TÁMOP-4.1.2.E-13/1/KONV-2013-0012
"Sporttudományi képzés fejlesztése
a Dunántúlon"
- -> Tananyagfejlesztés
- -> Sportjátékok...
- -> Röplabda
- -> 5.4-10.
5.4-10.
- 5.4. TESTNEVELÉSI JÁTÉKOK AZ ALAPÉRINTÉSEKKEL
- 5.5. A NYITÁSFOGADÁS
- 5.6. A FELADÁS
- 5.7. TÁMADÁSOK
- 5.8. A SÁNCOLÁS
- 5.9. A MEZŐNYVÉDEKEZÉS TECHNIKAI ELEMEI – GURULÁSOK ÉS VETŐDÉSEK
- 5.10. JÁTÉK 6:6 ELLEN
5.4. TESTNEVELÉSI JÁTÉKOK AZ ALAPÉRINTÉSEKKEL
Ha megismerték a tanulók a két alapérintést, valamint a nyitás kapcsán az egykezes ütő érintést, akkor sok testnevelési játékot módosíthatunk úgy, hogy a röplabdás technikákat játékos formában, de versenyhelyzetben gyakorolni tudják. Néhány ilyen játékot sorolunk fel Rétsági (2005) nyomán, de természetesen további variációk is lehetségesek.
- Kidobó játékoknál a dobás helyett felső ütőérintés, vagy az alkarral védett dobás nem számít hibának.
- Váltóversenyeknél az alapérintések használata.
- Tűzharcban csak az szabadulhat, aki a fogolytáborba átívelt labdát alkar-, vagy kosárérintéssel fej fölé játssza és elkapja.
- Szabadulás a labdától játék nyitásokkal.
- Méta játék felső, vagy alsó nyitással.
- Labdahajsza kosárérintéssel.
- Vadászlabda kosárérintéses összjátékkal a vadászok közt.
5.5. A NYITÁSFOGADÁS
A nyitások fogadása megakadályozza, hogy az ellenfél a labdamenet megkezdésekor azonnal ponthoz jusson, de nem elégedhetünk meg ennyivel, mert ez egyben saját csapatunk támadásának előkészítésében az első lépés. A feladó játékoshoz pontosan, ívelten kell a labdát eljuttatni, így hozva őt kedvező helyzetbe. A kezdők a nyitásfogadással optimális esetben ívelten a háló közepéhez irányítják a labdát.
5.5.1. A nyitásfogadás technikája, oktatása
A nyitásokat a már megtanult két alaptechnikával, az alkar- és a kosárérintéssel fogadják a tanulók, csak egy módosult helyzetben, mert a labda messziről érkezik, továbbítani pedig a hálóhoz közelre kell. Eredményességét taktikai tanácsokkal javíthatjuk, ezekre a taktikai alapelvek című fejezetben térünk ki.
A nyitásfogadást a nyitásokkal párhuzamosan oktatjuk, mert a fogadás feltételezi az előtte megtörtént nyitást. Fontos hangsúlyozni, hogy nem csak alkarérintéssel történhet, a kosárérintés is gyakori módja. A nyitásfogadás tanításának gyakorlatai maguk a nyitásfogadások, ezért oktatásukkal kapcsolatosan nem feladatokat sorolunk fel, hanem a feladatok kialakításának szempontjait.
- A nyitások, és a fogadás gyakori hibái miatt a kezdőknél sokszor nem alakul ki labdamenet, ami a játékot unalmassá teszi, és a fizikai terhelés is nagyon kismértékű lesz. Ennek elkerülése végett eleinte külön gyakoroltassuk a nyitást és a nyitásfogadást, és a játékban csak akkor alkalmazzuk, ha már biztonsággal tudják a tanulók végrehajtani. Addig helyettesíthető úgy, hogy a tanár dobja be a kezdő labdát, vagy a gyerekek alsó vagy felső egykezes dobással kezdik a labdamenetet.
- Először háló nélkül, majd hálónál gyakorolják a nyitásfogadást.
- Először kisebb távolságról, majd messzebbről érkező nyitást fogadjanak.
- Gyakoroltassuk mindkét alapérintéssel külön-külön, majd egyben is. Igyekezzünk olyan labdákat is nyitni (dobni) a tanulókra, amelyeknél a választott érintés nem teljesen egyértelmű, csak a labda érkezése előtt közvetlenül tudják eldönteni, hogy melyiket alkalmazzák. A nyitásfogadási hibák sokszor a megfelelő érintés kiválasztásának hibájából adódnak, ezért magát a döntést is gyakorolni kell!
- Tudatosítsuk, hogy a nyitásfogadás nem álló játékelem, a labdáért mozogni kell!
- Az utánlépéses mozgásokat (előre, oldalt, hátra) gyakoroltassuk labda nélkül, alaphelyzetben – a közelre érkező labdát így célszerű megközelíteni.
- Fogadás előtt kérhető előzetes lábmozgás (enyhe taposás) a túlzottan statikus helyzet elkerülésére.
- A térd enyhe hajlítását, a törzs előre döntését ellenőrizzük és javítsuk folyamatosan.
