II.

II. ÁLTALÁNOS VISELKEDÉSKULTÚRA

Az egyén társadalmi, üzleti, személyes megnyilvánulásai magatartásában (belső tulajdonságok által meghatározott viszony (másokkal kapcsolatosan) és viselkedésében (a magatartás formai megnyilvánulása) mutatkoznak meg. Ugyanazon magatartásforma eltérő viselkedésformákkal is kifejezhet. Minden társadalmi közösség rendelkezik magatartásbeli sajátosságokkal, létrehozza saját érintkezési szabályait, írott és íratlan erkölcsi, illetve nem erkölcsi tartalmú szabályokat, amelyek a viselkedéskultúrát alkotják. A társadalmi érintkezések e szabályozója térben (szinkron szempontból, kultúránként eltérően) és időben (diakrón, történeti szempontból) is folyamatosan változik. A társadalmi fejlődés során a viselkedési formák is tovább fejlődnek, egyre kifinomultabbá válnak.

A viselkedéskultúrának jelentős szerepe van a társadalmi életvitelben, a társas interakciókban. Az illemszabályok ismerete nem téveszthető össze bármely szakterületen szerzett képzettséggel, hanem általában az általános műveltség körébe tartozik.

A viselkedéskultúra az emberi kommunikáció része. Vallási, társadalmi gyökerekkel a szocializáció fejlődésével változik, de mindig lassabban, mint a társadalmi változások.Szabályozza a verbalitást (mit mondok), a vokalitást (hogyan mondom) és a non-verbális kommunikációt.

Összegezve: a viselkedéskultúra nem más, mint illemtan.

II.1. Magatartás vagy viselkedés?

A magatartás egyenlő a munkában, magánéletben, másokkal való érintkezésben végzett erkölcsi jelenséggel bíró cselekedetek összessége, amely jellemző az egyénre és magában foglalja valamennyi tettét. Befolyásolják a családi, munkahelyi, társadalmi körülmények és a kultúra.

A viselkedés egyfajta formai megnyilvánulás, minden személyes kapcsolatban. Ennek alapján ítélik meg az egyént. Viselkedéstechnikai elemek jellemzik, ez alapján megítélhető, hogy tud-e az illető viselkedni vagy nem.

Fontos ismerni a viselkedéskutúra szabályait, ugyanis az adott környezetben elfogadott, sokszor elvárt szokások ismeretének hiánya hátrányt, kellemetlen helyzetet hozhat létre. Különösen igaz ez a munkaerő piacon, az üzleti életben, mert mindkét területre jellemző, hogyha az ember hibázik, ritkán kap második lehetőséget.

II.2. Viselkedéstechnikai elemek

Viselkedéstechnikának nevezzük a kapcsolatteremtés eszközrendszerét, amelynek két alapvető típusát különböztetjük meg: aktívákat és passzívákat. Léteznek olyan öröklött és kialakult viselkedésbeli tulajdonságok, amelyeket fejleszteni, alakítani lehet, de elsajátításukra nincs mód és vannak olyan elsajátítható viselkedési elemek, amelyek a többi viselkedési mozzanatra jótékony hatást fejtenek ki.

Aktíváknak nevezzük azokat az elemeket, amelyeknek megnyilvánulásához cselekvő közreműködésünkre van szükség. Ilyen például a köszönés, kézfogás, kézcsók, meghajlás, megszólítás, bemutatás, bemutatkozás, társalgás, tegezés, magázás.

A passzívák azok a mozzanatok, amelyek cselekvő közreműködésünk nélkül is jellemzik illemtani kulturáltságunk szintjét, például a jellem, lelkiismeret, magatartás, viselkedés, megjelenés, fellépés, öltözködés, illedelmesség, jó modor, udvariasság, előzékenység, figyelmesség, tapintat, pontosság, szerénység, türelem, önuralom.

Kiegészítők: névjegy, ajándék, virág, telefonálás, borravaló, dohányzás.

