7. 7. Interjúk

7.1. Szülői hozzászólások az iskolai integráció magyarországi helyzetéhez

Annak érdekében, hogy az integráció folyamatának mai helyzetéről tapasztalatokat szerezzünk, interjúkat készítettünk a résztvevő érintett célcsoportok alanyaival. Mindenképpen szerettük volna meghallgatni az iskolavezetőket, a szülőket és az integrált oktatásban érintett tanulók véleményét is. Ami nagyon megkönnyítette a dolgunkat, hogy a megkérdezettek szívesen nyilvánítottak véleményt erről a témáról.

L. Benedek szülei a következőket mondták el az integrált oktatással kapcsolatosan:

Kérem, mondják el miért sajátos nevelési igényű kisfiú Benedek?

„8 éves kisfiunk, Benedek az idén kezdte meg az általános iskola első évét. 2 éves korában derült ki, hogy van egy jóindulatú daganata a gerince mellett, ill. a gerinc egy részében. Ez a daganat a bal lábát mozgató izmokat és idegeket nyomja, ami miatt ezt a lábát csak korlátozottan használja. Izmai nem fejlődtek kellőképpen és az évek folyamán gerinc- és medenceferdülés alakult ki nála. Bal lába vékonyabb és gyengébb, 6 éves korára, pedig egy másodlagos csípőficamot kellett korrekciós műtéttel rendbe hozni. E miatt a műtét miatt egy évvel később kezdte meg az iskolát.

3 éves kora óta járunk vele speciális úszófoglalkozásra Tóvári Ferenchez, most pedig már integrált úszásoktatásra az egyetem uszodájába, a Korai Fejlesztő Intézetbe konduktorhoz és gyógytornára.

A daganata miatt kapott kemoterápia következtében Benedek gyermekektől kissé elkülönítve élt 4 éves koráig. Gyermektársaságtól eléggé idegenkedett, nehezen oldódó, visszahúzódó kisgyerek lett. Az orvosoktól való félelme miatt nehezen barátkozott felnőttekkel is. Ez alatt az idő alatt az úszásfoglalkozásokon egyénileg vett részt. Ferit bizalmába fogadta, ehhez Feri kitartására és türelmére volt szükség. Hosszú időbe telt, míg szívesen és felszabadultan ment a vízbe.”

Mikor találkoztak először integrált foglalkoztatási formával?

„7 évesen sikerült először csoportfoglalkozásokba integrálni, mivel addigra biztonságban érezte magát a vízben, úszáshoz szükséges alapelemeket megtanulta, ami által mozgásában nem volt túl nagy a különbség a többi gyermekhez képest. Mi az úszást, mint sportot azért választottuk Benedek számára, mert a vízben való mozgás lehetőséget adott a visszafejlődött izmainak erősítésére, karbantartására, ami gyógytornával nem ennyire hatékonyan fejleszthető. Koncentrálnia kell, figyelnie kell és azzal, hogy megtanul úszni, nő az önbizalma. És ezt az úszófoglalkozásokon játékos formában, örömmel sajátítja el.

Ez volt az életkor, amikor Benedek az óvodában is egyre jobban érezte magát, sikerült barátokat szereznie és aktívan vett már részt a foglalkozásokban. A csípőműtét kissé megakasztotta ezt a folyamatot, de a kb. fél éves lábadozása után viszonylag könnyen újra beilleszkedett az ovis és az úszócsoportba.”

Milyen iskolát szerettek volna kisfiúknak?

„Az iskolában normál osztályba szerettük volna íratni, mert úgy gondoltuk ez a módja annak, hogy megtanuljon együtt élni a betegségével. Ez sikerült is. Az iskola kiválasztásánál próbáltunk arra törekedni, hogy lehetőleg egyszintes iskolát találjunk, vagy kevés és széles lépcsővel rendelkezőt, ahol elfogadják Benedeket a sajátosságával együtt is, ugyanakkor elérhető közelségben legyen, hogy ha nagyobb lesz, egyedül haza tudjon jönni. Sajnos azonban ilyen iskolát nagyon nehéz találni. Meglepően jól fogadta az iskola vezetése és az osztályfőnök Benedek betegségét. Ez pozitívan hatott Benedekre is.”

Önök szerint az iskola fel volt készülve Benedek fogadására?

„Az iskola azonban nincs felkészülve mozgáskorlátozott gyermekek fogadására. Ez alatt azt értem, hogy nincs rámpa, lift, ami megkönnyítené a közlekedést. Az iskola alapszabályában nem szerepel a mozgásfejlesztés, mivel akkor kötelező lenne akadálymentessé tenni az iskolát. Ehhez azonban nincsenek pénzügyi lehetőségeik. Benedek részleges felmentést kapott az ortopéd orvosa javaslatára a testnevelés foglalkozások alól és speciális tornát kell számára biztosítani. Ezt az iskola nem vállalta, de segített annak elintézésében, hogy képzett gyógytornász járjon ki az iskolába Benedekhez heti egyszer az egyik testnevelésóra helyett. A testnevelő tanár szintén nagyon segítőkész. Felkereste Benedek gyógytornászát, aki évek óta foglalkozik vele, hogy segítséget kérjen tőle, ill. konzultáljon vele. Így Benedek részt tud venni a testnevelésórákon úgy, hogy a számára nem ajánlott gyakorlatokat nem végzi. Úgy vesszük észre, hogy Benedek szívesen jár iskolába és testnevelésre is, nem érzi „másnak” vagy kirekesztve magát.”

Milyen tapasztalataik vannak az integrált oktatással kapcsolatosan?

„A többi kisgyermekkel együtt tanulva ő megtanul alkalmazkodni az egészségesekhez, motiválják a többiek. Ugyanakkor a gyerekek is megtanulhatják a toleranciát egy kissé más gyermekkel szemben.

Mivel Benedeket kiskorától kezdve gyógytornára és úszásra járatjuk, megtanult összpontosítani, figyelni, igen jó a koordinációs képessége és egyensúlyérzéke. Kevésbé mozgékony, mint a korabeli gyerekek, nyugodtan tud maradni, képes feladatokra koncentrálni. Ezért neki nem okozott nehézséget a tanórákon vagy csoportos foglalkozásokon való fegyelmezett részvétel, mint sok más gyereknél”.

Alsó tagozatos tanítónő véleménye az integrált oktatásról:

Mi a véleménye és melyek a tapasztalatai az integráció magyarországi helyzetéről?

„Az integráció Magyarországon egyáltalán nem megoldott. Integrálni csak úgy lehet, hogy a pedagógus mellett egy fejlesztő pedagógus is áll és segít. Ezért sikerült Finnországnak az első helyre kerülni az integráció folyamatában.

Én két tannyelvű iskolában tanítok, az osztályomban két sajátos nevelési igényű, problémás kisfiú van. Az egyik autisztikus (de kezelhető), a másik kisfiú IQ szintje 82 volt. A legnagyobb problémát az értelmiségi szülő jelenti, aki nem látja be, hogy gyermeke sérült és képtelen a többiekkel együtt haladni. A szülő várja a csodát, tolja és húzza az időt. Számomra a probléma ott kezdődik, hogy bármilyen mérést, fejlesztést, terápiás foglalkozást csak szülői engedéllyel lehet végezni. Ezzel az iskola keze meg van kötve. Papírokat gyártunk és iktatunk önmagunk védelmében, hogy legalább támadás ne érhessen minket. A szülő a rengeteg segítségnyújtás ellenére az iskolát és az osztálytársakat okolja a fia sikertelenségéért. Mivel az értelmi fogyatékosságnak kritériumai vannak, az ilyen gyermeknek is joga van az iskolánkban tanulni. Kérdem én: és a többi 23 gyermek joga a nyugodt tanuláshoz nem sérül?”

Milyen előnyei és hátrányai vannak az integrált oktatásnak?

„Mindenképpen előny, hogy a többi kisgyermek megtanul az ilyen gyermekkel megértően bánni, segíteni. Hogy ez és mindez jó-e a kisgyermekeknek, az már egy másik kérdés.

Tud-e a sérült gyermek fejlődni ebben az esetben? Egyértelműen lehet rá válaszolni, hogy a saját tempójának megfelelően nem. A követelmények állandóan magasabbak lesznek, mindig újabb elvárások elé vannak állítva. A másik nagy hátrány számukra a kétnyelvűség. Az ilyen lassan haladó gyermeknek én teljes felmentést adnék az idegen nyelv tanulása alól. Inkább az anyanyelvén kéne őket fejleszteni, illetve a matematika terén. A legfontosabb azonban az lenne, hogy az életre kellene nevelni őket!

Ne szánjuk, hanem segítsük őket! Segítsünk szakemberekkel, kiemelt és speciális oktatással!

De! Egy olyan országban, ahol az oktatástól csak el és megvonnak állandóan az integráció folyamatának bevezetésére esély, és remény sincs! Így marad az elkötelezett, mazochista, önkínzó pedagógus”.

Egy érintett szülő véleménye az integrált oktatásról:

Kérem, mondja el tapasztalatait az integrált oktatásról!

„Gyermekem születésekor rövid időre oxigénhiányos állapotba került. Emiatt sokat késett nála a beszéd kialakulása és a mozgásfejlődése is elmaradt a korához képest. Az első negatív tapasztalatunk az volt, hogy a gyermekorvos, a védőnő és az óvónők sem említették a lehetőséget, és nem javasolták a szükségességét a korai fejlesztőnek. Az integrált óvodai fejlesztést nem tudták biztosítani. A korai fejlesztés nem integráltan és nem az óvodában történik, emiatt a gyerekek a szükségesnél hosszabb időre kiesnek a csoportjuk életéből. A korai fejlesztőben erős hangú, temperamentumos és kifejezetten szigorú pedagógus is foglalkozott a félénk, visszahúzódó gyermekemmel, emiatt a fiam több ízben is magába zárkózott a foglalkozásokon.

A kötelező iskolai beíratás időpontja megelőzte a tanulási képesség vizsgálatának időpontját. Ez teljesen abszurdum!

Pozitívum azonban, hogy összességében a korai fejlesztő óriási segítséget jelentett gyermekem iskolára történő felkészítésében. Az iskolai fejlesztő pedagógusok munkája is elengedhetetlen gyermekem felzárkóztatásához.”

Érték-e kellemetlen, esetleg sértő megnyilvánulások a gyermekét?

„ Gyermekemet már óvodás korától érték kellemetlenségek a társai részéről. Az iskolában ez a folyamat csak tovább folytatódott. Pedagógusai a probléma kezelése helyett annak elkendőzésével foglalkoztak, ami az iskolai pszichológus segítségét tette szükségessé fiam lelki állapotának javítása érdekében. Bár nagyon lassan és hosszadalmasan kialakuló folyamat, de az osztályközösséghez való viszonya ma már több pozitív elemet tartalmaz.

Fiam rendkívüli mértékben félt a víz alá merüléstől. Varázslatos, ahogy 10 foglalkozás alatt az úszóoktatók a fiam bizalmába férkőztek és elérték, hogy félelem nélkül merüljön le a víz alá. Ez nekünk, szülőknek évek óta, kitartó próbálkozással sem sikerült. Az integrált úszó foglalkozásokat láthatóan nagyon élvezi. Sokat jelent számára és számunkra is, hogy egyénileg és csoportosan is foglalkoznak vele.

Már fiam tanulmányai során fény derült túlzott megfelelni vágyására és csillapíthatatlan győzni akarására, ami társul egy kudarctól való indokolatlan félelemmel. Gyermekem érdekében végzett munkájukat nagyra értékeljük”!

Testnevelő tanárnő véleménye az integrált oktatásról:

Kérem, ismertesse a tapasztalatait és véleményét az integrált testneveléssel kapcsolatosan!

„Augusztus végén, iskolakezdés előtt pár nappal tudtam meg, hogy nem csak felsőben és gimnáziumban fogok tanítani, hanem egy elsős osztályt is kapok. Nem tanítottam még ilyen kicsiket, ez már magában kihívást jelentett számomra. Még aznap elkezdtem az elsős tanmeneteket böngészni. Aztán másnap az osztályfőnök kérdezte tőlem, tudok-e róla, hogy van egy SNI-s kisfiú az osztályban? Szinte minden osztályban van, (általában „dys-esek”) gondoltam magamban, ez testnevelés órákon nem szokott gondot okozni.

Az osztályfőnök átadott egy szakértői véleményt a kisfiúról, aminek az első oldalán vastagon szedett betűkkel a következő diagnózis állt: „Tu. Paravertebralis Scoliosis; Luxatio coaxe l.s., Dyslalia” Aztán alatta 6 sornyi latin szöveg a betegség előzményeiről. (A gyermeknél 21 hónapos korában daganatot találtak a gerincen, emiatt a végtagjai pettyhüdten bénultak, nem teljesen, tehát tudja őket használni. A bal lába jelentősebb mértékben érintett, ennek hossznövekedése és körfogata is elmarad a jobbétól, jelenleg 3-4 centiméteres végtaghossz különbség áll fenn. A bal csípőhajlító és közelítő izmok feszesek, rövidülésre hajlamosak. A végtaghossz különbség miatt kettős görbületű scoliosis alakult ki.) Ekkor tudatosult bennem, hogy a kisfiú mozgássérülése miatt sajátos nevelésű igényű és nem az értelmi képességei miatt. A teszt eredménye szerint Benedek értelmi képessége az átlagtartomány felső határára esik. A szakvélemény a diagnózis és a mozgásállapot alapján indokoltnak tartotta a gyermek testnevelés alóli felmentését.

Egyeztetve a szülőkkel és az osztályfőnökkel mégis úgy döntöttünk, hogy Benedek részt fog venni a testnevelés órákon. Természetesen az egészségére károsan ható vagy számára nem megengedett gyakorlatokból és játékokból kimarad. És sajnos sok ilyen van. A gerincre ható fokozott terhelés, teherhordás, atlétikai mozgásanyag – futások, ugrások, szökdelések –, talajtorna elemei – tulajdonképpen szinte minden elem, hiszen a csípője síkja nem kerülhet a váll síkja fölé –, illetve az asszimetriát fokozó testhelyzetek és mozgások.

Az iskola, ahol tanítok két-tannyelvű, így nagy hangsúlyt fektet a német, a sváb hagyományokra. Ezért nálunk a heti három testnevelés órából egy mindig táncóra és csak a másik kettő testnevelés. Táncot tanító kolléganőm szintén be tudta vonni Benedeket az óráiba, mondván az elsősök még csak egyszerű lépeseket, koreográfiát tanulnak, amit a kisfiú meg tud tenni. Illetve az iskola szervezett egy gyógytornászt, aki az egyik testnevelés óra alatt Benedekkel tornászott az iskola fejlesztő termében. Addig én a másik 25 kisdiáknak testnevelés órát tartottam. Általában ezeken az órákon voltak többségében az ugró-szökdelő gyakorlatok, futóiskola, társhordások és sorversenyek. Azoknak az óráknak az anyagát, amelyeken Benedek is részt vett, pedig próbáltam mindig úgy összeállítani, hogy ő is részt tudjon venni, ha nem is mindegyik, de a legtöbb feladatban. Ezeken az órákon szoktunk gimnasztikázni, különböző járásokat gyakorolni (lábujjon, sarkon, talp éleken, utánzó mozgások közül pók és rákjárások), babzsák gyakorlatokat végezni. Bordásfalon mászni, függőállásban haladni, ferdepadon lesétálni, lecsúszni, hason húzódzkodni, illetve feladatokat végezni labdával, gurítások, átadások, célba dobások, hiszen ezek mind olyan gyakorlatok, amiket a kisfiúnak meg szabad csinálni és meg is tud tenni! Szinte minden órán valamilyen fogócskával melegítünk be, amiből sajnos Benedeket eleinte ki kellett hagyni. Aztán kitaláltam néhány fogójáték átalakítását, hogy a megfogott játékosokat hogyan lehet kiszabadítani. És természetesen a „szabadító emberkék” egyike mindig Benedek. Egy fogójátékot különösen kedvel – hiszen ő az első, aki jelentkezik fogónak –, ez pedig nem más mint a „Kutyafogó”, amikor a fogónak négykézláb kell megfognia társait és akit megfogott szintén „kutya” lesz. És az órák elmaradhatatlan záró kelléke a Tűzharc játék, amit szintén szívesen játszik. Így tulajdonképpen a kisfiú mindhárom órán hasznosan foglalkoztatva volt.

A tanév második felében azonban nem alakult ilyen jól az órarend. A táncóra megcserélődött az egyik testnevelés órával, azzal a testnevelés órával, amikor Benedek gyógytornásszal dolgozott. Így kimarad a táncból, viszont ott van heti két testnevelés órán. Ami nem jó! Sem a tánc szempontjából, hiszen kimarad egy olyan órából, amin eddig teljes értékűen tudott a társaival mozogni és nem jó a testnevelés órák szempontjából sem. Nem jó, mert nem lehet minden testnevelés órán csak olyan feladat, amit a kisfiú is meg tud tenni, hiszen akkor a társai soha nem futnának, szökdelnének. A kicsik nagyon nagy odafigyelést igényelnek, úgyhogy nehéz külön feladatot adni a kisfiúnak úgy, hogy rá is tudjak figyelni. 25 társa is megkapja a feladatokat és még hibát is kellene javítani mindenkinek. Ilyenkor a legjobb az lenne, ha a kisfiú gyógytorna gyakorlatokat tudna végezni. A tanév elején részt vettem – és szorgosan jegyzeteltem – a kisfiú egy gyógytorna óráján a gyermek klinikán, amire délutánonként az édesanyjával járt. A gyógytornász hölgy nagyon segítőkészen elmondta, hogy Benedek min is megy keresztül már 21 hónapos kora óta és „lefordította” nekem a szakvéleményen lévő orvosi szöveget, illetve megmutatta a gyermek utolsó leleteit. Azért szerettem volna megismerni a gyakorlatokat, hogy testnevelés órákon tudjak majd külön feladatokat adni a kisfiúnak. Ez volt az én elméletem. Természetesen ez gyakorlatban nehezen valósul meg, hiszen ehhez hely kellene és még egy ember. Sajnos a terem nagyon kicsi, ahol az alsósoknak órájuk van, így is alig férünk el. Ha leraknánk egy tornaszőnyeget a kisfiúnak félő, hogy a többi figyelmetlensége miatt esetleg valami sérülés történik. Hiszen a legtöbb gyógytorna feladatot hason fekvésben, illetve háton kellene Benedeknek végeznie. Ráadásul, ahhoz, hogy használjon is nagyon pontosan kell végezni, amit egy ilyen kisgyermektől még csak akkor várhatunk el, ha valaki folyamatosan mondja a feladatot és kontrollálja a mozgásvégrehajtást. A helyhiány miatt a bordásfalat szoktam választani, ezen függőállásban és függésben végrehajtható gyakorlatokat végez a kisfiú egyedül, míg a többi dolgozik velem.

Véleményem szerint az első félévben nagyon jól sikerült megoldanunk a kisfiú integrált oktatását, ha csak részlegesen is (csak egy órán kellett külön dolgoznia), hiszen tudott a társaival felszabadultan mozogni, mind tánc, mind testnevelés órán. Jóleső érzés volt mosolyogni látni egy-egy játék, gyakorlat közben. Biztos vagyok benne, hogy ha csak egy pillanatra is, de el tudott feledkezni hiányosságairól, és társai sem érezték, hogy Benedek „más” lenne, mint ők. Számomra is nagy örömet okoz, amikor jól teljesít, ügyesen játszik, legyen az csak egy apró mozdulat, egy fogyasztó játékban egy jó találat…”

Volt-e olyan periódus, amikor nem sikerült az integráció?

„A második félévben azonban többször szembesült azzal, hogy nem tud végrehajtani gyakorlatokat, a társai is látják, hogy kimarad feladatokból, összesúgnak és bizony nem minden kisgyermek elfogadó és megértő. Azt hiszik, hogy kivételezek, és a kisfiú több figyelmet kap és bizony ennek hangot is adnak, hiszen ők is megkövetelik a tanár figyelmét. Bizony ez Benedeknek sem használ, ha ilyesmit hall.

Azon vagyok, hogy a következő tanévben visszaálljon az első féléves rend és Benedeket a lehető, legkevésbé kelljen differenciáltan oktatni a mozgásos órákon.”

Alsó tagozatban tanító pedagógus véleménye:

Kérem, pedagógusként foglalja össze tapasztalatait az integrált oktatással kapcsolatosan!

„A gyermek szemszögéből vizsgálva pozitív tapasztalataim a következők:

ép, az ő szempontjából teljes társaival nevelődik együtt, így sok jó mintát kaphat,
ha már megtörtént a diagnosztizálás, fejlesztik elmaradt képességeit (szerencsés esetben!),
figyelembe veszik, tolerálják, miért nem tud úgy haladni, mint társai,
ő maga is elfogadhatja magát korlátaival együtt, nem kell butának, gyenge tanulónak éreznie magát,
segítik, hogy szociális helyzete (társaival kialakult viszony, osztályban megítélt helyzete) pozitív irányba elmozduljon,
a pedagógusok a szülőkkel, kollégákkal jól együttműködve sikeresen dolgozhatnak a tanulóval együtt.

Negatív tapasztalataim:

sokszor szembesül azzal, amit ő nem tud adott esetben nem is tudhat,
vannak kevésbé elfogadó gyerekek és sajnos pedagógusok is, akik a szakvéleményben leírtak ellenére sem tartják másnak a gyereket „mint lusta, rendetlen gyerek, akivel ezen túl most kivételezni kell”,
szülei türelmetlenek, nem értékelik kellőképpen előrehaladását, hiszen neki a normál tananyag elsajátítása során sokkal többet kell teljesítenie,
sajnos a gyerekek közt is mindig akad, aki az „ilyen” társát csúfolja, kigúnyolja, nevetségessé teszi,
sokkal több munkát igényel a tanulótól, hogy teljesítsen, még ha megvannak a korlátai, mentességei.

A pedagógus szemszögéből vizsgálva pozitív tapasztalatom, hogy

nagyon nagy öröm, amikor a gyerek jól teljesít,
a többiekben (gyerekek) az empátia, segítőkészség jól fejleszthető, kiaknázható,
nevelési szempontból akár példa is lehet egy integrált tanuló, aki lám, megállja a helyét a normál tanrendű iskolában is,
nagyobb kihívás az ő eredményes oktatásuk.

Negatív:

gyakran nem tudjuk, hogy „mit hol merre meddig”
írhat ő normál tananyagból dolgozatot?
hogy értékeljem a munkáját?
mennyivel kérhetek tőle többet, mint az ép társaktól?
nem ártok én most ezzel, hiszen a szakvéleményben ennyire sarkosan nem szerepel minden
a többi gyerek azt gondolja, kivételezek az adott tanulóval
nehéz megállapítani hol maradt el, hol kell kezdeni a fejlesztést
nagyon idő- és munkaigényes a fejlesztés
nem mindenki ért hozzá, aki tanítja a gyermeket
állandóan különleges figyelemben kell őt részesíteni, pedig a „normál” gyerekek is ugyanúgy követelik a figyelmünket
sokszor szélmalomharcot vívunk szülővel, kollégával
nagyon hosszú és nehézkes az út, mire kiderül minden, és fejlesztésre kerül a sor (néha majdnem egy év is eltelik a vizsgálat kezdete és a fejlesztés kezdete között.”

Iskolavezető asszony véleménye:

Kérem, az iskola vezetőjének szempontjából, ismertesse az integrált oktatás mai helyzetét, bevezetésének nehézségeit!

„A mai iskolarendszerben az integráció megvalósulását több értelemben is használják. Leggyakrabban a tantárgyi integráció, ill. az együttnevelés viszonylatában. Úgy gondolom, hogy dolgozatodban talán ez utóbbi területtel foglalkozol.

Szerintem a mai iskolarendszerben jó kezdeményezések vannak az együttnevelésre, de korántsem általános.

Ma még inkább speciális iskolákban, ill. elkülönített osztályokban foglalkoznak a valamilyen szempontból „más” gyerekekkel.

Az integrált iskolai nevelés elterjedésének több oka is van. Az egyik a szemléletváltozás hiánya, a másik anyagi eredetű.

A szemléletváltozás szempontjából fontos megjegyeznem, hogy:

ma Magyarországon a munkanélküliség óriási, rendelet szabályozza ugyanakkor, hogy a munkáltatónak az összes dolgozói létszám 5%-ában megváltozott munkaképességű embereket kell foglalkoztatnia, ennek elmulasztása esetén komoly bírságot (személyenként majd egymillió forintot) kell fizetni. Ha ezzel szembekerült egy „ép” munkanélküli ember, berzenkedni kezd, ezt a családja előtt sem titkolja, hallják hát a gyerekei is. Nehéz nekik megmagyarázni, hogy miért kell egy bizonyos embercsoporttal toleránsabban, másként viselkedni
a szülőket meg kell győzni arról (jó példák bemutatásával), hogy az ő „ép” gyermeküknek semmi hátránya (sőt akár előnye is lehet) nem származik abból, ha az osztályába olyan kisgyerek is jár, aki „más” mint ő, akivel másként is foglalkoznak, akire akár több időt is szentelnek. A gyerekek ugyanis elfogadóak, nincs bennük előítélet mindaddig, míg ezt a felnőttek nem plántálják beléjük
az integrált nevelés általánossá válása szempontjából kiemelkedően fontos, hogy a pedagógusok megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek e terület elméletéről és gyakorlati módszeréről. Elkerülhetetlen a leendő pedagógusok korszerű képzése a felsőoktatásban, ill. a már működő pedagógusok megfelelő továbbképzése.

Anyagi vonatkozások szempontjából megjegyezném, hogy:

az integrált nevelés szakszerű megvalósításának szükséges feltételei vannak. Ilyenek: gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, logopédus, pszichológus, pedagógiai asszisztens foglalkoztatása. Napjainkban lehetetlen az ő foglalkoztatásuk anyagi fedezetének kigazdálkodása
az iskolák normatív finanszírozása ma a nagyobb osztálylétszámoknál kedvezőbb. Az ősztől engedélyezett 39 fős csoportok esetében egy tanító alkalmazásával elképzelhetetlennek tartom a megvalósítást még akkor is, ha elhivatott, korszerűen képzett kollégáról van szó
a megfelelő létszámú szakember, az elkötelezettség mellett sem valósítható meg az ép és pl. mozgássérült, látássérült diákok együttnevelése akadálymentesítéssel nem rendelkező intézményekben, és ha hiányoznak a speciális eszközök a megvalósításhoz

Szép példákat láthatunk egy-egy alkalommal az ép és sérült gyermekek együttversenyzésére, de ez ritka, mint a fehér holló.”

Gyógytornász szakember véleménye:

Gyógytornász szakemberként mi a véleménye az ép és sérült gyermekek közös foglalkoztatásáról?

„Mindenképpen jónak találom az integrált oktatást, bizonyos határokon és kereteken belül. Azok a gyermekek, akik integrálhatóak nagyon sokat tanulhatnak az ép társaiktól és ez fordítva is igaz. A sérült gyermekektől is sokat tanulhatnak az épek. Nagyon érdekes látni, hogy milyen érdekesen dolgoznak együtt a gyermekek bizonyos feladatokban, jó látni, ahogy beveszik a sérült gyermeket a játékokba, és velük közösen próbálnak meg tevékenykedni. Ezek az integrált foglalkozások a pedagógusok számára is nagyon sok új információt adnak. Természetesen a speciális foglalkozások, fejlesztő hatású mozgások szegregált végeztetése is nagyon fontos, hiszen a szakmaiság itt hatványozottabban biztosított. A testnevelő tanárok alkalmasak lehetnek az integrált oktatásra, de mindenképpen fel kell őket készíteni a specifikumokra, nehogy valamilyen sérülést vagy kárt okozzanak a gyermekeknél.”

Összességében elmondható, hogy az interjúk alátámasztották a vizsgálatban tapasztaltakat. Nagyon sok eltérő és különböző állásponttal találkozhatunk, függően attól, hogy ki milyen szereplőként van jelen az integrációban. Az érintett szülők nagyon pozitívan nyilatkoznak, de az érintett pedagógusoktól is olvashatunk nagyon értékes és segítő hozzászólást. Az iskolákat vezetők, pedig hangoztatják a nehézségeket és azokról az anyagi, és tárgyi feltételekről szólnak, melyek nélkül megvalósíthatatlan az ép és sérült gyermekek közös oktatása, nevelése. Egyértelmű a képzés, illetve továbbképzés szükségessége, illetve az akadálymentesítés is. Ami egyértelműen levonható következtetés, hogy bár nagy nehézségek árán, de megfelelő hozzáállással és szemlélettel megvalósítható az integrált testi nevelés. Ehhez azonban legalább a befogadó, elfogadó szemlélet fogalmi, ismereti szintjével tisztában kellene lenniük az érintetteknek.

7.1. Szülői hozzászólások az iskolai integráció magyarországi helyzetéhez

Az integrált iskolai oktatás témakörével kapcsolatosan megnéztük az országos helyzet alakulását is. A hozzászólások megismeréséhez az Internet forrásait hívtuk segítségül. A www.logout.hu (2010.03.20.) portálon találtunk egy témát, amely nagyon érdekes és tanulságos véleményeket tartalmazott a hozzászólóktól. A téma címe: Integrált oktatás a magyar iskolákban. A véleményeket 2010. március 20-án töltöttük le az interneten szereplő szövegezéssel és a megjelenés alapján szó szerint idézzük mindegyik hozzászólót.

Hozzászóló véleménye:

„Egy szóval én is rettegek, hogy mi lesz, ha a gyerekeim olyan osztályba kerülnek, ahol kényszerűen "integrálják" őket olyanokkal, akik megkeserítik a pedagógusok és a diáktársak életét. Nem kell a cukormáz, nem kell a habfelhő, erről van szó. A feleségemmel együtt minden időnket azzal igyekszünk tölteni, hogy a gyerekekkel foglalkozzunk, hogy értelmes, okos, becsületes emberek legyenek belőlük, akik tisztességesen meg tudnak élni. Mit fogunk tudni ebből megtartani, miután bekerültek az iskolába, és olyan példákkal találkoznak, ahol se a becsület, se a munka, se a tanulás nem érték?

Félreértés ne essék, nekem nem elsősorban az integrált gyerekekkel van a gondom, hanem a szüleikkel, illetve azzal az értékrenddel, amit sokszor képviselnek. Nem az a bajom, ha egy jóravaló szülőpárt megver a sors azzal, hogy a gyerek (mondjuk orvosi műhiba miatt) oxigénhiánnyal születik és ezáltal nehezebben tanul. A gondom azzal van, amikor alkoholista anyuka még dohányzik is a terhesség alatt, többszörösen hátrányos gyermekét pedig (aki viselkedészavaros, tanulási zavaros és még hozzá neveletlen is) berakják a lányaim vagy fiaim mellé a padba. Erre varrjon valaki gombot!”

Hozzászóló véleménye:

„Nekem egy ismerősöm tanárnő egy olyan iskolában, ahol egy osztályban csak 6-an járnak és mégis három félét kell oktatnia, egy gyereknek összeadást, egynek szorzást, a többinek a normál ötödikes tananyagot. Nem irigylem.

Én elsősorban szülői hibát látok. A gyerekek szeretethiányosak, nem foglalkozik velük senki iskolán kívül, nem tudják ezért megtanulni az emberi "normákat", már ha van még ilyen. Abban az iskolában csak egy igazán beteg gyerek van, ő autista, de nem vele van a legtöbb probléma.”

Hozzászóló véleménye:

„Érdekes, de valahogy úgy láttam kb. 20 évvel ezelőtt, hogy akkor nem volt szükség ilyen integrált okosságokra. Nem hiszem, hogy butább lett az átlag gyerek. Mi változott azóta? Beköszöntött a nagy szabadság: a gyereknek ma már mindent lehet. Vannak osztályok, ahol a gyerek kineveti a tanárt, sőt meg is verheti, vagy bejön a szülő tanárt verni. Ahol ilyen gyerek van, ott képtelenség tanítani, mert a tanárokban óriási a stressz. Ezen kívül megjelent a mobil és a laptop, meg az mp3 lejátszó. Órán lehet ezekkel szórakozni. A tanár kezében semmilyen eszköz sincs a szép szón kívül. A megoldás: meg kéne nyirbálni ezeket a szabadságjogokat. Aki nem ért a szép szóból, arra nyomást kell gyakorolni. Az ilyen bajos gyereket meg kéne pofozni, aztán tanulna rendesen. A verekedő szülőt meg 1 évre becsukni. Nem az IQ-val van itt a baj, hanem a mértéktelen szabadsággal. Rengeteg a lusta gyerek, köztük sok jó képességű is van. És mindez azért, mert senki nem követeli meg tőlük, hogy tanuljanak. Pl. a kínai iskolákban azért van rend, mert a tanárt tisztelik, és a tanár megköveteli a rendet, és ehhez meg is vannak az eszközei. Fura módon a gyereknek sem azon jár az esze, hogy linkeskedjen. Én még nem hallottam olyat, hogy Kínában tanárt vernek, mert az a szülő megnézhetné magát. Elbeszélgetnének vele a rendőrségen. Márpedig ott szó szerint ezerszer több iskola van.”

Hozzászóló véleménye:

„Egyértelmű, hogy szegregálni kell, ennyi! A szezont a fazonnal ne mossuk össze. Szerintem kevés az a gyerek, aki egy számára erősebb csoportban jobban fog teljesíteni... azt válogatni kell, mert kudarc érheti és semmi értelme a dolognak viszont a gyengébb lehúzza az okost és legtöbbször mindig ez érvényesül.”

Hozzászóló véleménye:

„Nem lehetne úgy megoldani, hogy a hagyományos iskola egyik termében van a szegregált osztály, külön tanár, külön tanterv, fejlesztik őket? De együtt vannak a szünetekben és a készségfejlesztő órákon is, mint pl. rajz, testnevelés, ének, együtt vannak az ünnepségek, meg minden más is. Együtt is esznek. Így mindkét csoport megszokja a másik jelenlétét, tanulhatnak egymástól, toleránsabbak lehetnek, megismerhetik egymást, de a költségek nem sokkal magasabbak, csak egy-két tanárt kell külön fizetni és egy plusz termet fűteni. Viszont a lemaradókat fejleszthetik, a jobbak pedig tanulhatnak rendesen.”

Hozzászóló véleménye:

„Ez is egy működő dolog lehetne. Nyugatra (pl. Svédországban) egyébként úgy történik az integrált oktatás, hogy az értelmi fogyatékosok/stb. is ott ülnek a többiekkel egy osztályban, de mindegyik mellett ül egy gyógypedagógus, aki segít nekik a haladásban, tanulásban.”

Hozzászóló véleménye:

Nem kellene általánosítani!!! Az én fiam is SNI-s, gyengénlátó gyermek, ugyanis a látás, hallás stb. károsodásban szenvedő gyermekek is ide tartoznak. Most jár 2. osztályba integráció keretében, ún. normál iskolába. Az osztályba ő az egyik legjobb tanuló, a látássérülése ellenére klasszisokkal jobban olvas, számol, mint némely "normális" osztálytársa.

A feleségem óvónő és fejlesztőpedagógus egy "normális" oviban ahol működik az integráció, három SNI-s gyermek jár a csoportjába. A csoport életét az általatok normálisnak nevezett gyermekek fejlődését, iskolára felkészítését egyáltalán nem akadályozza, illetve gátolja az SNI-s gyermekek jelenléte. A sérült gyermekekben kialakul, illetve rögzül az, hogy nem kevesebb "ép" társánál, a nem sérült gyermekekben kialakul a tolerancia, az elfogadás, a segítségnyújtás, amit otthon a szülők olyan ügyesen, elszántan próbálnak kinevelni belőlük. Lehet, hogy ha ezek a gyermekek felnőnek, épp az integráció miatt nem irkálnak ekkora marhaságokat fórumokba, nem lesznek ilyen előítéletesek, mint ti.

Hozzászóló véleménye:

„És itt jön be a nagy integráció egyik problémája: csak az értelmileg sérült gyerekeket tudják egyszerűen "integrálni" az osztályokba, pont azokat, akik gondot fognak okozni a haladásban.

Próbálj meg egy vak, siket, vagy mozgássérült gyereket bejuttatni valamelyik közeli, "normál" iskolába. Hiába van integrált oktatás a helyi iskolában, hiába ép értelmileg a gyerek, de mivel nincs Braille-írást és jelbeszédet ismerő tanár, nincs akadálymentesítve az iskola, az én lakóhelyemről a "fizikailag" fogyatékos gyerekeket minimum 20 km-re kell hordani iskolába (van sok hely az országban, ahonnét sokkal messzebb).”

Hozzászóló véleménye:

„Nem az integrált oktatás a probléma, hiszen egyértelmű, hogy sokkal előnyösebb, mint a szegregált. A legjobb módja, hogy az emberek elfogadják egymást olyannak amilyenek. Régen (a rendszerváltás előtt) a szegregáció kapott komoly hangsúlyt, és ennek következtében egyesek úgymond kiestek a társadalom látóköréből, (pl. a fogyatékosok, romák), ugyanis soha nem találkozott senki se velük. Akkoriban a szegregációt erősítette a szocialista szellemiség is, amely szerint nincs semmi társadalmi, szociális probléma. A szegregációval pedig tökéletesen el lehetett tüntetni azokat a csoportokat, akik úgymond eltértek a minden szép és jó kategóriától. A rendszerváltás után elkezdődött a szegregált oktatás felszámolása, amely komoly kihívást jelent. Egyrészről a társadalom számára, hiszen olyan csoportokkal került kapcsolatba, akikkel korábban nem nagyon találkozott, nem ismeri, nem tudja kezelni az ő problémájukat, eltérő kultúrájukat és fordítva sem. Másrészt az intézményhálózat, szakmai kar, pedagógusok sem megfelelőek az integrált oktatáshoz. Természetesen nem a pedagógusok képzettsége, és nem a tudása a probléma, hanem az hogy az alulfinanszírozott iskolai oktatás képtelen megfelelő szakembereket biztosítani. Így például, míg tőlünk nyugatra azokban az iskolákban, ahol fogyatékkal élő gyermek van a csökkentett létszámú osztályban a tanító mellett gyógypedagógus is részt vesz az órákon, addig nálunk ugyanezt a feladatot 30 fős osztálylétszám mellett próbálj 1 pedagógus ellátni. Természetesen ez szinte lehetetlen feladat. Megoldható az integráció, csak nem olyan módon, mint ahogy nálunk. Ezen kívül azért fontos, hogy az integrációnak is vannak határai, mert nem mindenki integrálható, és nem minden mértékben. Néhány fogyatékos embert például sokkal jobb ellátást kaphat, sokkal többre viheti az életben, ha szegregált oktatásban részesül, mint ha integráltba. Az integrációt ráadásul nem feltétlenül csak az oktatás terén lehet elérni.”

Hozzászóló véleménye:

„Nem támogatom az integrált oktatást. Nem hiszem, hogy bárkinek is jó lenne. Aki szellemileg visszamaradott, azért, aki normális azért. Minden fogyatékos kapja meg a lehető legjobb ellátást, de ne – ez most spártaian hangzik – emlegessék egy lapon a normálisakkal. Más ellátás és foglalkozás kell nekik, szeressék őket, tanítsák, de ne próbálják őket beleerőltetni a normális társadalmi normákba, mert nem fog sikerülni. Ha nekem lenne ilyen gyerekem, én is speciális helyre íratnám, nem integráltba. Mondom, semmi bajom a fogyatékosokkal, de ők nem egészséges emberek, tehát ne is kezeljük őket olyanként.”

Hozzászóló véleménye:

„Viszont az integrációra azért van szükség, hogy a társadalom megismerje, hogy milyen problémák vannak körülöttünk. Ha a gyermek már óvodában lát sérült gyermeket, akkor nem lesz neki furcsa. Legyen integráció, kapjanak meg mindent, amit mások, ne rekesszék ki őket, de azért ugyanolyan oktatást ne kapjanak (oviban még oké), Az általános iskolában már NE! Nem tudnak beilleszkedni, nem tudják ugyanazt az anyagot tanulni, amit a többiek. Járjanak külön fejlesztőbe, vegyék őket körül kedves, vidám emberek, a képességeiknek megfelelő oktatást kapjanak. Ennyi. Talán spártai felfogás, de ez az igazság.”

Értékelve a hozzászólásokat nagyon elszomorító képet kapunk az attitűdről. Látható, hogy a nagy többség negatív aspektusból nyilatkozik az integrációról. Azonban látható az is, hogy a helyenként nagyon őszinte és kritikus, ugyanakkor elítélő vélemények mögött nincs elméleti és gyakorlati tudás, tapasztalat. Akiket viszont érint az együttnevelés folyamata, ott látszik a támogató és elfogadó szemléletmód.

« Előző fejezet

Tartalomjegyzék

Következő fejezet »

Események

Jelenleg nincs aktuális esemény.

További események... »

Ajánló

A pályázat egyetemi oldala

Sporttudományi és Testnevelési Intézet

Sportközpont

TTK Tanulmányi Osztály

Szentágothai János Szakkollégium

TTK meteorológiai állomás