- Az intenzívebb gyakorlás miatt eleinte kedvezőek a páros gyakorlatok – egyik tanuló nyit, másik fogadja. Ilyenkor a fogadás nem bejátszás, hanem fej fölé játszás, de a labdakontroll szintje így is látható
- Hármas csoportokban már a hálóhoz való bejátszás is gyakorolható.
- Falhoz való bejátszásokkal tudatosítható, hogy a hálótól messzebbre történő bejátszás kisebb hiba, mint a hálón túlra, mert előbbiért tud a feladó mozogni. (A fal miatt azonban a nyitás közelebbről érkezik ilyenkor.)
- A nyitásfogadást kössük össze más játékelemmel is, például fogadás után befutás a hálóhoz, felugrás, és a kapott labda átütése.
- Több tanuló párban, hármasával is fogadjon, mert a fogadások egyik legnehezebb része időben eldönteni, hogy ki fogadja a két ember közé érkező labdákat. Ehhez összhang kell, amit csak együtt lehet kialakítani.
5.5.2. Nyitásfogadás hibái, javításuk
- A hibák egy része az alaptechnikák hibájából adódik, azt kell javítani.
- Gyakori hiba a túlzott statikuság, ami a rossz testhelyzetből (súly a sarkakon, térd nyújtva), vagy a pszichés beállítódáson alapul.
- A labda nem elég ívelt, lapos – a tanuló előrehajol alkarérintésnél, vagy nem is szándékozik ívelten adni, mert nem érti, hogy arra van szükség, úgy gondolja elég, ha pontosan passzol.
- Hálón túlra játszás – túlzott kar- és lábmunka, a labdába kapás tompítás helyett erős nyitásnál, a képességeknél nagyobb pontosságra törekvés (pont a hálóhoz szeretné bejátszani a tanuló).
- Egyenesen, a hálóra merőlegesen bejátszás – nincs befordulás a célpont felé lábbal, testtel.
- A labda leesik – a tanulók a másikra várnak, vagy túl statikusak, vagy rosszul helyezkednek. Fogadás gyakorlása mozgásból, illetve kettesével fejlesztő lehet.
- A tanulók összefutnak – az ügyesebb, mozgékonyabb tanulók hajlamosak a többi fogadó zónájába is behatolni. Ez még eredményes fogadás esetén is gond lehet, mert a másik tanulót kiveszik a játékból. Határozzuk meg a zónákat – az ügyesebb tanuló kaphat nagyobb zónát, de a másik zónájába nem hatolhat be!
5.5.3. Játék 3:3 ellen nyitással
Az alapérintések, valamint a nyitás és nyitásfogadás elsajátítása után a tanulók 3:3 elleni igazi röplabda játékot játszhatnak, természetesen kicsinyített pályán. A játék során kialakulnak a röplabdázásra jellemző technikai elemek kapcsolódásai – nyitás, fogadás-bejátszás, feladás, támadás (kosár-, vagy légi kosárérintés), ismételt bejátszás. A tanulók szerepköre változik labdameneten belül, majd a forgással is.
44. videó: Utánlépés előre-hátra
45. videó: Utánlépés előre-hátra és oldalra
5.6. A FELADÁS
A feladás lényege, hogy játékostársunkat minél kedvezőbb támadási pozícióba hozzuk. A hálóhoz közel (de nem túl közel), magasan végrehajtott támadások hatékonyabbak lehetnek a távolabbi, alacsonyabbról indított támadásoknál. A feladással szabályozzuk a labda hálótól való távolságát, és a labda ívét, a támadás ritmusát. Kezdőknél a pontos labdatovábbítás a fő cél, versenyröplabdában már a támadási kombinációkon keresztül az ellenfél sáncvédekezésének megtévesztésére is törekszik a feladó játékos.
Ahogy sokfajta támadás, úgy több féle feladás is létezik. Jelen keretek között csak az alapfeladással, vagyis a háló egyik széléhez, az antenna közelébe nagy ívben történő labdatovábbítással foglalkozunk. A feladást általában kosárérintéssel, máskor alkarérintéssel hajtja végre a feladó játékos. Kezdőknél a feladó pozíciót jelent, nem posztot, mert még nincs szakosodás. Később kijelölhető két, majd magasabb szinten egy feladó játékos, de az alapfeladást minden tanulónak tanítjuk.
5.6.1. A feladás technikája
A feladás nem más, mint egy pontosan végrehajtott kosárérintés, esetenként alkarérintés. Specialitását az jelenti, hogy a háló közelébe kell irányítanunk a labdát, illetve háló közelében történik maga az érintés. Amennyiben hálótól kimozogva kell végrehajtani, akkor a befordulásra kell hangsúlyosan odafigyelni, ha pedig a hálóhoz közel hajtják végre, akkor a labda saját térfélen tartására kell ügyelni – ennek érdekében alapálláskor a hálóhoz közelebbi láb van előrébb.
21-22. kép: Feladás technikája
5.6.2. A feladás oktatása
- Tanulók végezzenek saját maguknak feldobott labdával kosár-, és alkarérintést a hálóhoz közel, vállvonallal arra merőlegesen állva, fej fölé.
- Az 1. gyakorlatot végezzék falnál is.
