozzáállás meghatározó abban a tekintetben, hogy a tanulók minden rejtett képességét elő lehet „varázsolni”, ha a testnevelő tanár fel- és egyben elismeri bennük azt a lehetőséget, amilyenné potenciálisan válhatnak. Hiszen mindannyian önálló személyek, de önmaguk kiteljesedésére, személyiségük kibontakoztatására csak a társaikhoz (a közösség tagjaihoz) és értelmes tevékenységekhez (tanuláshoz) fűződő kapcsolatuk révén van lehetőségük. Feltételezni kell, hogy minden tanuló kreatív és találékony, problémaérzékeny és döntésképes, de ezeket a képességeit igazán csak másokkal együttműködve érvényesítheti (pl. csapattársak egymásrautaltsága a mozgásos játékokban, sportban – vizes sportok esetében életbiztonsági szempontok miatt ez még fokozottabban érvényes). Továbbfűzve a gondolatot: a sikerre mindenki vágyik. Azonban az egyéni sikerek is csak egy csapaton, közösségen belül bizonyulhatnak valóban hatékonynak. (Minden sportsiker összteljesítmény.) A testnevelő tanárnak fel kell ismernie és megfelelő módon kell kezelnie azt a tényt is, hogy bár minden egyes tanulót saját motívumok és elképzelések mozgatnak, mégis igénylik és keresik a megfelelő irányítást. Leginkább arra van szükségük, hogy hozzáértően koordinálja a társakkal tevékenységüket, és alkalmanként segítséget kapjanak önértékelésükhöz, önbecsülésük kialakulásához. Az is felmérhető, hogy igazságérzetük fejlett, különbséget tudnak tenni a külső jutalmazás (osztályzat, kivételezés stb.) és a kevésbé könnyen megragadható, de azért nagyon is valóságos, belső és lényegi „jutalmak” között (dicséret, odafigyelés, törődés, szeretet stb.).

A felsorolt szempontok és tényezők figyelembe vétele lehetővé teszi a motiváció és motiválás kérdéskörének átgondolását, amelynek tudatos felhasználása a tanulók nagyobb fokú bekapcsolódását teszi lehetővé a mozgásos cselekvések tanításának-tanulásának folyamatába, aktívabb részvételt és hozzáállást eredményezhet részükről, másrészt hozzájárul belső motivációs bázisuk kiszélesítéséhez, növeléséhez.

« Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet »

Események

Jelenleg nincs aktuális esemény.

További események... »

Ajánló

A pályázat egyetemi oldala

Sporttudományi és Testnevelési Intézet

Sportközpont

TTK Tanulmányi Osztály

Szentágothai János Szakkollégium

Botanikus Kert

BTK-TTK Könyvtár

Egyetemi Könyvtár

Nyitott Egyetem

Táncoló Egyetem

Univ Pécs

TTK meteorológiai állomás