TÁMOP-4.1.2.E-13/1/KONV-2013-0012
"Sporttudományi képzés fejlesztése
a Dunántúlon"
- -> Tananyagfejlesztés
- -> Az úszómozgások...
- -> 13.
13.
13. A hátúszás technikájának oktatása
A hátúszás oktatásával kapcsolatosan Kiss Miklós és Tóth Ákos munkáit vettük alapul és kiegészítettük saját oktatási tapasztalatainkkal. A hátúszás oktatásának előfeltétele a háton lebegés, siklás végrehajtása, az a helyzet, amikor a fül a víz felszíne alatt van, csak az arc, az orr és a szem van a víz felszíne fölött. Ezt az alaphelyzetet a gyerekek a vízhez szoktatás alatt már elsajátították. Első lépésként a hátúszás testhelyzetét tanítjuk, amit egy hatékony, jó lábmunkával tud biztosítani az úszó.
A hátúszó lábmunkájának oktatását is a medence partján, szárazföldön kezdjük. A tanulók egy műanyag úszólapon, nyújtott ülésben helyezkednek el, kéztámasz a test mögött. Emeljék fel mindkét lábukat és végezzenek ollózó lábmunkát, fel-leirányuló lábtartás cseréket. A lábfejet enyhén feszítsék le, és fordítsák befelé kissé „csámpás” tartással. Ne emeljék a lábat nagyon magasra, mert akkor mindig kisebb és kisebb lesz a csípő hajlásszöge, mi pedig nem ezt akarjuk megtanítani. Hanyattfekvésben is végeztethetjük ezt a gyakorlatot, bár egyes oktatók ezt nem javasolják.
A tanulók üljenek le a medence szélére, a combjuk és lábfejük is érjen a vízbe. Nyújtott lábbal és enyhén lefeszített lábfejjel végezzenek ollózó, kallózó mozgást úgy, hogy a lábfejük törje meg a víz felszínét, de ne emelkedjen ki a vízből (habverés).
Az ülésben végzett két gyakorlat után célszerű minél jobban közeledni a hanyattfekvés helyzetéhez, és már a vízben végezni a következő gyakorlatokat. A tanulók a medencébe vezető lépcsőn hanyattfekvésben, vagy hullámfogóba, medence peremébe kapaszkodással gyakoroljanak. Ha a tanmedence különböző vízmélységű, vagy szélesebb lépcső vezet a medencébe, a hátúszás lábmunkáját hátsó fekvőtámaszban, a fej hátra hajlításával kitűnően lehet gyakorolni.
Az oktató már ezeknél a gyakorlatoknál kiszűrheti a tipikus hibákat: a csípő leesését, a pipáló lábfejet és a „biciklizést”, a megemelt fejtartást. Az első hiba abból eredhet, hogy a gyermek a hanyattfekvés helyzetében nem tudja megkülönböztetni az izomfeszülés mértékét, így azt sem érzékeli, nem látja, hogy a lábfeje éppen a szükségestől eltérő, visszahajlított helyzetben van. A másik hiba oka, hogy - szintén a jellemző testhelyzet miatt - a tanulók nem érzékelik a térdhajlítás mértékét. Nem a lábfej tartására figyelnek, ezért a térdet váltogatva emelik a vízszint fölé.
A parton ülésben és a vízben lebegés helyzetében végzett gyakorlatok után térhetünk rá a siklásból indított gyakorlatokra.
Az első lehetőségnél az úszólapot ölelje át, mindkét tenyerét tegye az úszólapra, és szorítsa a hasához a tanuló. Ezt a fogásmódot az oktatók egy része nem javasolja. Célszerűbb az úszólapot a két szélén, középen megfogni és a csípő magasságában vagy comb fölé helyeztetni. A medence falával szemben álljon körülbelül fél méterre, egyik lábát tegye a falra. A fej hátrahajtása után lassú hátradőlés közben lábbal lökje el magát a faltól, és rövid siklás után kezdje el a lábmunkát.
Az oktató aktív segítséget nyújthat, ha szükségét látja. Az indulás előtt a tanuló mögött álljon, végig kövesse a mozgást. Hátúszásnál íratlan szabály, hogy az oktató a segítségadáshoz ne a tanuló mellett helyezkedjen el, hanem a feje mögött, és ez az érvényes a karmunka tanításánál is.
A következő gyakorlatnál a gyerekek a tarkó alá teszik az úszólapot, melyet két kézzel oldalt fognak. Ezt a módozatot a fej megemelkedése miatt nem részesítik előnyben az oktatók, bár alkalmazása elterjedt. Kezdetben fennáll annak a lehetősége, hogy könyöküket kiemelik a vízből, magasan tartják, aminek egyenes következménye lesz a fej kiemelkedése, a csípő behajlítása. A gyakorlat végrehajtásának minősége akkor jó, ha a siklás, lábmunka közben a tanulók mindkét könyököt és a behajlított karokat is a víz felszínén tartják. Ennek egyenes következménye lesz a mellkas és a has vízszintre emelkedése.
A következő lépés már nem könnyű gyakorlat: a gyermek az úszólapot az alsó szélén, oldalt fogja, majd indulás után az úszólapot ráteszi a vízre anélkül, hogy a könyökét behajlítaná. Ha mindkét keze nyújtva marad és az úszólap is a víz felszínén csúszik, akkor az egész teste egyenes lesz, a füle a vízszint alatt marad, a hasa és csípője pedig nem süllyed le.
A fokozatosság biztosításához nagyon hasznos lehet még a kisméretű, lebegő műanyag tégla használata. Az úszólappal végzett gyakorlatok mindegyike végezhető ezzel a kis segédeszközzel, de a kis tégla kisebb felülete, az úszólapnál kisebb mérete miatt a gyermek nagyobb aktivitása szükséges az eredményes gyakorláshoz. Egy, a gyerekek körében nagyon közkedvelt, népszerű gyakorlási formát ajánlunk: az első ismerkedő gyakorlatok után ezt a kis téglát a gyermekek úszónadrágjába, fürdőruhájukba tesszük. A csípő hátsó részénél elhelyezett tégla így segít az egyenes testtartás kialakításában, a csípő lesüllyedésének megakadályozásában (Kiss Miklós és Tóth Ákos is említi).
Amint úgy látjuk, hogy a segédeszközökkel megfelelő szinten végzik a lábmunkát, csökkentsük a segítség mértékét, és minél inkább közelítsünk az önálló végrehajtáshoz.
Ehhez az első ajánlott gyakorlat a már korábban említett úszólap használata jöhet: a tanuló siklás, lábmunka közben a mellkasára, hasára szorítja az úszólapot. Három-négy méter megtétele után, amikor érzi lábmunkája előrehajtó erejét, szép lassan elengedi az úszólapot, és egyedül folytatja az úszást.
Ezután következhet az a gyakorlat, ami tulajdonképpen már a hátúszás alaphelyzetét jelenti: a tanuló a fallal szemben áll, egyik lába a falon. Mindkét karját emelje magastartásba úgy, hogy a felkarját szorítsa a füléhez, a két kezét pedig fogja össze magastartásban, a két tenyér lehet egymásra téve. Levegővétel, hátradőlés és kis elrugaszkodás után kezdje el a háton siklást, indítsa el a lábmunkát, ezzel egy időben pedig egyik kezét engedje le mélytartásba a csípő mellé. A másik keze nyújtva, a fejhez szorítva magastartásban marad. A gyakorlatot mindkét kartartással lehet gyakoroltatni.
A hátúszás lábmunkája oktatásának utolsó gyakorlata az előzőhöz hasonlóan indul, de a tanuló a siklás és a lábmunka kezdése után nem engedi le egyik karját, hanem az úszás alatt mindkét karját végig magas tartásban tartja. Az előbb leírt, és a most említett kartartásos gyakorlatnál követelmény, hogy a magastartásban lévő akár egy, akár mindkét kar nyújtva legyen, a felkar tapadjon a fülhöz.
A tanulók először alapállásban vagy kis terpeszállásban, a medencén kívül, a „szárazföldön” álljanak fel. Az oktató felszólítására végezzenek különböző kartartás cseréket a jobb és a bal karral külön-külön és egyszerre is, majd végezzenek malomkörzést előre és hátra. Ezeket a gyakorlatokat nyújtott karral végezzék, a malomkörzéseknél ne fordítsák el nagyon a törzset a fentről induló kar irányába. Ha a gyermekek már nagyrészt különbséget tudnak tenni a különböző irányok és kartartás cserék között, mindezeket hanyatt fekvésben is gyakoroltassuk. A hanyatt fekvő helyzet, és az ott végzett kartartás cserék, irányok valóban újdonságot jelentenek a gyermekeknek.
Még a vízben gyakorlás előtt terpeszállásban is kialakítjuk ezt az alaphelyzetet. Az egyik kar magas-, a másik mélytartásban legyen, a mellkas, a tekintet előre nézzen. Már most meg kell tanítanunk, hogy mindkét kart nyújtsák ki a tanulók, az egyik a fülhöz simuljon, a másik a combhoz: „Ragaszd a kezed a füledhez!”
Mindkét kar tökéletesen egyenes tartása után végezzenek kartartás cserét a tanulók.
Feszített víztükrös tanmedencében vagy lépcsősoros medencében használatos gyakorlat a következő: A gyermek hanyatt fekvésben helyezkedjen el, közvetlenül a medence szélén, azzal párhuzamosan. A víz felőli keze magas-, a másik mélytartásban legyen. A felső helyzetben lévő kezét húzza le mélytartásba úgy, hogy a keze, karja a vízfelszín alatt húzzon. Ez a gyakorlat azt célozza, hogy a gyermek a víz alatti húzás közben megérezze a víz ellenállását, és kialakítsa a megfelelő kézfejtartást. Többször egymás után végezzen lehúzást a víz felőli kezével, majd forduljon meg és a másik kezével is végezze a gyakorlatot.
A tanuló a faltól elrugaszkodás után lábbal kezd úszni, egyik kar magas-, a másik mélytartásban. Magában számol háromig, kartartást cserél, ismét háromig számol, majd megint kartartást cserél. A gyakorlás kezdeti szakaszában három-négy csere után álljon meg a tanuló, majd az oktató hibajavítása után folytassa a gyakorlást. Azzal, hogy a tanuló minden kartartás csere után kivár, lehetőséget kap a megbillent egyensúlyi helyzetének visszanyerésére, van ideje beállítani a vízfogás és szabadítás helyét - összességében: több ideje van felkészülni a következő a kartartás cserére.
Örök szakmai kérdés, hogy a kezdőknek a hátúszás hajlított karú, korszerű technikájára tanítsuk-e vagy sem? Kezdő szinten megelégedhetünk azzal, ha a gyermek a kartartásos, kivárásos helyzetben szépen rögzíti mindkét karját, kézfeje a medence oldalára kifelé néz, a számolás utáni cserét egyszerre hajtja végre a két karral, és így nyolc-tíz cserét is végre tud hajtani folyamatos úszással. Ebben az esetben megengedhető a víz alatti nyújtott karú húzás, ami természetesen csak kezdő szintre vonatkozik. A mozgástanulás magasabb szintjén, amikor a korszerű technika alapelemeit tartalmazó rávezető, technikajavító és fejlesztő gyakorlatokat tanítunk, alapkövetelmény lesz a korszerű technika oktatása.
A kivárásos hátúszás gyakorlását nem szabad siettetni, türelmetlenül gyorsítani az oktatás menetét, mert alapgyakorlatokról van szó. Ha idő előtt továbblépünk, akkor látszateredményt produkálunk, és ez a hiba a későbbi gyakorlatoknál „visszaköszön”. Ha szükséges, inkább alkalmazzunk több segítő eljárást, segédeszközt. Az egyik ilyen lehet a korábban említett könnyű kis műanyag tégla, amit a gyermekek fürdőruhájába helyezünk a csípőjüknél. Ha az oktató szükségét látja, ő vagy segítője a vízben is segíthet a gyakorlásban.
Elérkeztünk a folyamatos hátúszás alaptechnikájához. Ezen a szinten a tanulók különbözőképpen ússzák ezt a technikát, de alapvető, durva hibát már nem látunk a mozgásukban. A további színvonal a sok-sok gyakorlástól, az oktató segítségadásától, hibajavításától függ, illetve a gyermek fizikai képességeinek minőségétől. A gyakorlás következtében javul állóképességük, a mozgás finomodásával egyre több részletre is tudnak figyelni, így a kondicionális képességek fejlődésének egyenes következménye a technikai színvonal emelkedése lesz. Viszonylag hosszú gyakorlást igényel a folyamatos hátúszás elsajátítása, illetve a megfelelő ritmussal úszott hátúszás megtanulása.
A már sokszor említett kivárásos hátúszásból építjük fel a folyamatos hátúszást úgy, hogy a kivárás idejét csökkentjük, illetve a kartartás cserék számát és a leúszott távolságot növeljük. A ritmus kialakítása mellett egy másik kérdés a levegővétel – levegőkifújás oktatása. A levegővételt nem lehet elhanyagolni azzal a felületes kijelentéssel, hogy ennek elsajátítása nagyon egyszerű, mert az arc a víz felszíne fölött van, és a gyermeket semmi nem gátolja a folyamatos, könnyed levegővételben.
A levegővételt – levegőkifújást a többi úszásnemhez hasonlóan elsősorban azért kell tanítani, mert a mozgásritmus nemcsak a kar- és a lábmunka összehangolását, hanem a levegővétel és kifújás megfelelő időzítését is jelenti. Részletes, aprólékos rávezető gyakorlatokra is szükség lehet, a gyakorlás fontos szempontja az legyen, hogy a kifújást mindig az egyik kar víz alatti toló fázisához időzítsük, míg a levegővételt ugyanennek a karnak a légmunkájához. A korábbi gyakorlatokhoz hasonlóan az oktató, a parton kísérve a tanítványt, karmozdulatokkal és a levegővétel imitálásával hatékonyan segítheti a gyakorlást.
13.1. A hátúszás technikajavító gyakorlatai
- Hátúszás lábtempó, mindkét kar a comb mellett.
- Hátúszás lábtempó, karok a tarkón.
- Hátúszás lábtempó, egyik kar magas-, a másik mélytartásban. Kartartás cserével végezzük.
- Hátúszás lábtempó, mindkét kar mellső középtartásban.
- Ugyanez a gyakorlat, de 4-5 méterenként váltogatva a kartartást mellső-mély-mellső- magastartás.
- Hátúszó lábmunka, végig mindkét kar magastartással.
- A gyakorlat magastartásból indul: hát láb folyamatos: jobb kar lehúz mélytartásba, 3 másodpercig kivár, mellső középtartásba emel, kivár 3 másodpercig, magastartásba emel, kivár 3 másodpercig. A bal kar végig mozdulatlan, magatartásban. Kartartás cserével is végeztessük.
- Hát láb, karok mélytartásban: 10-12 méter úszás, csak bal, 10-12 méter úszás csak jobb karral: 2 bal – 2 jobb kar, 1 bal – 1 jobb kar. Kivárás mindig felső helyzetben. (Felső csúsztatással.)
- Hátúszás alaphelyzetben (egyik kar magas, másik mélytartásban) csak lábbal. 6-8 méterenként kartartás csere. (Kivárásos hátúszás.)
- Hátúszás lábtempó, bal kar magatartásban, jobb kar mellső középtartásban. Ballal karmunka vízfogástól vízfogásig. A húzás megkezdésekor jobb vállemelés. Kartartás cserével is végezzük.
- Gumiszalag a boka körül, folyamatos úszás csak karral.
- 25 méter hátúszás versenyszerű iramban: rajttal, célba érkezéssel.
| « Előző fejezet | Tartalomjegyzék | Következő fejezet » |
Események
Jelenleg nincs aktuális esemény.