- Az 1. és 2. gyakorlatot végezzék társtól kapott ívelt labdával.
- Az 1. és a 2. gyakorlatot végezzék tőlük 4-5 m-re lévő társhoz.
- Kiinduló pozíció a háló mellett valamelyik oldalvonalnál. A tanuló társa a térfél közepéről magasan beíveli (dobja, kosárérintéssel, vagy alkarérintéssel adja) a labdát pontosan a hálóhoz, középre. A tanuló befut, majd kosárérintéssel továbbítja a labdát a túloldali oldalvonal mellett, a hálónál álló másik társához.
- Az 5. feladat, de befutás után a játékos befordul, és oda továbbítja a labdát, ahonnan érkezett.
- Egy tanuló a hálónál elől, középen foglal helyet, a többiek két oszlopban labdával a kézben sorakoznak a két oldalvonalon a 3 m-es vonalnál. Az első labdás tanuló beíveli a labdát a feladónak, aki az antennához nagy ívben feladja neki, majd a feladott labdát légi kosárérintéssel továbbítja a háló felett (utána elmegy a labdájáért, és visszaáll az ellenkező oldali oszlop végére). A feladó közben megfordul, és a másik oldali oszlop első játékosától beívelt labdát feladja neki az antennához. A gyakorlat folyamatosan végezhető, a hálóhoz közelebbi láb legyen elől!
- A feladó a pálya különböző részeiből íveli a labdát a társának az antennához.
- A 8. feladat, de a tanuló a hálótól indul, és a társától kapott ívelt labdát adja fel kifutás, majd befordulás után az antennához.
- A tanuló elől, középen áll a hálónál, társai egyes oszlopban az oldalvonalon, a 3 m-es vonal mögött. Bejátsszák neki a labdát ívelten, ő feladja, a társ pedig légi kosárérintéssel átadja a túloldalra, majd a gyakorlat ismétlődik a következő tanulóval. Később támadó érintéssel (egykezes ejtés, ütés) is végezhető.
A feladás oktatási feladatai komplexek, leggyakrabban a bejátszással és a támadással együtt gyakoroltatjuk. A helyből történő gyakorlás mellett a befutásból, és a kifutásból történő feladást is gyakoroltassuk, mert játék közben ez nagyon gyakori. A feladó folyamatos cseréje a tanulási szakaszban nem szerencsés, egy tanuló sokszor egymás után végezze el a feladást, csak utána cseréljük. Gyakorolják a tanulók a feladást alkarérintéssel is. Kiegészítő, illetve előkészítő feladatként célba ívelések (pl. kosárlabda gyűrű) alkalmazhatóak.
5.6.3. A feladás hibái, javításuk
- Sok hiba az alaptechnika hibáiból adódik, ilyenkor javítani kell az alapérintések végrehajtását (pl.: nem megfelelő érintőfelület).
- A tanuló nem megy a labdáért, hanem várja – tudatosítani kell, hogy a bejátszás sokszor nem pontos, a feladónak igazodnia kell a labdához. Be- és kifutásos feladások gyakoroltatása szükséges.
- A labda nem a hálóhoz megy, hanem vissza a mezőnybe – a tanuló nem fordult be a célirányba.
- A labda átszáll az ellentérfélre – háló közeli feladásnál nincs meg a kezek szinkronja, vagy a hálóhoz közelebbi láb nincs előrébb, kifutásos feladás esetén a tanuló beforduláskor túlforog. Feladás falnál – az átszállást érzékeli a tanuló, mert a labda a falnak ütközik.
- A labda nem megy ki az antennáig, a feladó majdnem fej fölé játssza – az érintés helye túlságosan fej fölött van, vagy a karok mozgásának iránya függőlegeshez közeli, a labdát alulról üti meg (nem oldalról-alulról).
- A labda túl lapos, nem ívelt – a feladó nem helyezkedik a labda alá, vagy a labdát túlságosan oldalról üti meg.
- A feladó nem éri el a bejátszást – ez nyilván lehet a bejátszás hibája is, de ha elérhető labda esik le, akkor valószínűleg a feladó túl későn indult el érte, vagy nem jól helyezkedett a kezdő pozícióban (pl. nem lépett be középre, ezért a túloldali labdákat nem érheti el).
46. videó: Feladás elfordulással hálónál
47. videó: Lábhelyzet feladásnál
48. videó: Feladás hálótól kifutással
5.7. TÁMADÁSOK
A támadás célja a pontszerzés, vagy közvetlenül, vagy az ellenfél hibára késztetése révén. A taktikai lehetőségek számát, illetve a hatékonyságot növeli, ha a támadást ideális pozícióból hajtja végre a játékos, ami a feladóval közös, összehangolt támadásszervezés révén jöhet létre. A támadás két alapvető formája a leütés, és az ejtés. A leütés helye, ritmusa változó, de könyvünkben csak a leütés alaptechnikájával, a szélre érkező nagy ívű labda leütésével foglalkozunk. A további technikák a versenysport keretei között elsajátíthatóak, az iskolai testnevelésben kevés lehetőség mutatkozik rá, de az alap ütéstechnika jól megalapozza a további ütésfajtákat is.
5.7.1. Az alapütés technikája
Az ütés a röplabda bonyolult technikai eleme, Garamvölgyi (1995) könyvében tíz oldalon keresztül elemzi csak az alapütés mozzanatait. Az alábbiakban a végrehajtás fő mozzanatait foglaltuk össze.
-
Megközelítés. Távolabbi labda esetén futómozgással történik, majd az utolsó három lépés speciális. Az utolsó három lépésből az első az igazodó
lépés – hossza és iránya változó, a labdához való pillanatnyi viszony határozza meg, jobb kezes ütő bal lábbal teszi meg ezt a lépést. (Ez a lépés egyben
sebességet is ad, a nagyobb, de még koordinációval és izomerővel kontrollálható sebesség nagyobb felugrást eredményez.) Az utolsó két lépés – jobb lábas
hosszabb, és bal lábas rövidebb - majdnem egy beszökkenés, a két láb kis időkülönbséggel ér talajt. A jobb lábas szökkenő lépés közben a karok
hátralendülnek. A bal lábas lépés lezárja a mozgást, a lábak a súlypont elé kerülnek, a vízszintes lendületet megfogják, közben a térd erősen behajlik, a
karok lendülnek előrefelé.
A lendületszerzés iránya optimális esetben nem merőleges a hálóra, hanem szöget zár be vele. Ha a kezdő játékos, aki az ütőválla felől kapja a feladást, a feladó irányába közelíti mega a hálót, az nagyban segíti a kitámasztás helyes kivitelezését. Ehhez a játékosnak a lendületszerzés előtt a feladótól el kell távolodnia. - Kitámasztás és felugrás. A lendületszerzés végén a lábak a kitámasztás helyzetébe kerülnek. A jobb láb keményen, sarokkal, a bal puhábban fog talajt. Kitámasztáskor a lábfejek befelé csámpáznak, egymással 45 fokos szöget zárnak be úgy, hogy a bal lábfej a megközelítés irányára merőleges! Ez egyrészt a vízszintes lendület megfogása miatt fontos, másrészt az ütő testtel a feladó és az érkező labda irányába fordul. Elugráskor a térdek, majd a boka dinamikus nyújtása történik, miközben a karok előre felfelé lendülnek – segítik a felugrást, és felkészítik a kart az ütéshez. Kulcsfontosságú a felugrás helye – felugrás iránya – labda helyzete és várható megütési helye tényezők összehangolása. (Az ütés az ütő előtt történjen!)
- Repülés. A karok együtt lendülnek előre felfelé fejmagasságig, utána a bal kar egyensúlyoz, a jobb kézzel ellentétes mozgást végez.
- A labda megütése. A labdát az ütő maga előtt, és lehetőleg minél magasabban kell érintse, a labda hátsó-felső részén. Az ütés a kéz, a kar, a váll és a törzs koordinált mozgásából adódóan jön létre. Az ütés erejét az ütőkar sebessége határozza meg, tehát robbanékony, gyors, dinamikus erőre van szükség az erős ütéshez.
- A talajfogás. A sérülések, illetve a szabálytalanság elkerülése (átlépés), valamint a minél gyorsabb rendeződés, az újbóli játékba avatkozás lehetőségének visszanyerése a célja.
5.7.2. Az alapütés oktatása
- A tanulók pattogtassák a labdát tenyérrel ütve, csuklójukat tartsák feszesen (nyitásból már ismert).
- Mutassuk meg, majd csináltassuk az ütőmozdulatot helyben, labda nélkül.
- A tanulók álljanak a fallal szembe, labdával a kézben. Alacsonyan, majd egyre magasabban tartott labdát üssenek ütőmozdulattal a földre – a labda a földről a falra pattan, majd vissza a tanulóhoz. A visszapattanó labdát játsszák meg valamelyik alapérintéssel.
- A 3. gyakorlat, de a labdát dobják fel.
- A 3. gyakorlat folyamatosan, a visszapattanó labda újbóli megütésével (falazás). A labdát magasan üssék a tanulók! A gyakorlat versenyszerűen is végrehajtható – egyik tanuló megcsinálja a leütést, a másiknak a falról visszapattanó labdát fej fölé kell játszani.
- Ütőmozdulat gyakorlása a hálónál, állványról (pad, szekrénytető) – tartott labdából, önmaguknak feldobott labdából, társ által az állványon álló tanuló keze alá kosárérintéssel adott labdából. Az állványt a hálótól kissé messzebb együk, hogy a tanulók maguk előtt üssék a labdát. A labdát lefelé, a földre kell ütni, és ütés után a kezet meg kell állítani, nem érhet a háló tetejéhez.
- Nekifutás és kitámasztás, majd felugrás megtanítása részekre, lépésekre bontva labda nélkül – kitámasztás helyzetének beállítása, felugrás kitámasztás helyzetéből, utolsó lépés + kitámasztás + felugrás, utolsó két lépés + kitámasztás + felugrás, utolsó három lépés + kitámasztás + felugrás. A teljesen összerakott mozgást először szabadon (akár haladással), majd vonalnál, hálónál, végül falnál is gyakoroltassuk.
- Teniszlabda ledobása a háló felett, megközelítés, kitámasztás és felugrás a tanult módon.
- Tartott labda megütése hálónál (társ szemben, a hálótúloldalán, emelvényre állva alulról tartja a labdát).
- Tanár által tartott labda kiütése kézből – háló nélkül, majd hálónál, a tanár emelvényen áll.
- Tanár által szemből (a háló túloldaláról) dobott, majd feladott labda megütése hálónál.
- A 11. gyakorlat, de a tanár oldalról dobja a labdát.
- Társ által feladott labda megütése hálónál.
- Ütés kosárérintéses bejátszás és feladás után szabadon, majd társnak, vagy célterületre.
5.7.3. Az alapütés hibái, javításuk
- A megközelítés iránya nem jó – törekedjünk a szemből történő megközelítés helyett az ütőváll irányában enyhén rézsútos megközelítést alkalmazni, így könnyebb az igazodás, és a helyes végrehajtás.
- Nem jó a befutás és a felugrás ritmusa – a labdával a felugrás legmagasabb pontján kell találkozni. Elkapásokkal, leütés nélkül kell újra gyakoroltatni, vagy légi kosárérintéssel.
- A tanuló túl hamar fut be – várnia kell a labdára -, vagy túl későn fut be, így az leesik előtte.
- A tanuló leengedi a könyökét, ezért hálóba üti a labdát – ütőmozdulat iskolázása, a könyök felütése a tanár által gyakorlat közben (csak helyben végzett gyakorlatnál.)
- A tanuló nem a labda tetejét üti, így az felfelé száll – túl kicsi az ütőtávolság, a tanuló rászalad a labdára. Határozzuk meg, rajzoljuk be a felugrás helyét a hálótól távolabb, ütőtávra.
- A labda oldalirányba out-ra száll – a tanuló nem a labda közepét üti, vagy nem forog a pálya irányába törzsből, vagy túlforog.
- A labda az alapvonalon túl out-ra száll – a tanuló a labda alját üti meg, nem a tetejét.
- A tanuló nem találja el a labdát, vagy nem tudja elég erősen ütni, ha a kitámasztáskor elmarad a feladó felé fordulás.
- A tanuló átesik a túloldalra – nem megfelelő a kitámasztás (nincs elfordulás, vagy nem elég mély a térdhajlítás).
- Túl hosszú a kitámasztás – a tanuló nem dinamikusan ugrik fel, így a felugrás kicsi lesz. A labdával való találkozást lehet így késleltetni, ha elsiette a lendületszerzést.
5.7.4. Az egykezes ejtő érintés technikája, oktatása, hibajavítása
Az egykezes ejtő érintés esetén a játékos az ütőérintés helyett egykezes kosárérintéshez hasonló érintést használ, de ilyenkor a kosárforma nem feltétlenül alakul ki. A strandröplabdázás hivatalos játékszabályaiban tiltott érintésként tartják számon, itt az ’open-handed tip’ kifejezést használják erre az érintésre - a ’tip’ valaminek a hegyét jelenti, ebben az esetben az ujjakét. Cseles támadás befejezési mód, ha a védők ütést várnak, akkor az üres területre kis ívben áttett labda váratlanul érheti őket.
Kényszerejtés akkor alkalmaz a játékos, ha megütni nem tudná a labdát, ilyenkor azonban a védőket nem éri váratlanul. Igazán hatékony akkor lesz az ejtés, ha technikai kivitelezése az utolsó pillanatig megegyezik a leütésével, csak az ütőmozdulat végén a játékos kosarat formál, így továbbítja a labdát.
Oktatása ennek megfelelően két részből áll, amit az eddigi oktatási anyag már tartalmazott – az egykezes kosárérintés, valamint a leütés megtanítása. Két dolgot érdemes hangsúlyozni, külön gyakorolni:
- Az ütéssel azonos mozgássor fenntartása minél későbbig.
- Az ejtés tudatos célzása – ezt az ellentérfélre átnézéssel gyakoroltathatjuk (pl.: mutatunk egy számot a mozdulatsor közben, amit a tanulóknak meg kell mondani), majd célpontot, célterületet jelölünk ki, illetve a védekező társat, társakat kell a labdával elkerülni.
Gyakori hiba a könyök leejtése, ami az ejtési szándékot hamar megmutatja, illetve a túl nagy ívű ejtés.
A hatékony támadások a feladó és az ütő játékos közti együttműködés magas szintjét követelik meg. Ahogy a nyitásfogadónak a nyitáshoz, a feladónak pedig a bejátszáshoz, úgy az ütőnek a feladáshoz kell alkalmazkodni. Elsődleges cél természetesen, hogy a támadó pontos feladást kapjon, de tudatosítani kell a tanulókban, hogy az igazodás az ütő feladata. Karch Kiraly (1990) ezt így fogalmazza meg: „Hitting – go for it!”, vagyis Ütés – menj érte (a labdáért)! 25
5.7.5. Játék 4:4 ellen a támadások bekapcsolásával
A feladás és a támadóérintések tanítása után a 4:4 elleni játékban a csapatok már szinte komplett játékot játszanak, csak kisebb pályán, ugyanakkor a labdaérintések száma több, mint a 6:6 elleni játékban, ami mind a gyakorlás, mind a motiváció szempontjából jó. A négy játékosból három első soros, a hátsó középső a hátsó soros. Természetesen a kisebb létszámú játékokra is vissza lehet térni, ha van rá hely és lehetőség, a leütést akár a 2:2 elleni játékban is alkalmazhatják a tanulók, bár a pálya kisebb mérete miatt ilyenkor könnyebb out-ot ütni.
49. videó: Leütés oldalnézet
50. videó: Leütés mozgássora
51. videó: Leütés elölnézetből
52. videó: Leütés lábmunka
53. videó: Leütés légmunka
54. videó: Ütőmozdulat előkészítése - feldobás, ütés helye
55. videó: Falra ütés - fej fölé játszás párban
56. videó: Falazás folyamatosan
5.8. A SÁNCOLÁS
A sáncolás a csapatvédekezés első vonala, a három első sorköteles játékos próbálkozása, hogy az ellenfél erős támadásait megszűrje. Sáncolással pont szerezhető, amennyiben a sáncról az ellentérfélre pattan a labda, de sikeres lehet akkor is, ha közvetlenül nem szereznek vele pontot, hanem a sáncolók megpattintják a labdát, ami lelassítja a támadást, így a mezőnyvédőknek több idejük marad reagálni. A sáncnak nem feltétlenül szándéka a labdába beleérni, néha az is elegendő, ha egy területet véd, aminek következtében a mezőnyvédekezés a sánchoz igazodva hatékonyabb lehet. A közvetlenül az ellentérfélre visszasáncolt labda nemcsak hasznos, hanem egyben látványos eleme is a versenyszerű röplabdának. Pszichés vonatkozása is sokszor jelentős lehet, mert a sáncoló önbizalmát növelheti, a támadójátékost elbizonytalaníthatja.
5.8.1. A sáncolás technikája
A sánc lehet egyes, vagy csoportos is, utóbbi nagyobb területet képes védeni. A sáncoló játékosok fizikai adottságaitól sok függ, az érintő magasságuk és a súlypontemelkedésük együttesen meghatározza, hogy milyen magasan, és milyen gyorsan tudják végrehajtani a sáncolást. Ennek függvényében a sánc célja, és a sánc technikája is változik. Sáncvédekezéskor elsődlegesen két dologra kell figyelni – jó helyen, és jó időben ugorjon a sáncoló játékos. A jó hely azt jelenti, hogy a hálónak azon a részén, ahol a labda várhatóan áthalad. Kezdő játékosok esetén, ahol az ütők még nem forgatják a labdát különböző irányokba, a sáncoló a labdával szembe helyezkedjen el. A jó ritmus, a megfelelő ütemben történő felugrás pedig azt jelenti, hogy a sánc akkor a legrendezettebb (zárt, lefelé irányul), és akkor van a legmagasabban, amikor a labdával találkozik. Az ütemérzéknek tehát jelentős szerepe van a sáncolás folyamatában, elsajátításában az szokott nehézséget okozni, hogy a széleken végrehajtott (lassú) támadásoknál nem a támadó játékossal egy ütemben kell felugrani, hanem nagyjából egy ütemmel később. A gyors támadások sáncolásakor viszont megegyező ütemű felugrás szükséges ahhoz, hogy esélye legyen a sáncolónak a labdával való találkozásra.
-
Egyes sáncolás.
Magasabb játékosok
kisebb térdhajlításból, a hálóval szemben, a hálóhoz közel kezdik meg a felugrást, karjukkal csak könyökből lendítenek. A háló fölé érve kézfejüket,
esetleg alkarjukat is áttolják a szintszalag felett, a kézfejek lefelé, a pálya közepe felé néznek. Alacsonyabb játékosok a hálótól messzebb
indulnak a sáncoláshoz, kitámasztáskor oldalirányba fordulnak, mély térdhajlítással, teljes karlendülettel ugranak fel, majd a levegőben szembe
fordulnak a hálóval. A háló felett lévő két kézfejüket zárják, vagy a háló alatt lévő kézfejüket feszes csuklóval felfelé tartják (cél a labda
megpattintása).
A labda követése egyes sáncnál kisebb távolságra, oldalirányú utánlépéssel történik. -
Csoportos sáncolás.
Kezdőknél ez két embert jelent, versenysportban lehet három is. Az egyes sánctól annyiban tér el, hogy a két sáncoló felugrási ritmusát össze kell
hangolni, valamint felugrásuk helyét úgy kell megválasztani, hogy a háló felett zárt falat alkothasson a kezük, karjuk. A sáncolás helyéhez közelebbi
sáncoló – jellemzően a szélső játékos – határozza meg a sáncolás helyét, mellé zár a mozgó – jellemzően a középső – játékos.
A középső sánc oldalra zárása optimális esetben hármas lépésritmusban történik – az első lépést a haladási irányba eső lábbal kell megtenni, a második lépést a sáncolás helyéhez igazítani, a harmadikra pedig a hálóval szembe fordulva lezárni a mozgást, a haladást.
23-26. kép: Sáncolás technikája
5.8.2. A sáncolás oktatása
- Felugrások, ritmusgyakorlatok a hálónál labda nélkül.