A kommunikáció az a folyamat, amelynek keretében információk, üzenetek továbbítása történik.

A kommunikáció csatornái, azaz az információ adás-vételének útjai lehetnek:

  • verbális (szóbeli, szavakban megnyilatkozó, nyelvi kódokat alkalmazó), vagy
  • nonverbális (nem nyelvi kódokat alkalmazó).

A nyelvi jelekkel történő közlés (verbális kommunikáció) megvalósulhat szóban és írásban.

A nonverbális kommunikáció megnyilvánulási formái: mimika, tekintet, gesztusok, testtartás, térközszabályozás, kulturális jelzések (öltözet, hajviselet stb.).

II.2.1. Térközszabályozás

Minden embernek van személyes tere, amelyet magával hordoz. Ennek mérete attól függ, milyen sűrűn lakott helyen, illetve milyen kultúrában nőtt fel .

Íratlan szabályok: mennyire állunk-ülünk közel egymáshoz. Az osztálytársadalmak mereven ragaszkodtak a távolságtartáshoz: csak azonos rangú emberek közelíthették meg egymást. A demokráciák kialakulásával azonban oldódott ez a merev távolságtartás.

Ma inkább a személyes viszony mint a társadalmi helyzet befolyásolja a térközszabályozást, amely egyébként nemzetenként eltér. (arab világ, Észak-Európa).

Ma a személyes tér az alábbi négy zónára oszlik:

  • Intim zóna (0,5m)
  • Személyi zóna (1.5m)
  • Társadalmi zóna (3m)
  • Nyilvános zóna (3m - )

II.2.2. Köszönés

A köszönési formulák napszakhoz kötődően jól ismertek: Jó reggelt kívánok – Jó napot kívánok – Jó estét kívánok – de az udvariasság kiemelése érdekében férfiak és gyermekek használhatják a „kezét csókolom” kifejezést – ez a gyakorlatban általában pozitív fogadtatást von maga után.

A köszönés mindig először azon fél részéről hangzik el, aki belép valahová, de egy munkahelyen a folyosókon csak az aznapi első találkozáskor köszönünk, a további találkozáskor elegendő egy biccentés, fejbólintás.

Alapvetően köszönni kell találkozáskor, egy helyiségbe való belépéskor – akár boltokba, liftbe való belépéskor is – és távozáskor – mégha ez sokszor a gyakorlatban el is marad.

A köszönés formalitásai közül fontos megemlítenünk, hogy ki köszön előre kinek –a rangban alacsonyabb szinten álló személynek kell előre köszönnie a rangban felette állónak – eszerint előre köszön a férfi a nőnek, a fiatalabb az idősebbnek, az alacsonyabb rangú a magasabb rangúnak.

A köszöntéssel egyes esetekben együtt járhat a felállás ülő helyzetből. Hagyományosan a férfiak mindig felállnak, ha hölgyet köszöntenek, de a hölgyek sem maradhatnak ülve, amennyiben náluk idősebb, illetve magasabb rangú hölgyet köszöntenek.

Összegezve: ki köszön előre:

  • férfi a nőnek;
  • fiatal az idősebbnek;
  • alacsonyrangú a magasabb rangúnak.

De: kortól, nemtől, rangtól függetlenül a belépő köszön a már bent lévőknek!

II.2.3. Megszólítás

A megszólítás alapszabálya, hogy senkit ne tegyünk ki kellemetlenségnek. Ne nevezzük a megszólítottat se többnek, se nem kevesebbnek annál, mint ami.

A megszólítás elfogadott formulái az „Asszonyom” – amelynek többesszáma „Hölgyeim”, „Uram”, a „Kisasszony” jelzőt csak akkor használjuk, ha a hölgy huszonöt évesnél nem több.

Fontos a hivatalos megszólításoknál, hogy ismerem-e az általam megszólított személy rangját. Amennyiben igen, úgy alapvetően a rangot mondom és a megszólított nemének megfelelően „Úr” vagy „Asszony” toldalékot teszünk – például „Főosztályvezető Asszony” vagy „Helyettes államtitkár asszony”. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a ranghoz fiatal hölgyek esetében sem fűzhető a kisasszony toldalék, továbbá az „Úrhölgy” kifejezés szóban nemigen, sokkal inkább írásbeli - hivatalos levelezésben – kommunikációban használatos.

Amennyiben nem ismerem a megszólítandó személy rangját, csak a nevét, abban az esetben eltérő szabályok vonatkoznak férfiakra és nőkre – férfiak esetében a vezetéknév és az „Úr” kifejezés használatos, hölgyek esetében elterjedtebb, hogy – talán a lágyabb, kedvesebb formula érdekében – a keresztnév + asszony megszólítást használjuk, azzal, hogy szigorúana magázódás szabályait kell követnünk.

Amennyiben egy hölgy bemutatkozáskor kizárólag a férjezett családnevén mutatkozik be, teljes mértékben elfogadható, hogy a másik fél rákérdez, hogy szabad őt szólítania.

A fentieken túl elterjedtté vált a szakma szerinti megszólítás is, tehát „Ügyvéd Úr”, „Doktor Úr”, „Tanár Úr”.

A diplomáciában a megszólítás formuláit mindig a megszólított protokollkódexe határozza meg. Ekképpen léteznek különleges megszólítási formák az egyes országok társadalmi berendezkedéséhez illeszkedően, mint amilyen az angol Lord vagy Lady megszólítás, vagy a francia koronás államfők esetében használt Sire, vagy a királyi családbeli hercegek megszólítása képpen használatos Monseigneur kifejezések, avagy a megszólítás az adott egyház saját hierarchiájának megfelelően, mint amilyen a katolikus egyházfő hivatalos megszólítása, a Most Holy Father vagy His Holiness.

Ha nálunk magasabb rangú személlyel folytatunk beszélgetést és magázódó a viszonyunk, az Önözésnél sokkal elegánsabb, ha a rangját használva kommunikálunk – például a „Ön azt említette, hogy …” helyett a „Rektor úr azt tanácsolta, hogy ….” kifejezést használjuk.

Gyakori hiba a megszólításkor az udvariassági kitételek halmozása, pl. „Tisztelt Dr. Varga Marianna Rektorhelyettes Asszony” helyett elegendő a „Tisztelt Rektorhelyetes Asszony!” vagy a „Tisztelt Dr. Varga Marianna Asszony” megjelölés.

Összegezve:

Ha ismerem a rangot:

  • Rang+úr
  • Rang+asszony

Kivétel:

  • uralkodók (majesty, highness)
  • nagykövetek (excellenciás)
  • egyházi méltóságok
  • arisztokrata körök
  • fegyveres testületek

Úrhölgy: diplomáciai, protokolláris forma

Rang+kisasszony nincs!

Ha csak a nevet tudom:

  • férfiak esetében családnév+úr
  • nők esetében keresztnév és magázás

DE:

Nőknél keresztnév+asszony azt jelenti, hogy a férje szerint vált ismertté.

Ha a nevet sem ismerem:

  • Uram! Asszonyom! Kisasszony!
  • „Kisasszony”: kb. 25 évnél fiatalabb
  • „Asszonyom”: a legáltalánosabb forma
  • „Hölgyem”: hivatalos

Ha nem tudom eldönteni, akkor „kérem”.

II.2.4. Bemutatkozás-bemutatás

A bemutatkozás szabályai nagy jelentőséggel bírnak; ti. idegenek ezzel az aktussal szereznek első benyomást egymásról. A kommunikáció a bemutatkozással kezdődik.

A bemutatkozás és a bemutatás szabályai azonos alapokon állnak. Mindig az alárendelt (férfi, alacsonyabb rangú, fiatalabb) fél mutatkozik be a fölérendelt (nő, magasabb rangú, idősebb) félnek, és mindig az alárendelt felet mutatjuk be a fölérendelt félnek.

