8.

8. A kapusok technika mozgásanyagának oktatása

A kapustechnika oktatását a mozgásanyag felosztásának megfelelően célszerű a védőtechnika labdanélküli, majd a védőtechnika labdás technikai elemeinek ismertetésével kezdeni. Miután kellő jártasságot szereztek védő technikai elemek végrehajtásában, rátérhetünk a támadó technikai elemek megtanítására. Véleményem szerint a helyes és gazdaságos kapustechnika készségszintű elsajátítását azok az összetett gyakorlatok szolgálják legjobban, amelyekben a védő- és támadó technikai elemek egyszerre szerepelnek. A kapusok technikai mozgásanyagának oktatása iskolai körülmények között véleményem szerint egy kicsit háttérbe szorul a mezőnyjátékosok technikai elmeinek oktatásához képest. Ennek több oka is lehet. A teljesség igénye nélkül elsőként azt említeném meg, hogy a kapusposzthoz olyan speciális testi és szellemi adottságok szükségesek, amivel nem minden tanítványunk rendelkezik. Ezért a kapustechnika oktatása közben a testnevelés órákon kevesebben juthatnak sikerélményhez. Aki önként választja a kapusposztot, az feltehetően nagy kedvvel hajtja végre a rávezető gyakorlatokat és szívesen áll be a kapuba. Abban az esetben, ha az iskola valamelyik korosztálya benevez a labdarúgó diákolimpiára, a testnevelő tanárok általában olyan kapusokat választanak, akik szakosztályi keretek között kapusposzton játszanak. Nehéz helyzetbe kerül az a testnevelő, akinek nincs ilyen lehetősége. Ilyen esetekben testnevelő tanároknak kell felkészíteni a kapusokat, amelyhez ezúton szeretnék segítséget nyújtani. Iskolai körülmények között a kapusok labdanélküli védőtechnikai elemei közül az alapállást és a helyezkedést, a labdás védőtechnikai elemek közül a lábbal, az ölelőfogással, a kosárfogással és öklözéssel történő védést, valamint a támadótechnikai elemek közül a kigurítást, a kidobást, a kapukirúgást és a kapuskirúgást kell elsősorban megtanítani. A védőtechnikai elemek közül a legördülés, a lecsúszás és a vetődés, a támadótechnikai elemek közül pedig a diszkoszvetésszerű kidobás és a horogdobás nem szerepel a tantervbe, ezért az oktatásuk módszereire nem tértem ki. Technikai leírásukat azonban ismertetem, mert véleményem szerint a kapusok védőtechnikájának az ismertetése ezek nélkül hiányos lenne. Másrészről a testnevelő tanároknak is ismerni kell ezeket, mert az iskolai labdarúgó csapatok felkészítése közben találkozhatnak olyan kapusjelöltekkel, akik szakosztályi keretek között a labdarúgó edzőknek és a kapusedzőknek köszönhetően ismerik, és védés közben alkalmazzák is ezeket a kapustechnikai elemeket. A kapustechnikai elemek oktatásának ismerete és alkalmazása nagyban hozzájárulhat az iskolai labdarúgó csapat sikeres diákolimpiai szerepléséhez.

« Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet »