3.

3. A labdarúgás megjelenése a tantervekben

A testnevelő tanárok munkájuk során a különböző típusú tanterveknek (NAT, központi előíró tanterv, kerettanterv, helyi tanterv) útmutatásai alapján tervezhetik meg, hogy a labdarúgás technikai és taktikai elemei közül melyeket oktatják az egyes évfolyamokon. Az alsó tagozatban a labdarúgás technikai és taktikai elemeinek oktatását a játékosság, a sikerélmény és az örömteli mozgás jellemzi. A felső tagozatban a már megtanult technikai és taktikai elemek mellett az újak is látótérbe kerülnek, a régieket pedig egyre nehezebb körülmények között gyakorolják. Ez azt jelenti, hogy a jól begyakorolt, viszonylag egyforma szituációkra épített gyakorlatokban megnövekszik az intenzitás. A gimnáziumban a már megtanult technikai és taktikai elemeket pontos végrehajtásán van a hangsúly. A technika finomítását szolgálják a mérkőzésszituációkhoz hasonló modellezett gyakorlatok. A támadásvezetési gyakorlatokban kezdetben több a támadó, mint a védő. A későbbiekben a támadók és védők száma kiegyenlítődik. A legnehezebb helyzetben a támadók akkor vannak, ha létszámuk kevesebb, mint a védőké. Először passzív, majd aktív védővel végeztetjük a gyakorlatokat. A legnagyobb fejlődési lehetőséget maga a kétkapus mérkőzésjáték jelenti. A játék elején és a játék közben is érdemes taktikai megkötéseket adni, ami a technikai kivitelezésre is hatással van. Adjunk lehetőséget arra is, hogy a tanulók szabadon, mindenféle megkötés nélkül játszhassanak és alkalmazzák kreativitásukat.

Az 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) rendeletben található kerettantervekben 2 éves bontásban jelenítik meg az egyes tematikai egységeket, fejlesztési célokat, nevelési - fejlesztési célokat, ismereteket, fejlesztési követelményeket és az órakereteket. A labdarúgással kapcsolatban a következő technikai és taktikai elemek és előkészítő kisjátékok találhatók:

1-2. osztály

Rúgások, labdaátvételek lábbal:

  • Álló és guruló labda rúgása álló helyzetből, lassú mozgásból szabadon, társhoz és célra. Labdakontroll és labdavezetéses gyakorlatok a lábfej különböző
  • részeivel tértárgyak vagy társak között, helyben és járás közben, meghatározott irányú útvonalakon.
  • Guruló labda megállítása talppal és belsővel. Játékos passzgyakorlatok falhoz és társhoz.
  • Rúgások célra különböző távolságra és magasságban. Rúgó feladatok kézből és pattanásból.
  • 2-3 vagy több játékos együttműködése különböző alakzatokban az átadások irányának megváltoztatásával.

Kis létszámú, játékos hely-, helyzetváltoztató és manipulatív feladatmegoldások:

  • Támadó és védekező szerepek kisjátékok közben.
  • A játékszabályok fokozatos bevezetése a játéktevékenység során.

Sportjáték-előkészítő (kis)játékok:

A létszámfölényes és a létszámazonos helyzetek megoldása.

Labdarúgás:

A kispályás labdarúgás szabályainak alkalmazása 1:4 felállási formában, rombusz alakzatban. Kapura rúgások (kapus nélkül).

3-4. osztály

Rúgások, labdaátvételek lábbal:

  • Labdás koordinációs gyakorlatok labdavezetéssel különböző alakzatokban.
  • Labdavezetés- és labdakontroll-gyakorlatok váltakozó sebességgel és irányban társak között mindkét lábbal. „Dekázás” mindkét lábbal.
  • Belső csüd, teljes csüd és külső csüd használata feladatmegoldásoknál.
  • Rúgások a lábfej különböző részeivel helyből és mozgásból. Játékos passzgyakorlatok.
  • Kézből rúgásfeladatok meghatározott célra és távolságra „dropból” is próbálkozva.

