TÁMOP-4.1.2.E-13/1/KONV-2013-0012
"Sporttudományi képzés fejlesztése
a Dunántúlon"
- -> Tananyagfejlesztés
- -> Integrációs és adaptációs...
- -> 6.
6.
6. Hazai kutatások, főbb tudományos eredmények
A témakörrel kapcsolatosan elvégzett vizsgálatok bemutatásához, illetve eredmények rendszerezéséhez Sajti Renáta (2010) gondolatai is hozzájárulnak.
Ahhoz, hogy a fogyatékossággal élők helyzetét tisztán láthassuk, először is tudnunk kell, hogy mekkora népességcsoportról van szó. Ennek a megbecslésében segít a 2001-es népszámlálás fogyatékossággal élő emberek helyzetéről tájékoztató fejezete. A Központi Statisztikai Hivatal keresztmetszeti vizsgálatának célja a sérült személyek életviszonyainak feltárása volt. Természetesen az adatfelvétel megtervezésében és az értékelésben segítségükre voltak a témával foglalkozó szakértők is. A kérdések olyan fontos témaköröket érintettek, mint a demográfiai adatok, a munkaerő-piaci helyzet, a háztartási és családi viszonyok, valamint a lakáskörülmények.
2001-ben tehát a teljes lakosság nyilatkozhatott – önként és névtelenül – arról, hogy van-e fogyatékossága. A kérdőívek felvétele interjú módszerrel történt. A számlálóbiztosok az esetek többségében személyesen keresték fel a lakosságot 2001. február 1. és 21. között, de amennyiben ez nem valósulhatott meg, az önkormányzatok alkalmazkodtak az egyéni adatszolgáltatási igényekhez is. Az eredmények szerint a 2001. évi népszámláláskor 577 ezer fogyatékossággal élő személyt regisztráltak Magyarországon, ami a teljes népesség 5,7%-a. A kapott adatok nem fejezik ki reálisan a fogyatékossággal élő népesség arányát, valamint fogyatékosság szerinti megoszlását, mivel az adatfelvétel az emberek szubjektív megítélésére támaszkodott, így a számuk 577 ezer helyett 600 ezer főre tehető, és a nehezen elhatárolható fogyatékosságok esetén számolnunk kell a nyilatkozó személy ismereteinek pontatlanságával. Ez a szám egyébként 2010-ben már jóval meghaladta a 600 ezer főt. A kérdések a mozgássérült; alsó, felső végtag hiányos; egyéb testi fogyatékos; gyengén látó; egyik szemére látó; vak; értelmi fogyatékos; nagyothalló; siket, siketnéma, néma; beszédhibás; valamint egyéb fogyatékossági kategóriák megkülönböztetését tették lehetővé. Ennek értelmében a sérült népességen belül a mozgássérültek aránya 43,6%, a látássérülteké14,4 %, az értelmi fogyatékosoké 9,9%, a hallássérülteké 9,2%, a beszédhibásoké 1,3%, az egyéb fogyatékossággal élők aránya 21,6%. Elmondhatjuk, hogy a 0-4 éves korosztályban még az értelmi sérültek aránya a legmagasabb, ami alátámasztja, hogy állapotukat leginkább veleszületett vagy perinatális károsodás okozza. A halmozott fogyatékosságokról nem szolgáltat pontos adatot a népszámlálás, csak annyit tudunk, hogy a legsúlyosabbnak ítélt károsodáson kívül a megkérdezett, sérült személyek 12%-ának van még egy, 2%-ának pedig még kettő fogyatékossága, azonban nem tudjuk, van-e ezek között ok-okozati összefüggés. A fogyatékosság okaként legtöbben a betegséget jelölték meg. A nemek szerinti megoszlást tekintve az ép népességhez hasonlóan a fogyatékossággal élők közt is a nők aránya a magasabb, és az életkor előrehaladásával nő a fogyatékosságok előfordulási aránya. A sérült emberek körében is emelkedett az iskolai végzettség szintje az 1990. évi népszámlálási adatokhoz képest, 14,3%-uk érettségivel, 5%-uk egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkezik. Azonban csak 9%-uk foglalkoztatott, 2%-uk munkanélküli, 12 %-uk eltartott, és legtöbbjük inaktív kereső. Többségük magánháztartásban él, de általában nem egyedül, az intézeti háztartásban élők aránya 8%.
A magyar lakosság egészségi állapotát térképezi fel a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ megbízásából végzett 2003-as Országos Lakossági Egészségfelmérés. (Johan 2003) Funkciócsökkenéssel és fogyatékossági viszonyokkal a keresztmetszeti vizsgálat 4. fejezete foglalkozik, melynek szerzője Dr. Görög Krisztián. Célja az volt, hogy tisztázza a különböző funkciócsökkenések előfordulási gyakoriságát, illetve megvizsgálja őket életkor, nem, iskolai végzettség, anyagi helyzet, társas támogatottság, régió és település-nagyság függvényében.
Haris Csaba és Jáki Zsolt 2000-ben publikált kutatása a sérült személyek legnagyobb csoportjára, a mozgássérültekre fókuszál. (Haris–Jáki 2000) A felderítő kutatás célja a veszprémi mozgássérültek világának megismerése, lehetőségeik feltérképezése és az őket megillető jogok érvényesülésének vizsgálata volt. Az adatgyűjtés 1999. március 17. és május 1. között zajlott veszprémi mozgássérültek körében. A minta azok közül a veszprémi mozgássérült személyek közül került ki, akik valamilyen engedély, támogatás vagy hozzájárulás igénylése révén bekerültek a Polgármesteri Hivatal nyilvántartásába. Összesen 201 fő jelezte vissza, hogy hajlandó részt venni a kutatásban, és végül 150 értékelhető eredmény érkezett vissza a határidőig. Az 51 interjú és a 99 önkitöltős kérdőív kérdései kiterjedtek az akadálymentes közlekedés feltételeire, a segédeszköz-használatra, a közintézmények akadályoktól történő mentesítésére, az egészségügyi ellátásra, a foglalkoztatottságra, a lakáskörülményekre, a kulturális és sportolási lehetőségekre, valamint a rehabilitációra. A kutatás ugyan nem reprezentatív, de jól tükrözi a mozgássérültek helyzetét.
Viszonylag kevés kutatási adat van a fogyatékossággal élőkről, így elkerülhetetlen Bánfalvy Csaba rendkívül sokatmondó, 1995-ös kutatásának bemutatása. Az empirikus vizsgálat célja a felnőtt értelmi fogyatékosok életmódját és életminőségét meghatározó tényezők felderítése volt a családi, iskolai, munkahelyi, ellátottsági, szabadidős és társas kapcsolati jellemzők, valamint települési jellegzetességek alapján.
Az eredmények bizonyítják, hogy az értelmi sérültek életvitelét jelentősen befolyásolja a család szocio-demográfiai helyzete, a fogyatékossággal élő személy iskolai végzettsége, munkavégző képessége, lakóhelye, izoláltsága, valamint a velük szembeni attitűdök.
A családi hátteret tekintve az enyhe értelmi sérültek szülei rendelkeznek a legalacsonyabb iskolai végzettséggel, és náluk a legmagasabb a testvérszám, míg a középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékosok szülei közt nagyobb arányban fordul elő felsőfokú végzettség, és a halmozottan sérültek esetén a legnagyobb a szórás. A fogyatékossággal élő személyek iskolai végzettség tekintetében szintén nem egységesek. Az enyhe értelmi sérültek eredményei a legjobbak mind az általános, mind a középiskolában, de a középsúlyos és súlyos értelmi sérültek, valamint a halmozottan sérültek közül is a vártnál többen folytatták tanulmányaikat az általános iskola elvégzése után. Az azonban egyértelműen látszik a vizsgálat eredményei alapján, hogy az értelmi sérült gyerekek iskolai végzettsége az apai végzettség függvénye, az enyhe, a középsúlyos és súlyos értelmi sérültek esetén egyaránt. Minél képzettebb az apa, annál jobb a sérült gyermek iskolai előmenetele. Az intézetben élők képzettsége rendszerint alulmarad a családban élő értelmi sérültek képzettségén, és ők emiatt a munkavállalásban is akadályozottabbak.
Szabó Laura empirikus kutatásának célja a társadalmi támaszt nyújtó személyes kapcsolatháló szubjektív életminőségre gyakorolt hatásának feltárása volt, tehát azt vizsgálja, hogy a társas kapcsolatok minősége milyen összefüggésben áll az életminőség megítélésével a mozgáskorlátozott és az ép személyek körében. Ennek érdekében egyrészt fel kellett mérni a vizsgálatban résztvevő személyek társadalmi támaszt nyújtó személyes kapcsolathálóját, vagyis azt, hogy az adott személy kikkel áll olyan közvetlen kapcsolatban, akiktől szükség esetén segítséget kaphatna. Más részről elemezni kellett az egyének szubjektív életminőségét, boldogságot és elégedettséget mérő kérdések segítségével. Az adatgyűjtésre 2002. szeptember és 2003. március között került sor. A mintát Budapest harmadik kerületében élő 18 és 65 év közötti ép személyek és az ország egész területén élő, traumás sérülés miatt, felnőttként mozgáskorlátozottá vált személyek alkották. Összességében megállapítható a vizsgálatból, hogy a boldog személyek aránya magasabb, mint az elégedetteké. Az elégedettséggel és a boldogsággal az ép és a mozgáskorlátozott populáció esetén egyaránt szignifikáns összefüggést mutat az iskolai végzettség, a családi összjövedelem, a foglalkozási aktivitás és a családi állapot, továbbá a boldogság megítélése összefügg az életkorral, és a mozgáskorlátozottak esetén a településtípussal is. A kutatás bebizonyította, hogy létezik összefüggés a társadalmi támaszt nyújtó személyes kapcsolatháló és szubjektív életminőség között. Az életminőséget mindkét populációnál javítja, ha az egyén segítséget nyújthat a vele közvetlen kapcsolatban álló, őt támogató kapcsolatháló tagjainak, azaz minél nagyobb százalékban nyújt segítséget, annál jobbnak ítéli az életminőségét. Nem mindegy azonban, hogy a kapcsolatháló hány százaléka nyújt társaságot az egyénnek. Ha ez az arány magas, az ép populáció esetén magasabb szubjektív életminőséget jelent, a mozgáskorlátozott populációnál viszont éppen fordítva, minél többen nyújtanak társaságot az egyénnek, annál rosszabbnak ítéli a saját életminőségét.
Az akadályoktól történő mentesítéssel kapcsolatosan végzett aktuális vizsgálatot Gálné Kucsák Klára 2007-ben (Gálné 2007). A kutatás központi kérdése, hogy a magyar turizmus jelenlegi helyzete mennyiben segíti elő a látássérültek turizmusát, és ez által mekkora a szerepe a látássérültek életminőségének és integrációjának javításában.
Ha a korábban végzett vizsgálatok eredményeit nézzük, akkor konkrétan az inklúzió– integráció és az iskolai testneveléssel szorosan összefüggő és specifikusan csak a tantárggyal kapcsolatos adatokat nem találunk. Integráció–inklúzió, illetve integratív pedagógia témakörében azonban számos érdekes és figyelemfelkeltő eredményt olvashatunk, amelyek eredményei összefüggésbe hozhatóak saját vizsgálatunkkal is.
A közelmúltban végzett vizsgálatok rendszerezését Horváthné Moldvay Ilona (2001; 2005), illetve Dr. Csíkos Csaba (2005) munkája alapján kezdhetjük. Horváthné vizsgálatában kizárólag pedagógusokat kérdez meg az integrált oktatásról, hipotézisei között többek között feltételezik, hogy az integráló és nem integráló pedagógusok, és iskolák válaszai különbözőek lesznek. Érdekes felvetésnek számít az is, hogy a pedagógusoknak az integrációval kapcsolatban leginkább a szakmai kompetencia, a tájékozottság és együttműködés területén van a legtöbb bizonytalanságuk. Szintén ennek a kutatásnak az egyik alap hipotézise, hogy a vidéken található iskolák befogadóbb szemléletűek.
| 2.c Integrál-e a pedagógus | 2.d. Speciális ismeretek birtoklása | ||||
| n | % | n | % | ||
| igen | 93 | 56,7% | igen | 45 | 27,4% |
| nem | 66 | 40,3% | nem | 116 | 70,8% |
| adathiány | 5 | 3,0% | adathiány | 3 | 1,8% |
| összesen | 164 | 100,0% | összesen | 164 | 100,0% |
6. ábra: Integrálás és ismeretek megléte
Forrás: Horváthné 2005
A fenti táblázatból kitűnik, hogy a pedagógusok többségében integrálnak, viszont nem rendelkeznek a megfelelő speciális ismeretekkel. Ez a tény biztosan az integráció folyamatának színvonalát befolyásolja, hatékonyságát megkérdőjelezi.
Egy közös OKI-MTA kutatás keretén belül a fővárosban, 1998-ban integráltan nevelkedő gyermekek adatait feldolgozva ismerhetjük meg az erre vonatkozó tendenciát (Mikecz 2001). A magatartás és részképesség zavarral küzdő tanulók az integráltan neveltek és oktatottak legnagyobb számú csoportja. Őket követik a vizsgálati adatok szerint a beszédfogyatékosok, a nagyothallók, valamint az „enyhén értelmi fogyatékos” és mozgásfogyatékos tanulók. Ebben a vizsgálatban az integráltan neveltek között legkevesebb számú a többi érzékszervi fogyatékossággal rendelkező, autista és a „középsúlyos értelmi fogyatékos” tanuló. Magyarországon, a különnevelésen a magán- és alapítványi iskolák ütöttek először rést. Filozófiájukból is adódott, hogy felvállalták a gyermekek együttnevelését. Ebben a témakörben az egyik első integrációval foglalkozó kutatást 1988-ban Párdányi Teodóra vezette a „Korrekciós nevelés átfogó megalapozása” program keretében. Négy alapos előkészítő munkával kiválasztott enyhe fokban értelmi sérült tanuló részleges integrációját segítették és kísérték figyelemmel. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola által szervezett, a MKM által támogatott kutatás azonban pénzhiány miatt félbeszakadt (Párdányi 1991). 1990-ben Zsákán indult el egy „Korrektív célú integrált képességfejlesztő gyógypedagógiai program”. A részleges integráció keretén belül a gyógypedagógus, valamint az iskola pedagógusai közös munkával teremtették meg, hosszú folyamatban az integrált oktatás szakszerű pedagógiai kereteit tantervi változat, differenciált óravezetés stb. kidolgozásával. A differenciált foglalkozások a nem értelmi fogyatékos, de tanulási nehézséggel küzdő tanulókra is kiterjedtek (Papp 2004). Budapest XXII. kerületében 1991-ben elindult a „Széles korhatárú integrált óvoda” kísérlet a fenntartó támogatásával, és a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola szakmai segítségével és kontrolljával. „A kísérlet egyik fontos tapasztalata volt, hogy a program csak szakirányú gyógypedagógusokkal képes eredményesen működni” (Vargáné 2002). A 90-es évek közepétől – különösen a 93-as közoktatási törvény megjelenésétől egyre több intézmény vállalkozott a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelésére. (Gyermekek Háza, Budapest XIII. kerületi modell, Kincsesház Általános Iskola, Hétszínvirág Általános Iskola) Szorgalmazták az integráció valamennyi fogyatékossági területen való kutatását a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola szakemberei is.
A fővárosban, Kecskeméten és Jászberényben pályázati finanszírozással, spontán integrált gyermekek felkutatása, a már működő modellek nyomon követése volt a cél. A közelmúltban már ELTE Főiskolai karaként működve folytatták a kutatást. Kecskemét, Miskolc, Székesfehérvár és Baranya megye adatait dolgozták fel. A kérdőíves vizsgálat eredményeként megállapították, hogy a gyermekpopuláció 3%-át jelezték fogyatékossággal rendelkezőnek, és ennek a csoportnak a fele integráltan nevelkedik (Csányi–Perlusz 2001). Egy 2003-ban közzétett adat szerint Magyarországon a gyógypedagógiai képzésre szorulók közül óvodás korosztályban 68%, iskolások közül 17,8% vesz részt integrált képzésben (Lannert–Mártonfi 2003). Salné Lengyel Mária – Kőpatakiné Mészáros Mária: Az együttnevelés jelenlegi helyzete – egy OKI-kutatás tapasztalatai című munkában is egy felmérő kutatásról olvashatunk. Az Országos Közoktatási Intézet Program és Tantervfejlesztési Központjában 2000/2001-ben zajló kutatás a fogyatékos tanulók együttnevelésének-oktatásának területét érintette „Az integráltan nevelt-oktatott fogyatékos tanulók helyzete” feltárása témában. Locsmándi Alajos a Gyermekek Háza budapesti alternatív iskolában végzett vizsgálatokat és az együttneveléssel kapcsolatosan a következő fontossági sorrendet állapította meg a pedagógusok nézőpontjából: A pedagógusok által az iskolában fontosnak ítélt szempontok (ötfokú skálán):
7. ábra: Fontosnak ítélt szempontok a pedagógusok szerint
Forrás: Locsmándi 2009
A sorrendből látható, hogy a pedagógusok mely területeket tartják fontosnak az együttnevelés megvalósíthatósága szempontjából. Érdekes eredmény számunkra, hogy a sokak által hivatkozott „tárgyi feltételek” kategória egyáltalán nincs a kiemelten említett csoportban, mint ahogy a „sportélet” sem. Ugyanebben a kutatásban megtalálhatjuk az iskola legfontosabb tennivalóit az együttneveléssel kapcsolatosan: A pedagógusok elvárásai az iskolavezetéssel szemben:
8. ábra: Elvárások az iskolavezetéssel szemben
Forrás: Locsmándi 2009
A vizsgálat nagyon érdekes megállapítása, hogy a pedagógusok többségi jelöléssel a „mindenkor a gyermekközpontúságot képviselje” feladatot várják az iskolától, mint kiemelt feladatot; a tárgyi feltételek megléte itt sem kapott kiemelt szerepet.
Számunkra leginkább felhasználható vizsgálati eredményeket Deák Adrienn a Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének munkatársa anyagában találtunk (2009). Számos érdekes kérdésre keresett választ, többek között az elfogadás, befogadás, társadalmi elutasítás kérdéskörében, amelyekre mi is kíváncsiak voltunk. Figyelemre méltó megállapítása szerint nagyon erősen jelen van a sérült gyermekekkel kapcsolatos negatív megkülönböztetés. A vizsgálat értékét nagymértékben emeli, hogy eredményeit Spanyolországban végzett mintákkal hasonlította össze. Példaképpen a vizsgálatunkhoz kapcsolódó és számunkra legérdekesebb eredményeket mutatjuk be:
9-10. ábra: Eredmények a megkülönböztetéssel kapcsolatosan magyar és spanyol viszonylatban
11-12. ábra: Eredmények a megkülönböztetéssel kapcsolatosan társadalmi szinten magyar és spanyol viszonylatban
Az előző válaszokból kitűnik, hogy a nemzetközi összehasonlításban a spanyol eredmények mindenhol lényegesen jobbak, befogadóbb és elfogadóbb szemléletről tanúskodnak, amelyeket a saját vizsgálati eredményeink is hasonlóan megerősítenek.
13. ábra: Megkülönböztetés a pedagógusok részéről
Talán a legmegdöbbentőbb adatot ebből az ábrából olvashatjuk le, amelyből kiderül, hogy a szülők véleménye alapján a pedagógusok többsége megkülönbözteti a sérült gyermekeket. A vizsgálati anyagból kiderül, hogy Deák Adrienn ezt negatív aspektusú megkülönböztetésnek véli, hiszen korábban már utalt erre. Erre azért szükséges reagálnunk, mert kérdéseiben „bárminemű” megkülönböztetésről kéri a véleményt, ebben akkor pozitív aspektusú megközelítés is szerepelhet. A vizsgálatot végző szakember nyilvánvalóan a válaszadók által megfogalmazott és jelzett (kifejezetten) negatív véleményekre alapozta korábbi megállapításait.
Az integrált, inkluzív testneveléssel kapcsolatos legátfogóbb vizsgálatot Dimitriou Szilvia (2008) végezte. Vizsgálati eredményeiben a következő megállapításokat teszi:
- testnevelés órákon a fogyatékkal élő tanulók mindössze 42,9%-a vesz részt,
- a testnevelést oktató pedagógusok 63,9%-a nem ismeri a befogadó pedagógiát,
- a pedagógusok 76,7%-a nem szívesen vállalkozna speciális továbbképzésre,
- a megkérdezett pedagógusok 47,7%-a szerint a fogyatékkal élő tanuló ne mozogjon együtt a többiekkel, az együtt végzett mozgást mindössze 23, 8 % választotta, úgy vélik, hogy a sérült tanulóknak nem a többségi testnevelés órán, hanem külön foglalkozásokon kellene részt venniük,
- a megkérdezett pedagógusok 76,3%-a nem szívesen tanítana fogyatékkal élő tanulót,
- sérült tanuló oktatását a válaszadók mindössze 21,1% vállalná,
- a testnevelő tanárok nincsenek tisztában a fogyatékkal élő tanulók oktatását érintő fogalmakkal,
- a pedagógusok nincsenek szakmailag felkészítve az inklúzióra,
- a válaszadók egyértelműen negatívan állnak a lehetőséghez, hogy fogyatékos tanulókat oktassanak, erre a feladatra nem szívesen vállalkoznak,
- megállapítható tény, hogy a testnevelő tanárok nem ismerik a rájuk vonatkozó törvényeket.
Ezt a vizsgálatot azért tartjuk kiemelkedően fontosnak, mert állításaival igazolja és megerősíti saját vizsgálatunk eredményeit. Több olyan – számadatokkal is alátámasztott – következtetés található Dimitriou Szilvia vizsgálatában, amelyet érdemes összevetni az általunk végzett, és a későbbiekben részletezett vizsgálati eredményekkel. Az eredmények igazolják a negatív, esetenként elutasító hozzáállást, a szemléletváltás szükségességét és a továbbképzések hiányát az integrált testneveléssel kapcsolatosan.
| « Előző fejezet | Tartalomjegyzék | Következő fejezet » |
Események
Jelenleg nincs aktuális esemény.