Bemutatáskor a bemutató személy a fölérendeltnek mutatja be az alárendeltet. Tehát a nőnek a férfit, azonos neműeknél az idősebbnek a fiatalabbat, munkahelyen a magasabb rangúnak a beosztottat. A bemutató személy bemutatáskor mindenképpen közölje a bemutatandó rangját is, amikor is a bemutatandó köszön és várja, hogy a fölérendelt nyújtsa a kezét.

A két vagy több személyt egymásnak bemutató személy mindig először annak a nevét mondjuk ki, akinek a másikat bemutatja, tehát a fölérendelt nevét mondjuk elsőnek: „Rektor úr, bemutatom Önnek dr. Kovács Jánost, a bizottság elnökét”.

A sorrend megfordulhat – például ha valaki házigazda szerepben van, akkor ő kéznyújtással fogadja a vendéget, tehát a vendég érkezésekor a házigazda nyújt elsőnek kezet nemtől és rangtól függetlenül.

Bemutatkozás vagy bemutatás esetében az újdonsülten bemutatottak esetében kötelező a kézfogás, figyelembe véve természetesen a nemzeti vagy vallási előírásokat, hagyományokat.

Bemutatkozáskor attól függően, hogy hivatalos minőségünkben vagy magánkontaktusban mutatkozunk be, a teljes nevünk mellé vagy mondjuk a rangunkat – prof., vagy munkahelyi beosztás – vagy csak a nevünknél maradunk.

II.2.5. Tegeződés – magázódás

A magyar nyelvben a tegezés volt általános kb. a XVIII. sz. elejéig, akkor kezdődött – feltehetően német mintára – a magázás elterjedése. A tegeződés egyenlők közötti szokás, ahol a társadalmi szerep határozza meg, ki kivel egyenlő.

Az alapszabályok a következők:

  • A tegezést azonos neműek között az idősebb kezdeményezheti.
  • Férfi-nő kapcsolatban csak és kizárólag a nő kezdeményezheti.
  • Felajánlott tegezést sértés el nem fogadni.
  • Akit egyszer tegeztem, mindig tegezni kell.

Magázódás: Az 1830-as években nyelvi versenyt hirdettek, hogy a német Sie-nek, mi legyen a magyar megfelekője. Gróf Széchenyi István nyerte a versenyt – az „Ön” megszólítási formával. Az ön és maga megszólítás közötti különbség:

  • ön – távolságtartó, tiszteletet adó, kicsit vagy nagyon „fölfelé” szólítás.
  • maga – szinten szólítás. Nem illik hölgyeket „magázni”. Helyette illendőbb az Ön megszólítás.

II.2.6. Kézfogás, kézcsók

A kézfogás az ősidőkben arra szolgált, hogy üres tenyerünket megmutatva tudassuk a másikkal: nem rejtegetünk fegyvert, békés szándékkal közeledünk hozzá.

Az első, bemutatkozó kézfogás csak pár pillanatig tart, de annak ereje, illetve a kéz tapintása nagyban hozzájárul az első benyomások kialakításához.

Ezzel szemben a nyújtott kéz el nem fogadása minden esetben durva sértésnek számít.

Arra, hogy ki nyújt kinek kezet, szintén van főszabály: általában a magasabb rangú az alacsonyabb rangú személynek nyújt kezet, tehát a kézfogás szabályai ellentétesek az előreköszönés szabályaival. A helyes kézfogás ismérvei:

  • mindkét kéz függőleges legyen;
  • ugyanakkora erővel szorítsuk meg a partner kezét, amekkorával ő a miénket;
  • rövid, határozott;
  • nézzünk a partnerünk szemébe;
  • asztal, íróasztal fölött nem illik átnyújtani a kezünket.

A kesztyűt illik levetni, kivéve, ha egész vékony anyagból készült a kesztyű és átérződik a kéz, illetőleg ha az egyenruha része, akkor nem kell levetni.

  • A túl hosszú idejű kézfogás általában hangulat gazdag, jó kedélyű, de kissé tapintatlan. A másikra rátelepedő, uralkodó emberre utal, különösen, ha két kézzel fogja meg az odanyújtott kezet, vagy ha tenyerét lefelé fordítva ragadja meg a miénket. A kétkezes kézfogás, ha nem első bemutatkozáskor történik, hanem régebbi ismeretség után, akkor a másik iránt kifejezett lelkes tisztelet és rokonszenv kifejeződése.
  • A durva, erős és keménykezű, „ujjropogtatós” kézfogás erőfitogtatásról, agresszivitásról és alacsony intelligenciaszintről tanúskodik.
  • Igen kellemetlen kézfogási mód a „döglött hal” típus, amikor a másik kezét erőtlennek, petyhüdtnek, bágyadtnak érezzük. Ha a tenyerét felfelé fordítja, akkor engedékeny, behódoló személyiség. Amennyiben a „döglött hal” kézfogás futólagos, alig viszonozott, az sok esetben megbízhatatlan, alattomos és kiszámíthatatlan embert tükröz, akiben egy adag leereszkedő fölényesség is van.

A kézfogásnál alapszabály, hogy mindig a fölérendelt (nő, magasabb rangú, idősebb) nyújtja először a kezét az alárendelt (férfi, alacsonyabb rangú, fiatalabb) pedig azt elfogadja. A főszabály alól léteznek kivételek, amikoris a nemek, a korosztály és a rangok „ütköznek”. Megfordul tehát a fenti sorrend, ha egyrészt a rangbeli vagy korosztálybeli különbség legalább két szinttel eltér, másrészt a vendég és az őt fogadó relációjában mindig a fogadó fél nyújt kezet elsőként fogadva az érkezett vendéget, harmadrészt a díjátadás esetkörében, amikor elsőként gratulálva a díjazottnak az átadó nyújtja a kezét.

A kézcsók a polgári életünkbe Bécsből került, ahol azt a spanyol szertartással rokon osztrák udvari etikett tette általánossá. Eredendően az alá- és fölérendeltség hangsúlyozására alakult ki, a nővel szembeni tisztelet jeleként megmaradt, jellemzően csak Európában. Lengyelországban és Ausztriában szinte általánosnak számít, de Közép-Európában is elterjedt szokás.

A hivatalos kapcsolatokban már megfontolandó, mert bizalmaskodásnak számít, ezért a legtöbb országban kerülni kell.

Amennyiben egy férfi kezet szeretne csókolni egy hölgynek, azt úgy tegye, hogy miközben a nő mindig kézfogásra nyújtja a kezét függőleges kéztartással a férfi ezt elfogadva fordít a hölgy kézfején egy negyedet, megemeli a nő derék- és mellmagassága közé – de sosem húzza fel magasan a szájához -, ráhajol a kézfejre, és csókot mímel, de nem érinti meg az ajkaival a nő kézfejét.

Ha a férfi a társaságban egy hölgynek kezet csókol, akkor ugyanígy kell köszöntenie minden

jelenlévő hölgyet, kivéve ha az illető az édesanyját köszönti elsőként kézcsókkal.

Etikett szerint a férfinak a nő keze fölé kell hajolnia anélkül, hogy megérintené az ajkával.

II.2.7. A belépés, előreengedés szabályai

Az előreengedés szabályai is igazodnak az alá-fölérendelt szerepekhez, azaz mindig a hölgyet, a rangban magasabbat, az idősebbet engedjük előre. Léteznek azonban kivételek. Vendéglátóipari helyiségekbe történő belépéskor a férfi/alacsonyabb rangú/fiatalabb fél lép be elsőnek, de illemkódexekben találunk olyan szabályt is, amely szerint a fölérendelt fél nem foghatja meg a kilincset, ezért az alárendelt előremegy, benyit az ajtón, majd tartja azt, amíg a főlérendelt belép, így tulajdonképpen előreengedve őt.