- A kéz, és a kar helyes tartásának megmutatása, kipróbálása labda nélkül, majd a tanár, vagy társ által a sáncfelületre nyomott labdával talajon.
- A 2. gyakorlat háló felett emelvényen.
- Tartott labda sáncolása helyben, majd oldallépés után hálónál, vagy bordásfalnál (feltett labda) – a gyakorlat sorozatban végezhető: sánc, oldallépés, sánc, oldallépés, stb.
- Labdaátadások a háló felett páros kézzel társnak.
- Labda ledobása háló felett páros kézzel a talajra.
- Társ által szemből pontosan dobott labda visszasáncolása.
- Sáncolás leütéssel szemben előre meghatározott helyen.
- Sáncolás leütéssel szemben változó helyen.
- Csoportos sánc vonalnál, majd hálónál, labda nélkül.
- Csoportos sánc tartott labdára.
- Csoportos sánc társ, vagy tanár által a túloldalról dobott labdára.
- Csoportos sánc leütéssel szemben előre meghatározott helyen.
- Csoportos sánc leütéssel szemben előre meg nem határozott oldalán a pályának – a középső sáncoló csak a feladás után tudja meg, hogy merre induljon.
5.8.3. A sáncolás hibái, javításuk
- Ritmushiba – a felugrás korai, vagy túl későn történik.
- A kézfejek, karok nem zárnak eléggé, ezért a labdát átütik közöttük.
- Az oldalvonal felől lévő karok, kézfejek nem a pálya közepe felé néznek, ezért a labda out-ra pattan róluk.
- A tanuló átesik a túloldalra – nem jó a felugrás (nagyjából az elrugaszkodás helyére kell érkezni).
- A tanuló beleér a háló felső szintszalagjába – nem jól méri fel a hálótól való távolságot.
- A tanuló karja, és a háló között a labda a saját térfélen esik le – túl messze történik a felugrás a hálótól, ami miatt túl távol vannak a karok a hálótól, nem nyúlnak át a háló fölött.
- Csoportos sáncnál az egyéni sánchibákon felüli hiba lehet: a két sáncoló nem zár össze, köztük a labda átfér; a két sáncoló összeütközik, egymás lábára lép; a sáncolók nem egy ritmusban ugranak.
A hibákat a megfelelő oktatási feladat újbóli gyakorlásával lehet javítani. A jó csoportos sánchoz először az egyéni sáncot kell megtanulni!
57. videó: Egyes sánc karlendítéssel
5.9. A MEZŐNYVÉDEKEZÉS TECHNIKAI ELEMEI – GURULÁSOK ÉS VETŐDÉSEK
Tanításuk komoly előkészítést, elsajátításuk bátorságot igényel. A játékban a többi technikai elemhez viszonyítva ritkábban kerül sor az alkalmazásukra, de látványosak, ezért a változatosság kedvéért az ügyesebb, bátrabb tanulóknak érdemes megtanítani. Olyan labdák megjátszására alkalmazzuk ezeket a technikai elemeket, amelyeket lábon történő igazodással már nem lehet elérni. Az ellenfél által kivitelezett támadások látványos gurulással, vagy vetődéssel való mentése, majd továbbjátszása komolyan befolyásolhatja egy csapat egységét, pszichéjét.
Guruláskor a játékos az utolsó lépéssel hosszan kilép, a kilépő lábát mélyen hajlítja, a másik lába teljesen kinyúlik. A játékos a kilépő lábbal azonos oldali karjával messzire kinyúl, majd a talaj közeléből kanálérintéssel, vagy alkarral felüti a labdát. Végül a combján, csípőjén, oldalán és vállán átgördül, majd minél gyorsabban próbál újra alaphelyzetbe kerülni. Oldalra kilépésnél az átgördülés inkább háton történik. Gurulás közben kosárérintés is végezhető, ezt az előkészítő játékosok a pontatlan bejátszások pontos feladása miatt szokták alkalmazni. A gurulás oktatásánál külön tanítjuk a kilépést és a guruló mozgást labda nélkül, majd a kettőt összekötve, de előzőleg jó rávezető gyakorlatok a guruló átfordulások előre, és hátra. Ezek után talajra helyezett labda felkapásával, majd guruló labda felkapásával végeztetjük a teljes mozdulatsort, míg végül dobott labdára is. Gyakoroltassuk mindkét irányba, és előrefelé is! Gyakori hibák: olyan labdáért is gurul a játékos, amit elérhetne futással, igazodással; a gurulást túl magasról végzi, nem elég mély a kilépő lábon a térdhajlítás; a labdát nem üti felfelé, hanem dobja a tanuló egykezes alsó dobással; a gurulás ’döcögős’, nem gördül a tanuló; gurulás után lassú a felállás.
Vetődéskor „a játékos alaphelyzetből, vagy futásból – fokozatosan süllyesztve súlypontját – egyik lábáról elrugaszkodik, majd szinte vízszintes helyzetben repül előre. Az elrugaszkodással együtt mindkét karját előrelendíti, és a levegőben alkarral, vagy a kar bármelyik részével a labda alsó részét érinti, üti felfelé.” 26 Ezután a törzse mellett a két tenyerét lerakja, könyökhajlítással az esést tompítja, miközben csúszik előrefelé –mellkasát közben homorítja, álla emelt. Az elrugaszkodás oldalirányú is lehet, érintés egy karral, utána a játékos befordul a mellkasára. A vetődések oktatásának jó előkészítése a gyors hasra fekvés és felállás szőnyegen, talajon, illetve a kézállásból ereszkedés hason fekvésbe homorítással. Először szőnyegen végeztessük, labda nélkül – térdelésből dőlés, guggolásból dőlés. Talajon – labdával dőlés térdelésből hason fekvésbe, labda feldobása kétkezes alsó dobással; ugyanezt végezheti a tanuló guggolásból is; ugyanezeket a gyakorlatokat csináltassuk talajról felkapott labdával; fekvőtámaszból a kezeiről elrugaszkodva kapja fel a labdát a tanuló, majd kezeire érkezve engedje le magát hason fekvésbe; társ által gurított labda felkapása guggolásból előrevetődve, érkezés hason fekvésbe; dobott labdára vetődés helyből, majd mozgásból, igazodással. Gyakori hibák: súlypont süllyesztése elmarad (kötél kifeszítésével kikényszeríthető); a tanuló nem homorít, ezért leüti az állát, térdét; nincs elrugaszkodás, csak dőlés; a tanuló egykezes alsóval dobja fel a labdát.
58. videó: Gurulás
59. videó: Vetődés
60. videó: Vetődés labdával
5.10. JÁTÉK 6:6 ELLEN
Az összes játékszituációra megtanítottunk legalább egy technikai elemet, így kialakulhat a teljes röplabda játék, amit a versenyszabályok szerint hat-hat játékos játszik egymás ellen. Ismerve sportágunk jellegét, nehézségi szintjét, azt javasoljuk, hogy testnevelési órakeretek közt adjunk a 6:6 elleni játék közben kiegészítő feladatokat, különben a kellő intenzitás elmarad. Diáksportköri, vagy egyesületi edzéseken elsajátítható a röplabdázás olyan szinten, hogy a 6:6 elleni játék megterhelő, és élvezetes legyen, de testnevelés óra keretei között csak nagy türelemmel, és sok időráfordítással érhető el ugyanez. Már a 3:3 elleni játék is tartalmazhat minden tanult elemet, és 2:2 ellen is érvényesülhet a röplabda játék alapvető jellege, ezért érdemes többször ilyen módon játszatni a tanulókat. Így két-háromszor több labdaérintés, és ennyivel több mozgás juthat egy-egy gyerekre, és a hasonló képességű tanulók egy csoportba rakásával a játék izgalma is meglesz. Első reakciónk persze lehetne az, hogy mégis a 6:6 elleni röplabda az ’igazi’, és így ebből kimaradnak a gyerekek, de gondoljunk bele a következőkbe:
- Hány gyerek megy végig az iskolarendszeren úgy, hogy egyszer sem játszik nagypályán labdarúgást, füvön, 11:11 ellen? A kisfiúk mégis imádják a focit, sokan később egész életük folyamán összejárnak játszani.
- A strandröplabda is teljes értékű olimpiai sportág, ahol a csapatlétszám két fő!
6:6 elleni játéknál az intenzitás növelésére, illetve a játék kialakítására javasolható néhány módszer.
- Kössük ki a kötelezően három labdaérintést csapatonként.
- Minden ellentérfélre történő átadás után a csapat forogjon, vagy az első és hátsó sorkötelesek cseréljenek helyet – a három kötelező érintést csapatonként ennél a játéknál alkalmazni kell! A forgás történhet ritkábban, csak jelre, például egy kinevezett kapitány bekiabálására is.
-
Játsszunk folyamatos játékot a nyitás, és a nyitásfogadás kiiktatásával! A tanár irányítottan dobja be a labdát oldalról, ívelten és pontosan, a fogadó
tanuló nevét hangosan kimondva. Innen a játék megy, amíg valamelyik csapat nem hibázik. A rontott labdát a tanulóknak a legrövidebb úton el kell
távolítaniuk a térfelükről úgy, hogy az ellenfél térfelére ne kerüljön, és a saját térfelükre se pattanjon vissza (kigurítják óvatosan, vagy kidobják a
tanárnak, segítőként dolgozó társuknak, stb.). A tanár közben újabb labdát dob be a másik térfélre. A játék folyamatosan játszható, amíg a labdák el nem
fogynak.
Ennek a játéknak számos előnye van – könnyen elindul a labdamenet; az egyébként kimaradó tanulót is be tudja vonni a tanár; a játék folyamatos, így intenzívebb, nagyobb játékélményt ad. A balesetveszély azonban fegyelmezetlenség esetén fokozott, erre fel kell hívni a figyelmet, mert a ’kósza labdák’ balesetet okozhatnak (pl.: labdára ugrás). - A folyamatos, és a forgásos játék vegyíthető, így már hosszan tartó, nagyfokú koncentrációt igényel!
| « Előző fejezet | Tartalomjegyzék | Következő fejezet » |
Események
Jelenleg nincs aktuális esemény.