5. 5. A RÖPLADÁZÁS TECHNIKAI ELEMEINEK OKTATÁSA

A technikai elemek részekre bontott, szisztematikus, nagyon precíz végrehajtást követelő oktatását véleményünk szerint felső tagozatban érdemes elkezdeni. Az alsó tagozatos sokoldalú előkészítés, a rávezető gyakorlatok és játékok megismerése, majd begyakorlása után, a megfelelő kognitív képességek birtokában a vártnál gyorsabban lehet haladni a tantervi anyag feldolgozásával. A röplabdázás oktatását nem lehet túl korán kezdeni, de ha nem az életkornak megfelelő módon tanítjuk, akkor nem lesz hatékony, sőt, a tanulók a sikerélmény hiánya miatt a sportág iránti érdeklődésüket is elveszíthetik. A fent leírt alsó tagozatos sokoldalú fejlesztés és előkészítés, valamint a rávezető gyakorlatok teszik lehetővé a későbbi gyors, és pontos mozgástanulást.

A technikai elemek oktatásának sorrendjét illetően nincs aranyszabály, de vannak megfontolásra érdemes szempontok. A két alapérintés közül a legtöbb gyereknél a kosárérintés elsajátítása megy könnyebben, ezért a gyorsabb sikerélmény miatt több szakkönyv ezt javasolja első oktatási anyagnak. Ennek előnye az is, hogy az alkarérintés oktatásakor már fel tudjuk használni segítő érintésként. (Ez azért előnyös, mert az alkarérintés tanulása közben gyakran fáj a tanulók karja, így egy idő után folyamatos, csak alkarral történő labdatovábbításokra nincs lehetőség.) Mások pontosan azért szeretik az alkarérintéssel kezdeni, mert így több idő jut rá, ha a kosárérintés oktatásával párhuzamosan folytatjuk a gyakorlását. A nyitást és a(z egyéni) nyitásfogadást együtt oktatjuk, így hatékonyabb gyakorlatok állíthatóak össze, a feladást és a leütést is párhuzamosan szoktuk tanítani, mert feltételezik egymást, és a gyakorlatok összeállításánál is jól kiegészítik egymást. A sáncolást nyilván a támadás, leütés oktatását követően, majd azzal párhuzamosan tanítjuk. A mezőnyvédekezés speciális elemeit, a vetődést, és a gurulást azért célszerű későbbre hagyni, mert az elsődleges cél, hogy a tanulók labdához való igazodás révén érjék el a labdát – ha túl korán megtanítjuk a mentéseket, a tanulók hajlamosak lehetnek a lépéssel elérhető labdákért is esni, dőlni. Az oktatás ugyanakkor nem lineáris, a már megtanult elemekre vissza-visszatérünk, felhasználjuk őket az új technikák tanításakor, így a folyamatos gyakorlás révén csökken hibaszázalékuk, és a finomkoordináció javulása miatt pontosabb lesz a végrehajtás.

Az egyes elemek tanítása során a mozgástanulás általános elvei érvényesek, vagyis az egyszerűbb feladatoktól haladunk a nehezebbek felé. Az alábbiakban a röplabdázás oktatására vonatkozóan néhány alapelvet sorolunk fel, melyeket mindegyik játékelem tanításakor figyelembe lehet venni.

A pattanás utáni labdaérintés több időt hagy az igazodásra, ezért könnyebb, mint a labda azonnali megjátszása, a magasabbról érkező labda továbbítása pedig nehezebb, mint az alacsonyabbé.
A továbbító érintés előtt beiktatott fej fölé játszás szintén lehetőséget ad a pontosabb igazodásra, és a továbbítás előtt érkező labda magasságát is szabályozhatják a tanulók, hiszen maguknak passzoltak.
A helyben történő végrehajtást követi az előremozgásból, majd az oldal- és hátramozgásból végrehajtott.
A háló nélküli gyakorlást követi ugyanannak a feladatnak a hálónál történő végrehajtása. A hálómagasság változtatható az oktatási célnak megfelelően! Pl.: alapérintés magasra tett hálónál közelről – felfelé történő labdatovábbítás kényszerítése; leütés gyakorlása alacsony hálónál – a teljes mozgássor elsajátítása alacsonyabb tanulók számára is lehetséges.
A szemből jövő labda megjátszása könnyebb, mint az oldalról (majd hátulról) jövő labda továbbítása.
A labda érkezési és továbbítási iránya által bezárt szög növelése esetén a gyakorlat pontos végrehajtása nehezebb lesz.
A mozgásrészek megtanulása után azokat összekötjük, majd komplex feladatokban, végül a játékban is alkalmazzuk. Az egyes technikai elemek megtanulása után tehát érdemes játékelemeket gyakorolni, vagyis a technikai elemek olyan összekötött sorozatát, ami a játékban is előfordul. Pl.: sáncolás, kilépés a hálótól, majd a feladott labda megtámadása lendületszerzés után.
Amennyiben a gyakorlat közben a tanuló mozgása szétesik, akkor bátran lépjünk vissza az egyszerűbb feladatra – a visszalépés a technika helyes elsajátítását segíti.
A nehézségi fok növelhető a mozgásdinamika növelésével, és az érintések közötti szünet csökkentésével, vagy kiegészítő feladatok meghatározásával.
A gyakorlatokat végeztessük mindkét irányba, és mindkét kézzel (karral)! Leütést, nyitást nyilván az ügyesebbik kézzel gyakoroltatjuk döntő többségében, de az erősítéskor törekedjünk a két oldal kiegyensúlyozottságára. A gyengébbik oldal fejlesztése transzfer hatás révén az ügyesebbik oldalt is fejleszti.
A két alapérintés (alkar, kosár) esetében alaphelyzetben bármely láb lehet előrébb, de mindkettővel gyakoroltassunk, mert később a játékhelyzetek mindkét fajta alapállást megkövetelik majd.
A gyakorlatot segítő társnak kulcsszerepe van! – csak a megfelelő ritmusban, és ívben, a kért helyre érkező labda segítségével tudja a tanuló párja az adott technikai elemet megtanulni, gyakorolni.

A munkaformák tekintetében a röplabdázás változatos, a feladatokban gyakoriak az egy gyerek-egy labda, a két gyerek-egy labda, a három gyerek egy labda, és a három gyerek-két labda felállások. Az egy főre jutó nagyobb labdaszám általában intenzívebb gyakorlást, több labdaérintést jelent, ami kulcsfontosságú, ugyanakkor a tanulási szakaszban ne menjen a pontosság rovására! A háló 9 m hosszú, ami bizonyos feladatoknál korlátozza a lehetőségeket. Ezt a problémát kikerülhetjük a teremben kifeszített hosszú gumiszalaggal.

Az oktatási folyamat lényegi része a hibajavítás, ami csoportos és egyéni szinten is meg kell jelenjen! Bár a tanítás folyamán egy standard technikát igyekszünk a tanulóknak bemutatni, mégis előfordulnak egyéni eltérések. A legeredményesebb versenyzők sem teljesen ugyanúgy hajtják végre az egyes elemeket, és a játék fejlettebb szintje is többféle végrehajtást követel meg játékhelyzettől függően. A különböző anatómiai tulajdonságok (pl.: testmagasság, karok hossza, stb.), és a motoros képességek különbségei (pl.: ízületi mozgékonyság) befolyásolják a mozgásvégrehajtás módját. A hibás végrehajtás, illetve az egyéni sajátságokból adódó módosult végrehajtás között nem mindig könnyű különbséget tenni, ugyanakkor a sikeres oktatás alapfeltétele. Ha a hibás technikát nem javítjuk, akkor rosszul rögzül, így minden végrehajtáskor rontja a teljesítményt. Ha az egyéni sajátosságok miatt módosult technikát akarjuk javítani, akkor az erőfeszítéseink kárba vesznek, sőt, a tanuló eredményessége romolhat. Átmeneti visszaesés a rossz technika javításakor is előfordulhat, mert egy jól begyakorolt rosszat cserélünk még újnak számító jóra, de ez a visszaesés idővel megszűnik, majd elkezdődik a javulás, aminek végére az eredményesség meghaladja a kiindulási szintet.

Amennyire lehet, ragaszkodjunk az oktatott ideális technikához! Ez azt jelenti, hogy az egyéni eltérést csak valóban indokolt esetben, és indokolt mértékben fogadjuk el.
Ha nem tudjuk eldönteni, hogy hibás tanulás, vagy a fent említett egyéni különbség az oka a módosult végrehajtásnak, akkor próbálkozzunk meg a hibajavítással!
Ha egy tanuló ösztönösen, vagy azért, mert már magasabb szinten űzi a játékot, a játékhelyzethez illően más végrehajtást választ, akkor ezt ne javítsuk! (Pl.: az alkarérintés oktatásakor a nyújtott könyök egy alapkövetelmény, de erős ütés védésekor könyökhajlítással a visszapattanást tompítjuk.)
Vegyük figyelembe az eredményességet – ha a tanuló az adott módon hiba nélkül tudja megjátszani a labdát, akkor a végrehajtás elfogadható. Ugyanakkor vizsgáljuk meg nehezebb, összetettebb feladatokon keresztül, hogy az adott technika magasabb szinten is eredményes lesz-e?

A technikai elemek oktatásának leírásakor könyvünkben nem mindegyikre fordítunk ugyanakkora figyelmet. Az iskolai oktatásban véleményünk szerint leglényegesebb a két alapérintés megtanítása, valamint valamelyik alapnyitás, és a nyitásfogadás oktatása. Ha a tanulók ennyit elsajátítanak, már élvezhető módon tudják játszani a röplabdát, akár tanórán, akár szabadidős formában, ezért könyvünkben hangsúlyosan ezekkel foglalkozunk. Kevésbé részletesen, de a mozgások megtanításához elegendő, metodikailag jól szervezett feladatanyaggal ismertetjük a támadás előkészítését, és az alapvető támadási formákat. Végül vázlatosan, csak a fő mozzanatokra koncentrálva leírjuk a sáncolás, és a mezőnyvédekezés technikáit.

Az egyes részeket az alábbiak szerint építettük fel:

A technika leírása – szakkönyvekből idézett leírások, illetve ezek leegyszerűsített, fő mozzanatokat kiemelő ismertetése.
Oktatás – gyakorlatok felsorolása metodikai szempontok alapján sorrendbe rendezve. A gyakorlatokat különböző szakkönyvek alapján, illetve saját sportolói, oktatói, edzői tapasztalatunkra építve összegeztük.
Hibajavítás – általánosan előforduló hibák, javításuk módja.

« Előző fejezet

Tartalomjegyzék

Következő fejezet »

Események

Jelenleg nincs aktuális esemény.

További események... »

Ajánló

A pályázat egyetemi oldala

Sporttudományi és Testnevelési Intézet

Sportközpont

TTK Tanulmányi Osztály

Szentágothai János Szakkollégium

TTK meteorológiai állomás