Ha többen lépnek be egy étterembe, akkor az előreengedés sorrendje a következőképpen alakul: elől megy egy férfi, őt követi az összes nő, végezetül a többi férfi.

Ha egy ajtó befelé nyílik, a férfi kicsit felgyorsít, előrelép, lenyomja a kilincset, belép az ajtón és az ajtót tartva áll, arccal a nő felé, mintegy követi a szemével, hogy épségben beért-e.

Ha fogadunk és kísérünk valakit, akkor egy fél lépéssel előtte és kicsit mellette kell mennünk.

A fölérendelt a bal oldalunkon van, a jobb kezünkkel meg tudjuk védeni, mutatni tudjuk az irányt.

A gépkocsiba üléskor a fölérendelt számára kinyitjuk a jobb hátsó ajtót, megvárjuk, amíg beül és becsukjuk az ajtót (bal kormányos gépkocsi esetén!).A gépkocsiban a főhely a jobb hátsó ülés. Fontos, hogy mindig a gépkocsi mögött közelítsük meg a másik oldali ajtót. A sofőr feladata,hogy segédkezzen a be- és kiszállásnál. További fontos tudnivaló, hogy a pótülésre és sofőr mellé csak tolmácsot vagy kísérőt illik ültetni.

II.2.8. Viselkedés nyilvános helyeken

Az utcán a hölgyet a jobbomon vezetem. Két hölgyet kísérve a férfi középen halad, két férfi a hölgyet középre veszi. Tömegben a férfi megy elől, utat biztosítva a hölgy számára.

Lépcsőn: A lépcsőn lefelé lehet esni, tehát ha a nő lefelé megy, akkor a férfinak egy lépéssel előtte kell mennie. Felfelé viszont, hiszen hátraeshet, követnie kell a nőt.

Színházban: ha későn érkezünk, és belül ülünk, arccal a székek felé fordulva, elnézést kérve közelítjük meg az ülőhelyünket. Elég minden 2-3. vendégtől elnézést kérni.

Ruhatárban: a ruhatárban érkezéskor először a hölgyét segíti le a férfi majd veszi le a saját kabátját.

Távozáskor a férfi veszi fel először a kabátját, majd utána segít a hölgynek a kabát felvételében.

Étterembe belépéskor a férfi megy elől, de ha pincér vezeti az asztalhoz a vendégeket, akkor a pincér, őt a hölgy követi, mögötte halad férfi partnere. Helyfoglaláskor az asztalnál a nő választ először helyet, a férfi úgy ül le, hogy a hölgy az ő jobbján legyen, leülésnél segédkezik a hölgy székének elhelyezésében.

Lakásra, magánházba szóló meghívásnál belépéskor a férfi a partnerét engedi előre.

Vendégfogadás: hivatalos vendég fogadásakor nem jó, ha a házigazda kijön az előszobába fogadni a vendéget, mert akkor természetesen előreengedi, a vendég pedig megáll az ajtóban, idegen szobát lát és nem tudja, merre induljon.

Biológiai megnyilvánulások és kezelésük: Csuklás, ásítás, köhögés: nem illik észrevenni!

Tüsszentés: a tüsszentő közvetlen környezetétől várható csak el a szokásos formula és mindig a társasági alkalmat legkevésbé zavaró módon, halkan, gesztust jelző odanézéssel és fejbiccentéssel.

Távolabb ülőktől, állóktól a tüsszentés puszta észrevételezése szükségtelen.

Buszon és minden lépcsős közlekedési eszközön az idősebbeket kell előre felengedni és előttük kell leszállni, azért hogy tudjunk segíteni a fel- és leszállásban.

II.3. Írásbeli kommunikáció

A hivatalos levél felépítésére nézve fejlécből, címzésből, megszólításból, magából a közlemény szövegéből, a keltezésből és az elköszönés-aláírás részletekből áll. A fejléc esetleges elem – ez az adott hivataltól függő részlet. Kérdés, hogy az intézmény, amelynek nevében írunk, rendelkezik-e fejléces papírral vagy sem? Amennyibe igen, úgy az általában nyomdai úton kerül a levélpapír tetejére, így adott számunkra.

A címzés nem azonos a postai címzéssel – elegendő megjelölni az intézményt, a szervezeti egységet, és a várost, a helységet. Ügyeljünk arra, hogy a megszólítás minden szavát nagybetűvel kezdjük, továbbá alapszabály, hogy hivatalos levelezésben mindig magázódunk, még akkor is, ha személyesen ismerjük a levél címzettjét!

A megszólítás szabályai

  • Ha ismerem a rangot
    • Tisztelt Osztályvezető Úr!
  • Ha nincs rangja
    • Tisztelt Kovács Béla Úr!
    • Kedves Bíró Eszter!
  • Ha név sincs: Tisztelt Hölgyem / Uram!
  • TILOS: Asszonyom / Uram!

Vagy a megszólítás helyén tárgy megjelölése
Tárgy: válasz pályázati kiírásra

A megszólítás hivatalos levélben mindig „Tisztelt” jelzővel kezdődik, a „Kedves” szócska nem használatos. Noha a belső munkahelyi elektronikus levelezésben, amennyiben az nem az első alkalommal történik, egy esetleges levélváltásban még ismeretlenül is szokássá vált a „Kedves” jelző használata. A megszólításnál nincs szükség a név, még a vezetéknév megjelölésére sem, elegendő a rang és a nemre való utalás – például „Tisztelt Főosztályvezető Úr!”.

Levél címzés:

Cég, intézmény:

  • Dr. Kiss József
  • Nemzetközi Osztály
  • Cég
  • Helység

Magáncímre:

  • Dr. Bíró Eszter asszonynak
  • Helység
  • utca, házszám

Borítékcímzés:

  • DR. ÁDER JÁNOS
  • MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉNEK RÉSZÉRE
  • KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKI HVATAL
  • BUDAPEST
  • SZENT GYÖRGY TÉR 1.
  • 1014

Levél klauzula:

Elköszönő formulaként legelterjedtebb a „Tisztelettel”, amelynek archaikus formája a „Maradok tisztelettel”. Ez hangsúlyt ad a respektnek. Akitől ekképpen köszönünk el, attól nem csupán a formalitások mentén köszönünk el, de a címzettet valószínűsíthetően – legalábbis a külső fél részéről – hangsúlyosabb tisztelet övezi. Az „Üdvözlettel” kifejezést csak rangban alattunk állóval vagy azonos rangban lévővel szemben engedhetjük meg magunknak, ez semleges elköszönési formulának tekinthető.

Amit azonban minden esetben kerülnünk kell, az a „Köszönettel” kifejezés, ti. a klasszikus etikett szerint a köszönetnyilvánításra mindig külön mondatban kell sort keríteni, azt soha nem szabad egyetlen szócskában „elintézni”.

Összegezve:

  • Tiszteletre méltó:
    • Tisztelettel:
  • Semleges:
    • Üdvözlettel:
  • Amit soha:
    • Köszönettel: (Köszönetet a záró mondatban fogalmazom meg.)

Volt tisztségviselők megszólítása:

  • Címzésben:
    • Sólyom László úrnak
    • Magyarország volt köztársasági elnöke
    • Budapest
  • Megszólítás:
    • Tisztelt Elnök Úr!
  • Ha van más magas betöltött rangja azóta, akkor azt kell használni.
« Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet »

Események

Jelenleg nincs aktuális esemény.

További események... »

Ajánló

A pályázat egyetemi oldala

Sporttudományi és Testnevelési Intézet

Sportközpont

TTK Tanulmányi Osztály

Szentágothai János Szakkollégium

Botanikus Kert

BTK-TTK Könyvtár

Egyetemi Könyvtár

Nyitott Egyetem

Táncoló Egyetem

Univ Pécs

TTK meteorológiai állomás