Sportjáték-előkészítő (kis)játékok:

  • Játék létszámazonos (1:1, 2:2, 3:3, 4:4) és létszámfölényes (2:1, 3:1, 4:1, 4:2) helyzetekben.
  • Kis létszámú cicajátékok. Játék egyszerűsített szabályokkal. Az egyszerű védő és a támadó helyzetek felismerése. Az emberfogásos és a területvédekezés megkülönböztetése.

Labdarúgás:

  • Rúgások kapura és társhoz belsővel, belső csüddel, teljes csüddel.
  • Labdaátvételek, labdakontroll-gyakorlatok, lövő- és testcselek nehezedő feltételek mellett.
  • A kispályás labdarúgás szabályainak alkalmazása 1:4 felállási formában, rombusz alakzatban. Területnyitás a támadásban és területszűkítés a védekezésben.
  • A kapusok szerepe a védekezésben és a támadásban.

5-6. osztály

Labdás technikai gyakorlatok:

  • Játékos labdás feladatok 2-3-4 vagy több játékos együttműködésével, négyszög, téglalap vagy rombusz alakzatban az átadások irányának megváltoztatásával.
  • Labdahúzogatás és labdagörgetés haladás közben, majd fordulatokkal is.
  • Labdavezetések külső és belső csüddel, mindkét lábbal, különböző alakzatban.
  • Rúgások belső csüddel, teljes csüddel, külső csüddel, állított, majd mozgó labdával.
  • Rúgások belső csüddel, teljes csüddel, külső csüddel a futással megegyező irányból, oldalról és szemből érkező labdával.
  • Átadások (passzolások) és átvételek mindkét lábbal.
  • Átadások laposan és ívelten mozgás közben, növekvő távolságra irányváltoztatással.
  • Labdalevételek talppal, belsővel, csüddel, combbal és mellel.
  • Levegőből érkező labda átvétele belsővel.
  • Fejelés előre, oldalra, különböző irányból érkező labdával.
  • Alapszerelés, megelőző szerelés és a labdaátvétel megakadályozása.
  • Egyszerű cselek és a partdobás.

Taktikai gyakorlatok:

  • Párharcok az 1:1 elleni játékban, a labdaszerzés és a szabályos szerelés a játékban.
  • Szabadulás emberfogásból elfutással és testcsellel.
  • Támadásból védekezésbe való visszarendeződés.
  • Kisjátékok: 2:1, 3:1, 4:2, 5:2 alkalmazása egy és két udvarra.
  • A területvédekezés és a felállási formák a kispályás játékban.

Kapusmunka:

  • A kapus alaphelyzete. Guruló, félmagas és magas ívelt labdák elfogása.
  • Kigurítás, kidobás, kirúgás állított és lepattintott labdával.

Játékok, versengések:

  • A technikai és a taktikai feladatok megoldását előkészítő, valamint a begyakorlást segítő játékok és játékos feladatmegoldások. Cserefutball 3 - 4 fős csapatokkal. A 2:1 elleni játék gyakorlása.
  • Részvétel az iskolai kispályás labdarúgó bajnokságban.

7-8. osztály

Labdás technikai gyakorlatok:

  • Labdavezetések mindkét lábbal, külső és belső csüddel, különböző alakzatban. Labdahúzogatás és labdagörgetés haladás közben fordulatokkal.
  • Átadások (passzolások) és átvételek mindkét lábbal.
  • Átadások laposan mozgás közben, ívelten növekvő távolságra, irányváltoztatással.
  • Átvételek ívelt labdával.
  • Labdalevételek talppal, belsővel, külső csüddel, combbal és mellel.
  • Levegőből érkező labda átvétele belsővel és toppolással.
  • Rúgások belső csüddel, teljes csüddel és külső csüddel, állított és mozgó labdából.
  • Különböző irányból érkező (oldalról, szemből, a nekifutás irányából) labda megrúgása belső csüddel, teljes csüddel és külső csüddel. Dekázás haladással és irányváltoztatással.
  • Dekázás csoportosan csak lábbal, csak fejjel.
  • Fejelés előre, oldalra és különböző irányból érkező labdával. Fejelés felugrással.
  • Cselezés testcsellel, labdavezetésből labda elhúzása oldalra, labdaátvétel testcsellel.
  • Átadócsel, rúgócsel rálépéssel és hátra húzással.
  • Szerelés, alapszerelés, megelőző szerelés és a labdaátvétel megakadályozása.
  • Helyezkedés a támadó és a kapu közé, a labda elrúgása.
  • Egyéb feladatok: a partdobás szabályos végrehajtása.

Kapusmunka:

Guruló- és ívelt labda megfogása, kigurítása, kidobása, kirúgása állított és lepattintott labdával. A kapus helyezkedése, az erős lövések megfogása és lábbal védése.

Taktikai gyakorlatok:

  • Gyors támadásba felfejlődés és visszarendeződés.
  • „Poszt” vagy „udvaros” gyakorlás. Helyezkedés, emberfogás poszt szerint.
  • Támadásban a védőtől való elszakadás, üres helyre helyezkedés.
  • Váltás a védekezésben (embert, területet).
  • A támadások súlypontjának változtatása rövid és hosszú átadásokkal.
  • A 4:2 elleni játék gyakorlása.

Játékok, versengések:

  • A labdarúgás játékelemeinek elsajátítását és rögzítését segítő játékos feladatok, testnevelési játékok. A cserefoci, a lábtenisz és a vonalfoci meghatározott szabályokkal.
  • A 2:1 elleni játék gyakorlása.
  • Labdavezető, dekázó, célba rúgó és fejelő versenyek egyénileg és csoportosan.
  • Részvétel kispályás labdarúgó mérkőzéseken és kispályás bajnokságokon.

9-10. osztály

A megtanult technikai-taktikai elemek alkalmazása játékszituációban ellenféllel szemben.

A technikai elemek végrehajtása csökkenő hibaszázalékkal:

  • A labdás koordináció minőségi fejlesztése.
  • Labdakezelések mozgás közben irányváltoztatással.
  • Rövid és hosszú átadások különböző mértani alakzatokban, talajon vagy levegőben.
  • Átadások, átvételek mélységi és szélességi játékhelyzetek kialakításával.
  • Induló-, futó-, átadási és lövőcselek védővel szemben.
  • Fejelések technikái levegőből, társnak vagy kapura.

Taktikai elemek a variációk növelésével és a végrehajtási minőség emelésével:

  • Különböző posztok betöltése: kapus, védő, középpályás és támadó.
  • Rombuszban 4 játékos feladatmegoldása mélységben és szélességben folyamatos helycserékkel.

11-12. osztály

Technikai elemek tökéletesítése, alkalmazása:

  • A tanult elemek összetett variációkban alkalmazott megoldásai csökkenő hibaszázalékkal, labdakezelési cselekvés biztonsággal, eredményes befejezésekkel.
  • Pozícióváltások szélességben és mélységben zavaró ellenféllel szemben is.
  • Felívelések és beadások, letámadás és visszatámadás.
  • Pontos cselezések és szerelések alkalmazása a játékban.
  • Változatos kapura lövések, ívelések és rúgások alkalmazása a labda céltudatos irányításával. Fejelések különböző fajtái dobott vagy rúgott labdából.
  • A szögletrúgás és a bedobás eredményes technikája.
  • A büntetőrúgás gyakorlása.
  • Gólszerzés különféle testrésszel a szabályok betartása mellett.

Taktikai továbbfejlesztés:

  • A területvédekezésben szerzett tapasztalatok és megoldások bővítése.
  • A szoros és követő emberfogás gyakorlása kisebb és nagyobb egységekben.
  • Védelmi rendszerek ismerete és gyakorlása.
  • Támadási variációk felépítése a különböző védekezési formák ellen.
  • Csapatrészeken belüli koordinált együttműködés, és csapatrészek összjátékának megvalósítása a kötött játékfolyamatok és ötletjáték során.

Jól érzékelhető, hogy a technikai elemek megtanulása után kerül sor a taktikai elemek gyakorlására. Ez annak köszönhető, hogy vannak olyan taktikai elemek, amelyek végrehajtása csak akkor lehetséges, ha a tanulók egy minimális szintű technikai tudással rendelkeznek.

« Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet »